Kígyót melengetett 4.

Lágy pelyhekben hullt a hó, a város fehérbe borult. Igazi téli hangulat uralta a vidéket, a fák méltóságteljesen fogadták az égi áldást, az autók hangtalanul suhantak tova. Néhány varjú károgott a magasban, kisgyerekek szaladgáltak a parkban. Az általános iskolában csend honolt, javában tartott a harmadik óra. A nebulók a táblák előtt izzadtak a túlfűtött tantermekben, izgatottan várták a következő kérdést, vajon tudnak-e rá válaszolni. Mások a dolgozataik fölött görnyedtek, vagy éppen tanáraik előadását figyelték. A nyolcadik osztályosok történelemtanárukra szegezték tekintetüket, aki a második világháború kirobbanásának előzményeivel próbálta megismertetni tanítványait. Barbara nagyon unta már az egészet, szívesebben csavargott volna a városban a fiúkkal. Mit érdekli őt a második világháború, amikor délután moziba mennek Aladárral. Álmodozva nézett ki az ablakon, a hóesés romantikus színben tüntette föl a világot. Elképzelte, amint a moziban egymáshoz bújnak, kedves szavakat váltanak egymással. Mit is néznek meg? Hiába gondolkodott, nem jutott eszébe a film címe. Tulajdonképpen nem is olyan fontos, a lényeg, hogy együtt lesznek. Halvány mosoly futott át az arcán. A mindig szemfüles Rufusz tanár úr azonban egyből kiszúrta:
– Szabad megtudnom mi olyan mulatságos? – riasztotta föl Barbarát a harsogó kérdés. – Szeretném én is tudni, mi olyan nevetséges abban, amit mondtam!
A megszeppent lány nem válaszolt. Sosem kedvelte Rufuszt, sőt, valahol a szíve mélyén gyanította, ez az érzés kölcsönös. Hiába erőlködött, egyszerűen nem bírta rávenni magát, hogy az évszámokat megjegyezze. Miért olyan fontos az, hogy mikor volt a mohácsi vész? A nagybátyja szerint nem is biztos, hogy akkor történtek a dolgok, amikor a történészek állítják. Akkor meg miért kell bemagolnia? Néha ugyan elkapta a buzgóság, és bebiflázta az egész leckét az első betűtől az utolsóig, de akkor sem kapott ötöst. Rufusz mindig talált valamit, amibe beleköthetett. Sosem elégedett meg az aznapi leckével, a régiekbe is belekérdezett.
– Nos, megosztod velünk? Mi is szeretnénk nevetni.
Barbara tovább hallgatott. Egy galamb repült az ablakpárkányra, a lánynak úgy tűnt, mintha őt figyelné. A madár egy darabig kotorászott, majd elrepült. Igen, ez a galamb szabad, irigyelte Barbara, oda száll, ahová akar. Rufusz tovább faggatta:
– Hát jó, akkor meséld el, miről beszéltem eddig!
Természetesen Barbarának fogalma sem volt róla. Teljesen visszahúzódott magába, miközben tanára a tirádáit zengte. Néha egy-egy szófoszlány elhatolt a tudatáig:
-… minimális tisztelet… aki gyerekkorában nem tanulja meg… a lustaság minden baj gyökere… bezzeg az én gyerekkoromban…
A fenyegetőnek szánt kifejezések andalítóan hatottak rá, méhekként zsongták körbe. Az utolsó mondat azonban ostorként csattant:
– Hozd ki az ellenőrződet!
A közjáték után az óra folytatódott tovább. Barbara a faliórára pillantott, és keserűen vette tudomásul, hogy még 20 perc van hátra a szünetig. Aladár padsora felé fordult, szerette volna az együtt érzés valamilyen jelét felfedezni a fiún, de Aladár mereven bámulta a padját. Barbara unatkozott. Úgy érezte, sosem lesz már szünet. Rufusz a tábla felé fordult, és írni kezdett. A lány előhalászott a táskájából egy keménypapírt, repülőt hajtogatott belőle, az egyik szárnyára ráírta, hogy tökfej, majd Rufusz fejének irányította. Az osztály lélegzet visszafojtva figyelte a mozdulatait. Egy másodpercre mintha találkozott volna Aladár rosszalló tekintetével, de nem törődött vele. A repülőgép pontosan a célzott helyen landolt.
– Ki volt az?! – hörögte a meglepődött tanár.
Barbara nem mert jelentkezni.
– Jól van, ha ilyen gerinctelen alakok vannak közöttetek, akik nem merik vállalni tetteikért a felelősséget, akkor az egész osztályt fogom megbüntetni. Jövő órán nagydolgozat lesz az egész éves anyagból. Aki hiányzik, az legközelebb bepótolja. Szóval, még ezek után sincs arca az elkövetőnek? Inkább kivívja az osztály rosszallását?
A lány csendben lapult. Most már nem akarta, hogy véget érjen az óra, mert tudta, a többiek nem fogják megköszönni, ami tett. Egy papírfecni esett az asztalára:
„Bocs, de nem tudok veled moziba menni délután. Nem érek rá. A.”
Másnap reggelre valaki kiszúrta Rufusz tanár úr autóján az összes kerék gumiját.