Könnyű préda

A délután most is olyan szürke volt, mint a többi tél végi délután,
csak apró hófoltok jelezték, az idő lerángatta róla már a tiszta cihát.
Csukott ablakok mögött fény és meleg táncolta körbe a falakat.
Egy ablak volt csupán, honnan halvány gyertya apró lángocskája
kandikált ki a világra, s mintha kacagna, néha fel-fellobbant.
Benn a kisszoba hűs falai között ódon emlékek melegében lakott Anna néni.
Az idő súlya összenyomta régen karcsú termetét.
Nehezen jár, rongyos papucsa halkan csosszan a rég bebarnult parkettán.
Csak egy kis teatűzhely ad némi meleget, még két darab fahasáb van mára,
spórolni kell, a kevéske nyugdíj, mit épp tegnap hozott a postás kell másra is.
A sárga csekkek a kredenc fiókjában várják, hogy befizesse.
Mindig befizette még aznap, mikor megkapta a nyugdíjat, de most nem jól érezte magát,
Ott ült a régi karosszékben, teát kortyolt, maradék kekszet majszolt, mellette az asztalon
egy ócska szokol rádió recsegett valami zenefélét. A tévéje még fekete-fehér, bár régen nem működik már.
Kopogás zavarta meg a csendet.
Lassan az ajtóhoz botorkált, kinyitotta, de csak résnyire, mert nem várt senkit és annyi rosszat hall az ember.
Két fiatalember állt az ajtóban, köszöntek illendően.
Elmondták, hogy az önkormányzattól jöttek és egy kis tűzifát hoztak, mert tudják, hogy rászorul. Anna néni nagyon megörült, mert a tüzelője épp elfogyott és így a kis pénzén vehet valami mást. Beengedte őket. Két kosár fát raktak a teatűzhely mellé.
Az idős asszony nagyon hálálkodott, biz ő ezt a fát beosztja, talán a télre elég is lesz.
Az egyik férfi egy pohár vizet kért, már sok helyre vittek fát és megszomjazott.
Anna néni kiment a konyhába, jól kiengedte a vizet, hogy mimnél hidegebb legyen.
A férfi megköszönte és mondta, hogy menniük kell, mert még három nyugdíjasnak visznek fát. Az idős asszony kikísérte őket, az ajtóból hálálkodva nézett utánuk, néhány könnycsepp is kibuggyant fakózöld szeméből.
Becsukta az ajtót. Valami melegség öntötte el a szívét, vannak még rendes emberek gondolta
és bement a szobába. Akkor látta csak, hogy a szekrényajtó résnyire nyitva van, holott ő mindig becsukta rendesen. Valami rossz érzés fogta el. Mindjárt az ágyneműk alatt kezdte keresni a nyugdíját és kevéske megtakarított pénzét, amit a temetésére rakott félre.
Nem volt sehol. Talán rosszul emlékszik és máshova tette, átnézte az egész szekrényt, de nem találta sehol. Nagyon elkeseredett. Nem tudta mit tegyen.
Leült az ócska karosszékbe, csendesen sírdogált, meg imádkozott a szűzanyához.
Észre sem vette, hogy az éjszaka is elmúlt már, reggel lett.
Ködös, szürke reggel és a kis szoba hideg csendjében egy utolsó könnycsepp,
egy utolsó sóhaj szakad fel. Már nem fázik, a fájdalom is megszűnt.
Anna néni elaludt.