Kék bicikli

A kislány tízéves korában értette vagy sem a körülötte folyó dolgokat, nem tudjuk. Ő sem, hogy miért történt meg vele, egyszerűen élte az életet ami megadatott neki.
Anyukája szerette vagy nem, ezt sem tudta. Érzelmi megnyilvánulásaiből többnyire a verést tapasztalta, mert fájdalmat okozott neki, illetve a verés előtti állapotot, amikor félt, mert nem tudta mi lesz. Megmenekül vagy sem. Nem tudta, mert váratlanul érte, minden egyes alkalommal. Ez attól függött, hogy anyukája milyen állapotba került. A gyógyszerektől kábult álomba, vagy felfokozott, pörgős őrületbe.
Rosszat nem tudott rá mondani senki, mert mindig tiszta ruhába járatta őket a húgával, meleg, ízletes, frissen főzött étel is jutott az asztalra mindennap, csak azt az odabújós szeretetet nem érezte sohasem.
Reggelente édesanyja kakaót készített neki, sötét színű porból főzött, igazi tehén adta tejből, amit a csarnokból hozott a kislány előző este.
Szeretett oda járni. Furcsa, nagy kádakból ide – oda folyt a fehér habzó álom. Előfordult, hogy hazafele öntött a tejeskanna tetejébe és élvezettel felhörpintette, annyira megkívánta.
Mariska néni fehér gumicsizmát viselt. Később gondolt vissza rá, hogy az asszonynak lehetett vagy negyvenhármas lába. A teste sem maradt el tőle, széles háta tartotta egyenesen erős mellkasát . Mint egy szobor, olyan mereven. Fején fehér mintákkal szórt kendő, szorosan kötve, nehogy elszabaduljon valami kósza, huncut tincs alóla. Kemény nő, mondják az ilyenre.
A kakaó a boldogságot jelentette neki. A cukros tartalmas lé melegítette a gyomrát és pici szívét is. Amikor a szájához emelte a két decis bögrét, attól fogva nem tette le. Apró kortyokban csusszant a torkán. Szuszogott, de itta, mert jó volt.
A falu egyik végén laktak, az iskola messze, irdatlanul, a település másik oldalán. Járművével, hátán a mustársárga táskával, útra kelt. A kék biciklivel sokat tekert, mire az intézmény közelébe ért. Kerékpárt nem lehetett hagyni az iskolánál. Nem is firtatta az okát, elfogadta. Talán Elemér bácsi miatt, aki ott lakott a családjával egy ideig a suli épületében, egy lakásban. A tanító rendkívül szigorúan viselkedett velük, egy pisszentést sem lehetett hallani a csoportból, ha ő kísérte őket ebédelni az óvodába kb. másfél kilométer távon.
Amikor működött a kis kék bicaj nem volt gond. Tekerte szorgalmasan és betette Józsi bácsiékhoz, aki anyukája testvére volt. Így tárgyalták le. Legalábbis ezt tudta. A férfiról kevés emléke akadt, soha nem beszélt vele. Szomorú szemei maradtak meg gondolataiban, más nem. Katus nénit a feleséget is csak elvétve látta. Nem is nagyon vágyott rá. Furának tartotta. Aztán egyszer mikor idősebb lett hallotta, hogy Józsi bácsi felakasztotta magát a hátsó kamrában, ahol a kukoricát darálta. Alig pár méterre attól a helytől, ahova a kis kék biciklit szokta támasztani.