Kishercegem

Védj meg önmagamtól!

– Fázom – mondta a Kisherceg.

– Én is – felelte a Rózsa.

– Összebújhatnánk…- folytatta a Kisherceg.

– Akkor megszúrnálak a tüskéimmel. Nem akarok neked fájdalmat okozni – ellenkezett a Rózsa.

– Visszahúzhatnád őket – vetette fel a Kisherceg.

– Annyira megszoktam már a tüskéimet, hozzám tartoznak, megvédenek engem mindentől – suttogta a Rózsa szomorúan.

A Kisherceg könnyes szemmel nézte, tudta, hogy soha nem fogja áttörni azt a burkot.

– Mindentől, csak önmagadtól nem – felelte végül…

Elmegyek

– Elmegyek – mondta a Kisherceg.

– Szia – felelte a Rózsa. – Hiányozni fogsz – tette hozzá némi szünet után.

– Maradjak? – kérdezte a Kisherceg.

– Ahogy gondolod – suttogta a Rózsa.

– Te szeretnéd?

– Neked kell döntened!

A Kisherceg hallgatott. Sokáig.

– Elmegyek – ismételte meg végül, és elindult.

A Rózsa szomorúan figyelte, ahogy a Kisherceg alakja lassan a sivatagba veszett:

– Bárcsak maradtál volna, bárcsak maradtál volna…

A látogató

– Nos? – kérdezte a Kígyó.

– Tudod – felelte a Kisherceg.

– Megint? – kérdezte a Kígyó.

– Igen – válaszolta a Kisherceg.

– Vissza fogsz jönni?

– Nem!- mondta a Kisherceg, aztán hallgatott. Sokáig. A Rózsát nézte. Még épp rá lehetett látni onnan, ahol álltak. – De igen… – tette hozzá szomorúan.

A Kígyó bólintott:

– Mindig visszajössz. Miért?

– Nem tudom. Azt hiszem, szeretem.

– Akkor miért mész el?

– Épp ezért. Még nincs kész…

– Lehet, hogy sohasem lesz…

– Lehet…

Aztán hallgattak. A Kisherceg nézte a Rózsát, a Kígyó nézte a Kisherceget, lágyan a lába köré csavarodott, és amilyen gyengéden csak tudta, belemélyesztette a fogait. A Kisherceg felsóhajtott, szemei, ezek az emberi szemek, utolsó pillantásukkal zárták magukba a Rózsát.

És a következő pillanatban már otthon volt…

Egy kis időre…

Újra…