Ki vagy Te? 2.

Rendbeszedtem magam, az otthoni ruhámat levetettem, magamra öltöttem egy törtfehér blúzt, egy drapp szoknyát. A frizurámat eligazítottam. Tálcára tettem a poharakat, kis üvegtálba sós aprósüteményt pakoltam, és vártam. Várakoztam.
A gyermekeimnek nem is mertem elmondani mi fog itt történni? Gondoltam, ha nem döntök úgy, hogy itt lakhat egy ideig , majd akkor másnap elmesélem nekik, ha pedig itt maradhat nálam, akkor együtt elmegyünk szépen, és bemutatom, a bérlőt. Ide-oda mászkáltam a lakásban, többször kinéztem az ablakon, hogy mikor látom felbukkani őt, mikor lassít egy taxi a házunk előtt?
Éppen elfordultam az ablaktól, aztán hirtelen vissza is fordultam, mert egy autót hallottam fékezni. Kilestem, látnom kellett ki száll ki belőle. Átfutott a fejemen, jaj mit is teszek én most? Senki nem tud róla, ha esetleg rosszban sántikál…! Tovább nem volt időm gondolkodni, mert megszólalt a csengő. A szoknyámat idegességembe lejjebb cibáltam, és indultam az ajtó felé.
Mély levegőt vettem, és egy határozott mozdulattal, lenyomtam a kilincset, kinyitottam az ajtót. Ott állt előttem a fiatalember. Zavart mosolyt küldtünk egymás felé, majd hátrébb lépve, beinvitáltam. Ami azonnal szembetűnő volt, hogy ápoltságról árulkodott a kinézete. Úgy huszonöt évre saccoltam a korát. Kezet nyújtottam, bemutatkoztunk egymásnak. Engedett belőlem, az a szorító érzet, ami eluralkodott rajtam.
Hellyel kínáltam a nappaliban. Ügyeltem arra, ne szembe kerüljünk egymással, az olyan kihallgatás féle, én pedig szerettem volna azt elkerülni. Fontosnak éreztem minél többet felfedezni belőle azért, hogy eltudjam dönteni, befogadom -e átmeneti időre?
Kiszolgáltatottnak láttam, azt is felfedeztem, talán jobban izgul mint én. Javasoltam, beszélgessünk egy kicsit, meséljen magáról, természetesen annyit, amennyit el szeretne mondani nekem. Semmivel se többet. Nyomatékul kijelentettem, nem szeretném faggatni, csak mégis kicsit tudhassak valamit felőle, tulajdonképpen.
Oldódott a hangulat. Elmesélte huszonhét éves, mérnöki végzettséggel rendelkezik. Elmondta hol dolgozik, megnyugtatásképpen, hogy láthassam, jövedelemmel rendellkezik. Reggel korán indul, késő délutánig dolgozik. Igazából, nem is zavarna engem, hiszen keveset lenne itthon. A hétvégék azok a napok , amikor többet tartózkodna itt. Beszélgettünk még általános dolgokról, megmutattam a szobát, nézze meg, és amennyiben elfogadhatónak tartja, én adok bizalmat, és ameddig nincs tartósabb megoldás, ha gondolja, a segítségemet felajánlom. Elmondtam nincsenek kikötéseim, egyetlen egyet kértem tőle, ne legyen itt, átjáróház. Bolond világ ez, sosem lehet tudni…
Megállapodtunk abban, jövő héten bármelyik nap beköltözhet. Végtelenül szerény, udvarias fiatalembert ismertem meg benne. Éreztem, kölcsönös a szimpátia, és hát az első benyomás sokat számít.
Bíztam abban majd mind jobban, és jobban meg fog nyílni felém, és elmesél magáról majd többet és többet. Körbevezettem a házban, megmutattam úgy hirtelenjében minden t, amit fontosnak tartottam, úgy elsőre. Elégedettnek tüntünk mindketten.
Telefonom hívott egy taxit, miután megeggyeztünk, és említette értesíteni fog, egyeztetésképpen hogy melyik nap költözne.
Arra kért, azért gondoljam át még egyszer, és holnap felhív ez ügyben, hogy miként döntöttem? Háláját fejezte ki szavakban, bízik abban hogy megelőlegezek egy bizalmat felé. Élni fog vele, de vissza sosem.

Folyt köv.