Korai vég

Zuhanó könnycseppek által keltett légörvények sodorták el lelkem megpakolt bőröndjeit, hiába, költözni sosem lehet vesződségek nélkül. Én ott álltam a küszöbön, és azon tűnődtem, vajon viszontlátom-e a piros sporttáskámat, amibe a porcelánjait dobálta be. Talán mindegy is, végül is csak egy tárgy, így hát érzései számomra éppolyan közömbösek, mint egy zokogó kalauzé, aki a halott kisfiától próbálja elkérni a menetjegyét.
Furcsa üres testtel közlekedni a lakásban, érezni, hogy minden lépéssel közelebb kerültem/kerülök a mindenható levetett zoknijához, amit a kéményen hagyott múlt éjjel, amikor az a bizonyos veszekedés megtörtént. Elhatároztam, hogy rászögezem a lábaimat a padlóra, mert egyszerűen nem voltam képes elviselni azt a gondolatot, hogy én valaha is a plafonon legyek. Szögnek egy rozsdás csavart és egy évek óta keményedő kenyérdarabot találtam, amit a fürdőszobámban élő ukrán anyától vettem el, aki a csecsemőjét akarta vele megetetni. A magam okozta fájdalom könnyítette elviselni lelkem elvesztését, és a felsíró csecsemő hangja a legédesebb muzsikaszóként hatott rám. A lábamból csordogáló vér a szakállamra folyt, amiből arra következtettem, hogy egy hatalmas bolygó költözött a fölöttem lévő lakásba, ami minden bizonnyal négyszer nagyobb a Földnél, így a gravitációja is erősebb.
Miután már a vérem nagy része eltávozott szervezetemből, úgy gondoltam meglátogathatnám újdonsült szomszédomat. Lábamból már úgyis távozott az élet, nyugodtan itt hagyhatom, nem fog elszaladni. Nem igazán tudtam mit szokás ajándékozni egy bolygónak, de azért szedtem a panel előtti kertben egy kis járdakövet, gondoltam arra úgy is szüksége lehet. Az ajtó melletti csengő nem működött, a kopogásra nem válaszolt, amikor pedig benéztem a kulcslyukon, egy hatalmas erő beszippantott. Egy hatalmas futballstadionban találtam magam, aminek nagy részét a bolygó feneke tette ki.
-Köszönöm a járdaköveket, biztos jól fognak rajtam mutatni. – hallatszott az egyik szék mögül, amit még a bolygó feneke nem tarolt el a nézőtéren.
-Elnézést, nem tudtam hogy más is van itt – Mondtam kissé megijedve. – Mellesleg honnan tudta, hogy hoztam járdaköveket?
-Láttam az ablakból, ahogy ügyetlenkedve rongálja a köztulajdont. Nem szép dolog, de a szándék miatt megbocsátok önnek.
A szék mögül előkúszott egy 3 méter körüli vastag kígyó, fajtáját nem tudnám megmondani, de különös volt, hogy emberi nyelve volt, így nem is volt semmiféle sziszegő akcentusa.
-A bolygó neve Kefécske, ő a háziállatom. Utazásaim során találtam rá, nem volt csillag, ami körül keringhetett volna, ezért befogadtam szegény árvát.
-Miért Kefécske?
-Az előző háziállatom egy óriás sün volt, őt neveztem így, és nem volt kedvem új nevet kitalálni.
Zavartan álltam, nem akartam neki elmondani, hogy én valójában Kefécskét találtam a lakás eredeti tulajdonosának. Szerettem volna visszamenni a lakásomban, de nem igazán tudtam, hogyan is búcsúzzam el.
-Nos én… akkor nem is zavarok tovább.
-Várjon csak, nem maradna itt velem egy egérre? Vagy hát magának nem kell feltétlenül egeret ennie, ha jól emlékszem, van valahol egy bontatlan üveg borom, állítólag minőségi, bár jómagam nem értek hozzá.
-Nem vagyok nagy ivó, de ha valóban nem zavarok, akkor elfogadom, biztos tényleg minőségi lehet.
Székkel kínált, ő is felmászott egyre, majd elküldte az eddig láthatatlan, hatalmas, két lábon járó krokodilt az egerekért, és a borért. Ottlétem alatt eszembe jutott a lelkem, arra gondoltam vajon most merre járhat. Talán a mindenhatónál húzta meg magát, amíg nem talál magának egy testet, bár ez nem valószínű, hiszen manapság tömegével járkálnak az utcán a lelketlen testek. Kényelmetlenül éreztem magam, hogy nem tudok odafigyelni a kígyóra, és nem is nagyon tudtam hozzászólni az űrutazós anekdotáihoz, hiszen én világéletemben egy földhözragadt ember voltam, pláne most, hogy a lábaim a padlóhoz voltak szögezve. A bor elfogyasztása után még hallgattam őt egy darabig, majd elbúcsúztam tőle, és végre hazamentem.
Az ajtón belépve egy mangalicasereg fogadott. Körülvettek, és az információt követelték, ami a cselekmény szempontjából kulcsfontosságú volt. Ha megszerzik, én, és az én általam képviselt értékek, emberek, és nem utolsó sorban a fürdőszobámban élő ukrán csecsemő végleg elbukik, ők pedig hatalomra jutnak. Az egyik nekilökött az ajtó mellett dohányzó hintalovamnak, én pedig átesve azon eltörtem a gerincem. A csonttörés hangja roppant módon meglepte őket, ők ugyanis úgy tudták, én egy gerinctelen féreg vagyok. Átkutatták a horgászmellényemet, és a legnagyobb meglepetésükre csak azt az információt találták meg, amire szükségük volt. Nem igazán tudták mit kezdjenek vele, hiszen a cselekmény még nem jutott el arra a szintre, hogy gonosz tervüket beteljesítsék, és láthatólag én sem akadályoztam őket semmiben. Győztek, de a sátáni kacaj a torkukban ragadt, a vezetőjük pedig elbizonytalanodott hatalom értékének nagyságában. Mindenesetre megparancsolta, hogy minden disznó vonuljon ki a lakásból, mégpedig rajtam keresztül, ő pedig mellém feküdt és zokogott.