Klausztrofóbia

– Reggel akkor érted megyek Sanyi.

– Biztos, hogy ne vigyek semmit?

– Egészen biztos – azzal felállt és sietve kiment a presszóból. Sanyi hosszan nézte az ajtót, miközben a söröspoharat lassan forgatta az ujjaival az asztalon. Ő és Fecó régóta ismerték egymást, sokat szoktak beszélgetni egy sör mellett, de ez egy egyszerű kocsmai barátság volt eddig. Most először fognak találkozni a presszón kívül.

Fecónak volt egy pici telke közel a városhoz. Oda szokott lejárni időnként lenyírni a füvet, esetleg Kovács bácsitól venni pár liter bort, akinek egy kis pincéje és pár tőke szőleje is volt a szomszédban. Olyankor is le szokott menni, ha sem füvet nem kellett nyírnia, sem bort nem akart venni, csak egyszerűen elege volt a városból, kis nyugalomra vágyott. Most is emiatt akart kimenni, de nem szeretett volna egyedül lézengeni a kicsi telkén. Mivel tudta, hogy Kovács bácsi most biztosan nem lesz ott, ezért hívta meg Sanyit.

Másnap reggel a megbeszélt helyen és időben fékezett egy autó, Sanyi beszállt. A kocsi régi, lepukkadt dobozos járgány volt, elől a sofőr mellett egyetlen ülőhellyel. Hátrafelé a raktérbe két pici ablaknak nevezett nyílás, rácsokkal. Sanyinak a saját ötödik emeleti lakása jutott eszébe róla. Ott is szűk a hely, szinte összenyomják a falak az embert, és ki tudja miért, de némelyik ablakon rács is van. Ott is alig van levegője az embernek, de itt legalább le tudja tekerni az ablakot.

Odanyúlt a fogantyúhoz, elkezdte tekerni, de az ablak meg sem moccant.

– Hiába próbálkozol, már évek óta nem működik – vigyorgott Fecó.

Sanyit kiverte a víz. Otthon is folyton izzad akármilyen laza ruhát visel.

– Ugye nem probléma? – kérdezte a továbbra is vidám Fecó.

– Á dehogy – jött a remegő hangú, nem túl meggyőző válasz.

Ugyanolyan hevesen kezdett el kalapálni a szíve, mint amikor a szomszéd lakásokból mindenféle furcsa zaj szüremkedik át hozzá. Mostanában egyre gyakrabban vél hangokat hallani, olyankor mindig el akar menni hazulról. Érzi, hogy a kocsiból is jó volna kiszállni, de ezt most nem teheti meg egyenlőre.

Benyúl az inge gallérja alá, kihúzza párszor, hátha az enyhíti a légszomját.

– Látom, meleged van. Nem csoda, itt a jó idő – azzal Fecó bekapcsolja a ventilátort és letekeri kissé a saját ablakát.

– Most már ki fogod bírni odáig.

Sanyi ebben nem volt biztos. Nem érezte biztonságban magát, nem tudta, hogy mi történik körülötte. Jönnek szembe az autók, de mi van ha nem a mellettük levő sávban, hanem amiben ők is vannak. Megfájdult a feje.

Otthon a zajok hatására is megfájdul a feje. Nem tudja, hogy honnan, miből jönnek a hangok. Szerelmeskedés, veszekedés, gyilkosság, esetleg valami akciófilm? Minden olyan zavaros. Az egész világ zavaros.

Most a barátja kocsijában is zavarosnak, émelyítőnek érzi a világot. Hányinger fogja el.

– Mi van veled? – most már Fecónak is feltűnik, hogy Sanyival valami nincs rendben.

– Semmi. A világ… – ami Sanyi érzése szerint össze akarja roppantani őt, maga alá gyűrni, megölni, esetleg őrületbe kergetni.

– Még jó, hogy megérkeztünk. A friss levegőn majd rendbe jössz – Fecó nyitotta ki Sanyi ajtaját is.

Ahogy nyílott a kocsi ajtaja Sanyi jobban érezte magát. Amint kitette a lábát a földre pedig már semmi baja nem volt. Egész üdének látszott amikor teljesen kiszállt a kocsiból.

– Látod, megmondtam – szólt hozzá Fecó, miközben az egyik karját szélesen kitárta – Ez itt a szabadság.

A városhoz viszonylag közel voltak, tisztán látszottak a tömbházak. Fecó rámutatott az egyikre:

– És látod, ott laksz te.