Költözés előtt

Hetek óta nagy volt az izgalom. Nagyon készültek erre a napra. Jó ideje szűk volt már a ház a családnak, és rengeteget beszéltek a költözésről. Annyi biztos, hogy sokkal nagyobb házra van szükség. Négy gyerek, és hamarosan meglesz az ötödik is. Kevés ez a három szoba. Persze nem volt egyszerű, mert Erika szép és romantikus helyről álmodozott: kicsi patak, aztán, ha kimegyünk az erkélyre, a hegyeket lássuk, ne a piszkos külvárosi utcát. A két nagyobb fiú a barátai közelében maradt volna; a kisebbek nem szóltak bele a választásba, de rájuk is átragadt az izgalom, dobozokat követeltek maguknak, és csomagoltak. Végül is megúszták nagyobb baleset nélkül, csak a macskát kellett kiszabadítani a plüssállatok és az építőkockák alól. Mici is velünk jön, ne féljetek! Csak nem egy kartondoboz alján, ahol nem kap levegőt. Azt akarjátok, hogy megfulladjon szegény cicus?

Már csak egyet alszunk a régi házban! Haller nagyon igyekezett, hogy minden kívánságot teljesítsen. Sajnos a patak nem lesz olyan közel, de legalább nem kell aggódni amiatt, hogy esetleg kiönt. Veszélyes ám, amikor olvadásnak indul a hó. Erkélyünk lesz, mindjárt kettő is, esténként majd kiülünk, és nézzük a hegyeket. Nincs is szebb, mint egy békés este, egy pohár vörösbor, és a szeszélyes vonal, amelyet a hegyek rajzolnak az égre,

A lenti nagyszobában mozdulni sem lehetett a kartondobozoktól. Milyen szerencse, hogy csak a használati tárgyakat kellett összecsomagolni, ruhafélét, konyhai felszerelést, játékokat! A bútorok hozzátartoztak a bérelt házhoz, ezentúl is így lesz, mennyivel kényelmesebb! A bútorokról, de még a felszerelés nagyobb részéről is a tulajdonos gondoskodik, nekünk nem lesz más dolgunk, mint elfoglalni az új rezidenciát. Öt szobánk lesz, szép, tágas, világos szobák, még a macskának is jut egy külön sarok.

Nehéz volt rávenni a gyerekeket, hogy feküdjenek már le végre, nem lesz az jó, ha reggel mindenki álmos. Erika még nyafogott egy sort, hogy ő ugyan szereti a meglepetéseket, de csak Karácsonykor. Milyen dolog az már, hogy Kálmán egyedül döntött? Még a címet se mondta meg. Várjátok ki a végét! Erika azt szerette volna, ha együtt járják végig a szóba jöhető házakat. Megvan annak a maga fílingje, különösen ha még ott élnek az előző lakók. Mindent meg lehet tudni a szokásaikról, az egész életünkről, nemcsak annyit, hogy rendszeretők vagy bohémek. Minden kiderül egy ilyen látogatáson. Haller meg nem értette. Miért akarod tudni? Idegen emberek, jó esetben soha többé nem látjuk őket. – Tudom, sóhajtotta Erika, de nekem olyan kevés változatosság van az életemben. Nem járunk sehová, egész nap be vagyok zárva a gyerekekkel. – Hát most már nem leszel bezárva, hatalmas rét van a ház előtt, virágos rét, pár száz lépésnyire a patak, és majd meglátjuk, mennyi kedved lesz megmászni azokat a hegyeket.

Erika fölnevetett. Egyelőre nem sok! Majd, ha a pici is röpképes lesz! Pár évig egyedül kell menned a nagyfiúkkal.

Miért nem fekszel már le? Mindennel elkészültünk.

Tudom, csak téged várlak.

Mindjárt megyek. Csak egy kicsit összeszedem a gondolataimat.

Nagy nehezen, Erika fölment az emeletre, és már csak Gergő jött le, hogy megkérdezze ezredszer is, tényleg lesz-e hinta a kertben. Aztán elcsendesült a ház; asszony és gyerekek aludtak az emeleten.

Haller egészen eddig tartotta magát. Sok volt ez az utolsó három hónap, rohangálás a pénz után. Volt egy kevés munka, de alig fedezte a mindennapi kiadásokat. A közművek küldik a számlákat, könyörtelenül. És akkor még nem beszéltünk a bérleti díjról. Erika azt hiszi, hogy minden a legnagyobb rendben van, boldogan várja a pici érkezését. Nem terveztük, de ha egyszer jönni akar!

A költözés nem lenen luxus, hiszen már nem férünk el ebben a házban. A gyerekek is csak egyre nőnek, itt még egy íróasztalnyi hely sincs ahhoz, hogy tanuljanak.

De hogyan oldjuk ezt meg, és miből? Nincs pénz… Az embereknek nincs pénzük, apró javításokat rendelnek, álmodni se mernek arról, hogy felújítsák a fürdőszobájukat vagy a konyhát. A legolcsóbb megoldásokat keresik, alkudoznak, és nem lehet rossz néven venni tőlük. Nincs pénz, és minden egyre drágább. Lassan már a levegőért is fizetni kell. Egyesek jól élnek, nagyon is jól, de az nem vigasztalás.

Haller csak annyit látott a világból, hogy rossz az, úgy, ahogy van. Eltűnt a zsebekből a pénz. Nyolc évvel ezelőtt még nem volt problémánk, rendesen megéltünk, kifizettünk mindent, amit kellett. Most meg, csak a hiábavaló igyekezet.

Nem rendes dolog, ha az embernek választania kell, kenyeret vásárol, vagy kifizeti a bérleti díjat. Haller a kenyér mellett döntött, a kifizetetlen számlák az autó csomagtartójában vártak a sorukra. Még csak az kellene, hogy Erika is megtudja, milyen rosszul állunk! Nem, nem állunk rosszul. Azon már túl vagyunk, és ami most van, abból nincs kiút.

Hová költöznének, és ugyan miből? Nem létezett sem új ház, sem virágos rét, csergedező patak, vagy ha mégis, másoknak. Nem fognak esténként az erkélyen üldögélni, és a vörösbort is mások isszák. Mások gyerekei hintáznak a mások kertjeiben. Holnap kilakoltatják őket innen. De hogyan lehet ezt megmondani Erikának: Kész, itt a vége. Már most annyi az adósságunk, hogy nem fizetjük ki az életünk végéig sem. Alig kapok megrendelést, és lehet, hogy holnap már kenyér sem lesz.

A híd alatt.

Hazudtam neked, hetek óta hazudok egyfolytában. Az utcán csavargok, és te azt hiszed, hogy dolgozom. Bár úgy lenne! Nem rajtam múlik. Ha rákérdeztél, mindig azt mondtam, hogy befizettem az összes csekket. El akartál költözni innen, én pedig nem tudtam nemet mondani. Eljátszottam, hogy megkeresem az új otthonunkat. Miért csináltam? Nem tudok válaszolni. Vártam a csodát. Néha megtörténik. Néha leszállnak a földre az őrangyalok, és elkapnak valakit a száguldó autó elől. Annyi ilyen történet van. Ha csak egy százalék igaz! És miért ne lehetnénk benne abban az egy százalékban? Mivel vagyunk mi rosszabbak, mint mások?

Haller a kartondobozokat nézegette. Ha akarta volna, se nézhetett volna másfelé. Kisebb és nagyobb dobozok, bennük egy egész élet. Mi lesz ezekkel, ha majd… azután? Ezeket is elviszik a mások. Mások, akiknek minden sikerül. Jobb szakmát választottak maguknak, más várost, más országot. Honnan a fenéből tudták, hogy ez lesz? Megálmodták, vagy ki mondta meg nekik?

Hogyan van az, hogy másokat semmilyen szerencsétlenség nem ér váratlanul? Legföljebb nagyobb összeget emelnek le a számlájukról. Valamivel kevesebb lesz a nyereségük, de nem gond, túl lehet élni.

Ezt már nem, ez a gödör annyira mély, hogy nincs lejjebb.

Soha nem volt nagyobb szükség a csodára. Mit csinálnak odafönt az őrangyalok? Nem az a munkájuk, hogy segítsenek?

De ha megnyílna az ég, és mázsaszám hullana alá az arany, akkor sem változtatna azon, hogy a plafonig állnak a dobozok, nem maradhatunk itt, és nem költözhetünk el, mert nincs hová.

Az őrangyal levette rólunk a kezét, akkor talán az őr-dög?

Tudom, hogy összevissza beszélek, nincs odafönt semmi, nincs odalent semmi, a valóságban még az irányok sem léteznek, és minden viszonylagos. Csak a végtelen üresség van, kisiklott életpályák, és a nem létező erkélyekről nem a hegyeket látni, hanem a nagy feketeséget. Ennyi volt, küszködtem, nem tudtam megoldani. A csoda lett volna a legutolsó, de a csoda elmaradt.

Aztán megtette, és maga is elámult azon, hogy milyen könnyű volt. Erikával kezdte, meg akarta kímélni attól, hogy végignézze a többit. Aztán a legnagyobb fiú következett. Nem aludt elég mélyen, és megpróbált ellenállni, Erre számítani lehetett; a gyerekek általában nem akarják megérteni, hogy nem az van, amit szeretnénk, azt csináljuk, amit muszáj. Mások megtalálták volna a megoldást? Mások igen. De ne irigyeljétek őket. Az ő boldogságuk is csak látszat, annyi az egész, hogy nekik mást muszáj.

Haller szótlanul tartotta oda a kezeit. Bilincseljék meg, bár nem fogok elszaladni. Akkor kellett volna menekülni, nyolc évvel ezelőtt, vagy még régebben, amikor az égiek leküldtek, hogy szülessek meg a földön.

Ha akkor azt mondom, kösz, inkább nem, én a mások közé tartozom?

Bizonyos újságok örültek a szenzációnak. Ebből a sztoriból több címlapot is ki lehet szorítani. A feleségét és a nagyobb gyerekeket puszta kézzel, a kisebbeket párnákkal fojtotta meg. Elvetemült, vérengző vadállat. Szerencse, hogy mások nem ilyenek. Mivé is lenne a világ, a mások nélkül?