Királyi gondok

Gopál Baba nagyon szegény ember volt, és a származására nézve csamár. A hinduk megvetik a csamárokat, mert mindenféle piszkos munkát végeznek, bőrt nyúznak, elvégzik a cserzést, lábbelit, nyerget, hámot készítenek. Gopál Baba cipész volt, de régi cipőt nem javított, meg sem érintette a szennyes holmit. Nem is dolgozott akárkinek, csak a rádzsa és a háza népe hordhatta el a remek példányokat, amelyek a műhelyéből kikerültek. De a többi csamár mégsem irigyelte Gopál Babát, mert a rádzsa kegyetlen és igazságtalan volt, semmit sem talált elég jónak, sokszor nem fizette meg a munkát, és a tetejébe meg is akarta öletni a szegény cipészt. Fölbérelt két brigantit, akik azt állították, hogy jó pénzért mindent elvállalnak; de aztán megtudták, hogy egy csamárt kellene eltenni láb alól, és mindketten visszaléptek. Azt mondták, hogy ők nemes rablólovagok, nem szennyezik be a kezüket egy foltozó varga vérével.

Azt gondolnánk, nagy sora van annak, ha egy király megharagszik a legkisebb szolgájára, aki pedig nem vétett neki semmit. Engesztelhetetlen gyűlölség nincs ok nélkül. Sötét titkok sem lehetnek az életükben, mert egy faluban nem lehet elbújni; mindenki pontosan tudja, hogy mi történik a szomszéd portán. Gopál Baba a vállát vonogatta, ő bizony nem tud semmit. A rádzsát meg se lehetett kérdezni, mennydörgött és villámlott, ha csak meghallotta ezt a szót, cipő. Volt, aki azt mesélte, hogy egyszer, nagyon régen egy asztrológus azt találta mondani, hogy Gopál Baba valamelyik előző életében hatalmas király volt, és a rádzsa ősei őt szolgálták; ezt azonban nem hiszi el senki. Királyból nem lesz varga, ahogyan a vargából sem lesz király; ezt vallotta a falusi közvélemény.

Valamit sejtett a rádzsa, csak nem járt a legjobb nyomon. Meleg őszi estéken nem egyszer megfigyelte, hogy egy fehér árnyék suhan el a kertjében. Nem szólt senkinek, mert nem nagy dicsőség az, ha valakit sűrűn látogatnak a másvilágról: a végén még ráfogják, hogy hanyagul végzi a sráddhát, elmulasztja a kötelező felajánlásokat, akkor takarékoskodik a legjobban, amikor meg kellene vendégelni a bráhmanákat. Az elégedetlen szellemek járnak vissza reklamálni. Addig jó, amíg a kísértetjárásról nem tud senki.

Hallgatott a rádzsa, de azért ügyelt arra, hogy kettőzött figyelemmel végezzék a szertartásokat, ne legyen híja a rizsgombócnak, a fekete szézámmagnak. Máskor lesbe állt, és gondosan figyelte, hogy mi történik. Százszor is megfogadta: Meg fogom tudni, hogy melyik tisztelt ősöm zaklat engem. Lesz hozzá egy-két szavam! – De inkább csak az ablakból nézelődött, mert a kísértet veszélyes jószág, és teljességgel kiszámíthatatlan. Mindössze egyszer merészkedett a bokrok közé, ahol is egy fél pár cipőt talált. Ő maga hajította oda még a tavasszal, amikor Gopál Baba megint nagyon felbosszantotta, mivel is? Talán azzal, hogy hiába szidta, Gopál Baba egyáltalán nem védekezett. Ott állt alázatosan vagy közömbösen, mint aki nem is várt jobbat az ócsárlásnál. Sunyi ez az ember, döntötte el a rádzsa, és még jobban gyűlölte, mint addig. És most elfelejtkezett az egészről, nézte a bűnjelet, és nem értett semmit.

Ez a koszos csamár esténként bejár a kertembe, gondolta a rádzsa. Nem lehet kétséges, hogy lopkod. De mit? Nem hallottam, hogy az embereim tolvajra panaszkodtak volna. Miféle tolvaj az, akinek a látogatása után semmi sem hiányzik a háztartásból?

Volt a rádzsának egy nagyobbacska lánya, akit már régen férjhez kellett volna adni. Adták volna, de egy kérő sem volt elég előkelő. És a lány mindig nagyon nyugtalan lett, amikor az apja a szolgákat faggatta, persze csak óvatosan, nehogy meg kelljen említeni a kísértetet. Egy alkalommal hevesen a védelmébe vette Gopál Babát, azt merte mondani, hogy elégedett az új papucsával. Pénzt is küldött a mocskos csamárnak, titokban persze, de az ilyesmi előbb-utóbb kiderül. Nagyon gyanús! Miben mesterkednek ezek ketten?

Férjhez kell adni ezt a lányt, mert még szégyent hoz rám, mondta magában a rádzsa. Nem bánom, ki veszi el, csak vegye, vigye el innen jó messzire. – Kapóra jött, hogy éppen ekkor kommendált egy ígéretes vőlegényjelöltet a falu-farka vénasszony, akinek mindig azon járt az esze, hogy kit kivel lehetne összeboronálni. Azt mondta, Gjánprakásnak hívják, és van egy nagy földbirtoka Gházipurban. Hát, a földbirtokot nem látni, az vagy van, vagy nincs, de a fiú elég gazdag. Szórja is a pénzét, de az nem baj. Elég fiatal még, majd kinövi. Kívánni se lehetne jobb férjet, mint egy vagyonos földbirtokost. Meg aztán Gházipur jó messze van, és addig sosem jut el Gopál Baba.

Az esküvői előkészületek, a gyűlölködés és a kísértet teljesen lefoglalták a rádzsa idejét, csak mellékesen, és nem kevés csodálkozással vette tudomásul, hogy a lánya egyáltalán nem tiltakozott a gyors házasság ellen, sőt úgy tűnt, mintha nagyon örülne neki. Ez is gyanús, mert az a dolgok rendje, hogy a lányok nyafogjanak egy kicsit. Talán csak nem ismeri valahonnan a vőlegényét? Ez nagyon nagy baj lenne, mert a rendes leány vakon és süketen megy férjhez; nem ismeri a vőlegényt, nem hallott róla semmit az esküvő napjáig.

Elővette a lány anyját, aki persze semmiről sem akart tudni; a lány egészen biztosan nem ismeri Gjánprakást, nem ismer senkit, ki sem lép egyedül a házból.

Jól van, gondolta a rádzsa, végül is csak az a fontos, hogy férjhez adjam, ha nekik így jó, akkor vegyük úgy, hogy nem szóltam semmit. De azért megvan a véleményem arról a lányról, aki örül, hogy férjhez adják. Gyanús, nagyon gyanús. Ha a menyemről lenne szó, jobban utána néznék, de mivel a lányom, jobb, ha nem derül ki róla semmi.

Már csaknem minden megvolt az esküvőhöz, vőlegény, lovak, elefántok, hintó; mindenkinek elkészült a gyönyörű új ruhája, a Gjánprakásé elől-hátul kirakva gyémántokkal, még a menyasszonynak is küldött egy vagyont érő gyémántos nyakéket. Gopál Babával persze megint csak a baj volt, az utolsó pillanatban hozta a cipőket, és még volt képe panaszkodni, hogy már nagyon megöregedett, nem lát olyan jól, mint régen. A rádzsa megpróbálta az új cipőt, és bizony volt benne egy szög, ami igen nyomta a kényes talpát. Gopál Baba elővette a kalapácsot; dikics, szurok, minden volt nála. Azt már nem, kiáltott rá a király, az én házamban nem fogsz kalapálni! Mit gondolsz, kinek kell itt a te mesterséged mocska, amikor holnap esküvő lesz? Nem tudod, hogy milyen nagy úr veszi el a lányom? – Hogyne tudnám, felelte a csamár, mindenki ismeri ezt a duszadh legényt. – Duszadh? Azt mered mondani, hogy egy duszadh? Vedd tudomásul, hogy földesúr Gházipurban. – Gopál Babáról kitört a sok éven át visszafojtott keserűség. Nincs annak földje. Csak két marék kockája van, azzal keresi a kenyerét, mint minden duszadh. – Az én vejem, Gjánprakás nem egy csaló kockajátékos. Agyonveretlek ezért a hazugságért. – Kérdezz meg akárkit a városban, nyögött fel Gopál Baba, mindenki megmondja neked, hogy ki ez a Gjánprakás.

A rádzsa összeomlott. Ha ez valóban így van… Eszébe jutott Gjánprakás néhány elejtett célzása, és a sok mozaikból lassan összeállt a kép. Nem adhatom hozzá a lányomat. – Már pedig jobban teszed, ha hozzáadod, kottyantotta ki Gopál Baba, mert annak a lánynak már ott van a hasában a gyerek. – Micsoda? – üvöltött fel a rádzsa, és a legszívesebben torkon ragadta volna Gopál Babát. Szerencsére még idejében eszébe jutott, hogy a csamár érintése szennyez. A cipész belátta, hogy cip-eszetlen módjára viselkedett, és megpróbált visszakozni: Én nem tudom! Én nem láttam semmit! Másoktól hallottam… – Mit hallottál, te féleszű? – Gopál Baba megrémült, megakadt a torkában a szó. Csak nagy nehezen árulta el, azt beszélik a faluban, illetve többen is látták, szóbeszéd, amire nem kell adni, de mégis, szóval, esténként a kisasszony kiszökött a házból, és a folyóparton szórakozott ezzel a szélhámossal.

Mindig is utáltam ezt a szemét csamárt, gondolta a rádzsa. De azért megtartották az esküvőt, pedig szegénynek egyszerre több szög is nyomta a lábát. Az emberek mindenfélét beszéltek, még azt is, hogy ő is beveretett egy szöget a suszter talpába, meg hogy négy hónapra született az unoka, és Gjánprakás csak nagy nehezen tudott megszökni a börtönből a névadó szertartásra. Ez a gond ezekkel a kis falvakkal, mindenki pontosan tudja, hogy mi történik a szomszéd portán.