Lajzolok

Mikor ötéves voltam, kitört a felső két nagy metsző lapátfogam. Azért lapát, mert tejfoghoz képest is nagy volt, legalábbis úgy emlékszem.
Biciklibaleset. Sírtam, és a fogaim keresgéltem a kert végében. Hogy miért pont ott, nem tudom, mert valahol a járdán estem el. Persze, lehet, hogy a fogak csak a kert végében potyogtak ki, isten tudja. Akkor még a nagymamámnál laktam, kertes házban.
A fogaim azóta kinőttek, nagyok most is, biciklizni meg azóta sem tudok.
De, mért a lajzolás? Mert onnantól kezdve selypítettem. Lépa, letek, mogyoló, kolán leggel, hálmat likkant a ligó.
A ligólikkantás a legjobb szerintem, most így utólag belegondolva.
Meg a lajzolás. Lajzolni mindig is szerettem. Mindenhová lajzoltam, ahol volt szabad falfelület. Később otthon is, a panelben, anyám nagy örömére. Vagy bánatára.
Egyszer lajzoltam az oviban űrhajósokat, ahogy épp felfedezik a holdat. Először mindenkinek be kellett zsírkrétával színezni szivárványszínűre a lapot, utána óvó néni fekete tussal átfestette, majd száradás után egy kihegyezett hurkapálcával lehetett mindenféle vonalakat huzigálni rá. Ma is látom magam előtt azokat a szkafanderbe bújtatott, pufók, kerek fejű emberkéket, ahogy lebegnek az űrben. Apukám pedig nagyon megdicsért. Ezt ki kellene állítani – mondta.
Aput akkoriban ritkán láttam, anyut gyakrabban, mert reggelente ő vitt el az óvodába, délután pedig a nagymamám jött értem. Emiatt laktam a nagyinál, mert hozzá közelebb volt az óvoda, és értem tudott jönni.
Aztán egyszer apukám is értem jött. Vastag sárga frottírzoknit húzott a lábamra, és elmentünk szánkózni a Tapolca-rétre. Tapolca rétnek az óvoda után húzódó lankás utat hívták.
Aztán hazaköltöztettek engem is a családhoz, mert elkezdődött az iskola. Akkor már nem selypítettem.
Első nap lehetett játékot bevinni. Én a piros "lajzolósom" vittem be. Talán még emlékszik rá más is, egy TV képernyőjéhez hasonló doboz volt, az alján két gombbal, és homok volt a belsejében. A gombokkal lehetett irányítani a vonalakat, utána ha megráztad a dobozt, a homokszemek törölték le a rajzot.
Otthon apu mindig rajzolt nekem. Lovakat. Semmi mást, csak nagy csontos lábú, szikár paripákat. Néha csak úgy ceruzával, máskor barna filctollal. Becsukott szemmel is tudott volna lovat rajzolni, bár azt sosem kértem tőle.
Egyszer, még nagyon kicsi lehettem, talán második osztályos, le kellett rajzolni valami munkafüzetbe, mivel foglalkozik az apukánk. Én nem tudtam, hogy mivel foglalkozik, ezért nem is rajzoltam semmit. Azt tudtam, hogy "a" gyárban dolgozik, amin nagy kémények vannak, mert voltam vele egyszer ott, Mikulás ünnepségen. Egy hosszú sikátoron mentünk végig előtte a sötétben, akkor mutatta meg a kéményeket.
Reggel volt, amikor szóltam neki, nincs kész a házi feladatom. Akkor jöhetett haza a gyárból. Éjszakás volt.
Mindig azt mondta: fiam.
Miért most szólsz, fiam? – mondta, és morgott.
Aztán rajzolt két kék ruhás embert a megadott keretbe, és valami hosszú szerkezetet középre. Az volt a kohó.
És ő kemencekezelő technikus. Be is volt írva az ellenőrzőmbe később, az apja foglalkozása rovatba.
Mindig rajzolt lovakat, ha vittem neki papírt, és este meglovagoltatott a hátán, miután túl volt a napi rendszerességgel végzett fekvőtámaszokon.
Mert apám precíz ember volt, ma is az.
Amikor felvágta az ereit, akkor is előbb megásta a sírt a telkünkön, hogy legyen hová eltemetni őt.
Anyu később rózsabokrokat ültetett a gödörbe.
Én kilenc éves voltam, és nem emlékszem sok mindenre. Amikor meglátogattuk a kórházban, csak ült az ágy szélén a csíkos pizsamájában, és a keze be volt kötve. Cigit vittünk neki, pedig azelőtt sosem cigizett.
Aztán hazajött, és mindig nekiment az ajtófélfának, és akkor vérzett az orra. Aztán szilveszter lett, és mi egymást ölelve sírtunk a nővéreimmel és anyuval a sötétben, kint pedig robbantak a petárdák, és tűzijáték szikrázott az égen.
Többet nem rajzolt lovakat.
Én sem, mert soha nem tudtam lovakat rajzolni.
Arcokat rajzoltam, nőket rajzoltam, divatmagazinokból lopott modelleket másoltam.
Azt álmodtam, hogy divattervező leszek. Vagy fazekas. Talán festő.
Később megtaláltam apám gyerekkori vázlattömbjét.
Csak nők vannak benne, korabeli szépségek, hírességek portréi, alakja:
Sophie Daumier, Claudia Cardinale, Bridget Bardot, Koncz Zsuzsa, hullahopp karikázó, röplabdázó, teniszező, mindenféle sportot űző, pózoló lányok képei.
Egy darab ló sincs benne.
Csak nekem rajzolt lovakat.