Ki vagy Te?

A telefon hangja élesen hasít a fülembe, pedig a megszokott hangerő az, amin szól. Talán a fáradtság teszi nem tudom.

Odasétálok felveszem. Egy idegen hang, udvarias bemutatkozás után, a segítségemet kéri. Keres albérletet, vagy egy kiadó szobát, és hozzáteszi nincs szerencséje, azért fordult találomra ehhez a módszerhez.
Meglepett. No, nem az, hogy idegen szól a telefonba, mert az naponta előfordul , hanem a kérés. Szinte válaszolni sem tudtam, de a segítő szándék motoszkálni kezdett bennem. Pár pillanatig csend követte a szavakat, majd zavartan készült elköszönni, amikor én egy hirtelen ötlettől annyit mondtam, fiatalember , ha ad nekem elérhetőséget, én utána járok itt a környéken, és jelezni fogom ha sikerül megoldást találni.
Kicseréltük a számot, és elköszöntünk. Miután letettem a telefont gondoltam arra, nagyon naivan kezeltem, hiszen, bárki lehet, és én beajánlok egy ismeretlent valahová, ebben a biztonságosnak nem mondható világban. Ettől függetlenül gondolatomat tett követte. A lehető minden lehetőséget felkutattam, a válaszok sorban elutasítóak voltak. Udvariasan ugyan, de sikertelenül. Éjszaka forgolódtam. Valakinek talán nincs fedél a feje felett. Éhezik. Egyedül van. Döntöttem. Van egy kis szoba, ami nagyon ritkán használatos, az év nagy részében üresen áll. Megfordultam, megkönnyebbülve attól a tudattól, hogy reggel értesítem a fiatalembert találtam egy szobát. Ez a megnyugtató gondolat segített abban, hogy elaludjak.
Reggel frissen pattantam ki az ágyból, és azon drukkoltam, vegye fel a telefont, amikor hívom. A kávémat megittam, megköszörültem a torkomat, és beütöttem a mobilba a számot. Hosszú csörgés , majd a hívás megszakadt. Kicsit elkeseredtem, mert amikor az ember adni tud, azt szeretné, azonnal megtenni.
Megpróbáltam mégegyszer, akkor foglaltat jelzett a készülék, ami azt jelentette, él a szám, csak éppen beszélgetést folytat, valakivel.

Eltűnödtem, miért lett ennyire fontos számomra ez a dolog? Belekeveredtem egy valamibe, illetve még nem egészen, de jó úton vagyok affelé. Egy olyan valamibe, ami kissé titkos, bizonytalannak mondható.
Mégis azt sugalta valami. Segíts!
Egy újabb próbálkozás után a telefonba megszólalt az idegen. Elmondtam neki tudok segítséget nyújtani, egy rövid időre, ha gondolja szívesen látom. Amikor megfelelő jöjjön el hozzám.. Megbeszéltük, a másnap délutánt.
Hangjában véltem felfedezni, egy megkönnyebbülést, kiérződött belőle az őszinte köszönet, hogy a segítségére vagyok.
Igyekeztem a szobát teljesen rendbe rakni, egy csokor virágot is tettem a vázába, legyen otthonosabb, látszódjék, hogy a vendég szeretettel van fogadva, ebben a házban.
Az egész nap úgy telt el, várakozást éreztem, kis izgalmat, és nem utolsósorban elöntötte lelkemet a tudat, holnap, ha elfogadja felajánlásomat, lesz tető a feje felett. Hogy miért hittem azt, nincs hol lehajtania a fejét, nem tudom, de ez motiváló volt a döntésemben. Ez lehet számomra jó is, és kevésbé jó. Hiszen aki holnap ideérkezik semmit nem tudok róla. Beengedek a házamba egy idegent…

/folytatás következik/