Lágy pelyhekben hullt a hó, a város fehérbe borult. Igazi téli hangulat uralta a vidéket, a fák méltóságteljesen fogadták az égi áldást, az autók hangtalanul suhantak tova. Néhány varjú károgott a magasban, kisgyerekek szaladgáltak a parkban. Az általános iskolában csend honolt, javában tartott a harmadik óra. A nebulók a táblák előtt izzadtak a túlfűtött tantermekben, izgatottan várták a következő kérdést, vajon tudnak-e rá válaszolni. Mások a dolgozataik fölött görnyedtek, vagy éppen tanáraik előadását figyelték. A nyolcadik osztályosok történelemtanárukra szegezték tekintetüket, aki a második világháború kirobbanásának előzményeivel próbálta megismertetni tanítványait. Barbara nagyon unta már az egészet, szívesebben csavargott volna a városban a fiúkkal. Mit érdekli őt a második világháború, amikor délután moziba mennek Aladárral. Álmodozva nézett ki az ablakon, a hóesés romantikus színben tüntette föl a világot. Elképzelte, amint a moziban egymáshoz bújnak, kedves szavakat váltanak egymással. Mit is néznek meg? Hiába gondolkodott, nem jutott eszébe a film címe. Tulajdonképpen nem is olyan fontos, a lényeg, hogy együtt lesznek. Halvány mosoly futott át az arcán. A mindig szemfüles Rufusz tanár úr azonban egyből kiszúrta:
– Szabad megtudnom mi olyan mulatságos? – riasztotta föl Barbarát a harsogó kérdés. – Szeretném én is tudni, mi olyan nevetséges abban, amit mondtam!
A megszeppent lány nem válaszolt. Sosem kedvelte Rufuszt, sőt, valahol a szíve mélyén gyanította, ez az érzés kölcsönös. Hiába erőlködött, egyszerűen nem bírta rávenni magát, hogy az évszámokat megjegyezze. Miért olyan fontos az, hogy mikor volt a mohácsi vész? A nagybátyja szerint nem is biztos, hogy akkor történtek a dolgok, amikor a történészek állítják. Akkor meg miért kell bemagolnia? Néha ugyan elkapta a buzgóság, és bebiflázta az egész leckét az első betűtől az utolsóig, de akkor sem kapott ötöst. Rufusz mindig talált valamit, amibe beleköthetett. Sosem elégedett meg az aznapi leckével, a régiekbe is belekérdezett.
– Nos, megosztod velünk? Mi is szeretnénk nevetni.
Barbara tovább hallgatott. Egy galamb repült az ablakpárkányra, a lánynak úgy tűnt, mintha őt figyelné. A madár egy darabig kotorászott, majd elrepült. Igen, ez a galamb szabad, irigyelte Barbara, oda száll, ahová akar. Rufusz tovább faggatta:
– Hát jó, akkor meséld el, miről beszéltem eddig!
Természetesen Barbarának fogalma sem volt róla. Teljesen visszahúzódott magába, miközben tanára a tirádáit zengte. Néha egy-egy szófoszlány elhatolt a tudatáig:
-… minimális tisztelet… aki gyerekkorában nem tanulja meg… a lustaság minden baj gyökere… bezzeg az én gyerekkoromban…
A fenyegetőnek szánt kifejezések andalítóan hatottak rá, méhekként zsongták körbe. Az utolsó mondat azonban ostorként csattant:
– Hozd ki az ellenőrződet!
A közjáték után az óra folytatódott tovább. Barbara a faliórára pillantott, és keserűen vette tudomásul, hogy még 20 perc van hátra a szünetig. Aladár padsora felé fordult, szerette volna az együtt érzés valamilyen jelét felfedezni a fiún, de Aladár mereven bámulta a padját. Barbara unatkozott. Úgy érezte, sosem lesz már szünet. Rufusz a tábla felé fordult, és írni kezdett. A lány előhalászott a táskájából egy keménypapírt, repülőt hajtogatott belőle, az egyik szárnyára ráírta, hogy tökfej, majd Rufusz fejének irányította. Az osztály lélegzet visszafojtva figyelte a mozdulatait. Egy másodpercre mintha találkozott volna Aladár rosszalló tekintetével, de nem törődött vele. A repülőgép pontosan a célzott helyen landolt.
– Ki volt az?! – hörögte a meglepődött tanár.
Barbara nem mert jelentkezni.
– Jól van, ha ilyen gerinctelen alakok vannak közöttetek, akik nem merik vállalni tetteikért a felelősséget, akkor az egész osztályt fogom megbüntetni. Jövő órán nagydolgozat lesz az egész éves anyagból. Aki hiányzik, az legközelebb bepótolja. Szóval, még ezek után sincs arca az elkövetőnek? Inkább kivívja az osztály rosszallását?
A lány csendben lapult. Most már nem akarta, hogy véget érjen az óra, mert tudta, a többiek nem fogják megköszönni, ami tett. Egy papírfecni esett az asztalára:
„Bocs, de nem tudok veled moziba menni délután. Nem érek rá. A.”
Másnap reggelre valaki kiszúrta Rufusz tanár úr autóján az összes kerék gumiját.
14 hozzászólás
Szia Eszti!
Sajnálom szegény Barbarát! Nálunk a töritanár úgy oldotta meg a "kollektív büntetést", hogy beszólt az osztálynak: "a Tálasi, a Zsiray, a Szekeres, a Poós, és a Bagin hozza ki az ellenőrzőjét", -és aztán ránk, ártatlanokra verte rá a balhét. Jó kis történet, kiváncsi vagyok a folytatásra!
Szeretettel üdvözöllek: én
Kedves Laci!
Hát igen, ez is a büntetés egy fajtája. Köszönöm, hogy itt jártál.
Szeretettel: Eszti
Van élmény bőven a diákéletből, ilyenkor felszinre kerül sok minden. Én a töritanáromnál izzadtam meg mindig. Az 5-ért kegyetlenül megdolgoztatott. Haragudtam érte, és ki is mutattam otthon. /Apám volt a töritanárom./
Olvasom, csak írjad!-)
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta!
Nem lehetett könnyű helyzet egyikőtök számára sem. Apukád bizonyára nem akarta, hogy azt higgyék, kivételez veled. Köszönöm, hogy elolvastad!
Szeretettel: Eszti
Kedves Eszti!
Én kedveltem a töri tanáromat, ám egyszer, az iskolából hazaküldtek az ellenőrzömért, és épp szembetalálkoztam vele amikor átfutottam a piroson, és hát röpdoga lett a vége, kihangsúlyozva, hogy nekem köszönhetően. Jó kis történet! Folytasd tovább az írását!
szeretettel-panka
Kedves Panka!
Köszönöm, hogy itt jártál!
Szeretettel: Eszti
Kedves Eszti!
Nagyon jól sikerült ez a rész is, a történelem óra leírása. Jól adtad vissza a lány álmodozását, közönyét, azt ahogyan a tanár egyre jobban belelovallja magát a számonkérésbe…
Nekem nagy szerencsém volt a történelem tanáraimmal. Megszeretették a történelmet a gyerekekkel, nem kínlódás volt az évszám dolgozatokkal, hanem az összefüggések, a folyamatok megértése. Ha valakit álmodozáson kaptak, azt sem szégyenítették meg, csak ráköszöntek, hogy "Jó reggelt! Jól aludtál?" Kis zavart mosoly után az illető kettőzött buzgalommal figyelt rájuk.
Judit
Kedves Judit!
Ez egy kitalált történet, nekem semmi bajom nem volt a történelem tanárommal. Ha csak az nem, hogy megbetegedett, és felváltva helyettesítették. Köszönöm a hozzászólásodat!
Szeretettel: Eszti
Szia!
Egy remekül megrajzolt töténelem órán ültem, míg az írásod olvastam, díjaztam Aladár egyenességét, de egy kicsit Barbarát is sajnáltam, szóval tetszett ez az epizód is.
Szeretettel: Zagyvapart.
Köszönöm szépen, kedves Feri!
Szeretettel: Eszti
Kedves Eszti!
Történeted visszavezet bennünket a diákévekre. Azt hiszem, mindenki őrizget hasonló történeteket magában. Persze, a tanároknak sem könnyű a dolga… S mindenütt akadnak olyanok is, akiknek nincs más fegyverük, mint a büntetés, amivel aztán – nem sokra mennek.
Élvezettel olvastam a történetet, s csak most vettem észre, hogy folytatásos.
Mgyek is, merkeresni az előzményeket.
Szeretettel: Kata
Nagyon köszönöm, kedves Kata!
Szeretettel: Eszti
Kedves Eszti!
Kissé megkésve kapcsolódok bele a történetedbe,de ígérem ezután figyelemmel kísérem majd.
(mondhatjuk úgy is, hogy mindig kész lesz a házi-feladatom,) Én a történelem órákat mindig örömmel vártam,ám a matekon állandóan elkalandozott a gondolatom. Volt olyan, hogy a beadott dolgozatomra(figyelmetlenségből) egy versikét írtam, mert az jobban érdekelt, mint a kétismeretlenes egyenlet. Hála a matektanár humán beállítottságának, a vers miatt azért egy jeggyel jobbat adott.
De nem erről akartam beszélni, hanem a népszerűség egy pillanat alatt bekövetkezhető bukásáról.
Bizony nemcsak az iskolában, hanem az életben is elveszthetjük a népszerűségünk, ha nem emberhez méltón viselkedünk
Élvezettel olvasom az írásaidat, mert a jó szófordulatok,a szépen leírt képek odaszegezik a figyelmemet a soraidra.
Szeretettel:
Millali
Kedves Lali!
Köszönöm szépen a hozzászólásodat, örülök, hogy írásaimról ilyen jó a véleményed.
Szeretettel: Eszti