Lakótelepi idill

panelillat. hungarocellen finoman átsejlő pörkölt vagy gulyásleves. lobogó központi fűtés. gyerekkéz motoz a hullámos radiátoron. a konyha máté péterrel berendezve. bátyus szobájából a misztikus, fekete lemezjátszó tűje alól freddy mercury kiált szeretetért. bagótól sárgult függönyök lebegnek. macska énekel, kisgyerek az ajtófélfában megvetve lábait almát eszik és olvas. másnap poros műanyag szandálban fut a játszótérre ki tudja miért ki tudja merre. fáradtan elesik, lóherék közepébe, szagolja a friss füvet, megeszik belőlük kettőt, bámul önmagába. autistának nevezhetnénk, hiperaktívnak is, saját játékaival, fiatal életélvezetével. de nem nevezhetjük semminek, csak annak, ami. gyerek. nagymamával pumukli és kakaóval lekváros táska. villan a körte a szűk folyosón. anya dolgozik. anya kulcsot akaszt gyermeke nyakába. anya sehol csak amikor félelem a betörőktől és álmokban zuhanás… akkor és akkor amikor nietschét olvas nem lehet zavarni. de a párizsi szelíden hasal a lehel hűtőben. csinálj magadnak szendvicset. és játsszál egyedül. a gyerek játszik, matchbox-versenyt rendez szobájában, amikor nincsen iskola, szigorúan behúzott függönyökkel, nyugalom és zavartalanság kéjes és meghitt állapotában, rögtön ébredés után, pizsamában. falhoz gurítja az ötvenkét színes kisautót, és amelyik nem ér el addig, az kiesett, és a következő körben csak a leggyorsabbak maradnak bent. bátyus megjön a katonaságból, félrecsapott zöld sapkában, és szöcskét lő kenyérgalacsinnal. tapsol az anya és a gyermek. tapsol neki, őt hazavárva, tisztelve, imádva. húgát lábánál fogva megemeli és lóbálja mint varázsló. sikít az árva, bátyus csak röhög, amíg elér a szája. póklábakon ereszkedik a nyári este. dinnyeszelet lóg a földszinti ablakból, koszos kéz megkaparintja, s már gurul is tovább a labda. anyaarc biccent a távolból, és magokat köpköd a lét.