Konyhai idill

Térülök-fordulok és már kezembe is kapom az egyik lábost, nehogy még a végén kifusson belőle a leves. Elkések. Káromkodok. Nem túl szépen, nem túl diszkréten. Főleg nem túl csendben, miután a lendülettől a forró leves rám is csordogál.
– Papa, nem szabad káromolni, te is mondtad és most te meg csomó csúnya szót mondtál a levesnek – mondja dörgedelmesen lánykám. Mély levegőt veszek,sziszegve fújom ki a fogaim között mielőtt ránéznék a kis göndör hajú, barnaszemű tündérre.
– Sajnálom kicsim, apa kicsit… – kicsit mi is? Pipa? Dühös? Frusztrált? – A papa kicsit mérges volt, de elmúlt.
– Mérges, mint a paprika, amikor megcsípi a nyelvemet? – kérdez vissza elgondolkozva.
– Nem egészen. Mérges, mint amikor valaki elveszi a játékodat és nem adja vissza. Mérges úgy.
– Az irigység papa. Nem méreg. Irigységezni meg rossz. Mint a csúnya szavak. – mondja elgondolkozva. Leteszem a levest, letörölgetem leforrázott végtagjaimat, a leöntött tűzhelyet, a falat, a földet és még mennék tovább is, ha nem érezném hátamban a gyerek morcos tekintetét.
– Papa, ha Danny elveszi a játékomat és én káromolok, akkor én is csak mérges vagyok, mint a chili?
– A kicsik nem káromolnak. A nagyok is csak ritkán és akkor sem szabad, de megesik. Szerintem lapozzunk.
– De hát nem is olvastunk semmit. Mit lapozzunk?
– Ezt mondják. Ha már nem szeretnének valamiről tovább beszélni. Ha valami másról szeretnének beszélni, akkor azt mondják: lapozzunk. Kérsz levest?
– Lapuzzunk papa, káromolt levest nem eszek.
– Nem káromolt leves. Zöldséges.
– Akkor miért sárga?
– Akkor sárgásos. Kérsz vagy mégsem?
– Nem szeretem. A sárga nem szép szín. Csinálj papa kék levest. A kéket megeszem, mint az óceán. Lehet abból levest csinálni? Abból kérek, az olyan szép kék.
– Nem lehet, az óceán vize túl sós. És színtelen. Amúgy meg.
– Ha színtelen, miért kék papa?
– Jaj nekem…most a papa erre nem ér rá, most inkább csak együnk egy kis sárgásos zöldséges levest.
– Akkor pirosat. Piros levest. Mint múltkor.
– Sárga van, senki többet harmadszor? Akkor mi a fenének csináltam.
– Papa a fene csúnya szó!
– Akkor mi a csudának csináltam – javítok.
– Csodának papa. Csodának. Csoda hogy csináltad. De ha csoda, akkor akár lehetne piros is. Vagy zöld. Ha már zöldéses leves.
– Nem a színe zöld. A neve. Zöldség leves.
– Zöld Ség? Mi az a Ség papa?
– Segít-Ség! Nem ehetnénk végre?
– De. Ehetnénk. Csak még kérdeznék.
– Majd evés után. Majd az után. Most egy kicsit maradjunk csendben. Rendben?
– Meddig az a kicsit?
– Kicsi.
– Jó, papa. Akkor kicsit egyél. Én meg kicsit hallgatom, ahogy eszel…