Le Grande Grimoire- A Sötétség Teremtményei 01

1.
1679. Tours, Franciaország

„…Elkezdett rohanni az utcán, kerülgetve az embereket, pontosan úgy, ahogy a Pére mondta neki korábban. A nagy tömegben azonban nem tudott haladni rendesen, és hiába volt ez a második legnagyobb szakasz a főutca mellett, a piaci kofák meg a parasztok két oldalról teljesen elfoglalták a helyet megmaradt portékáikkal. Minden ricsajtól volt zajos, és bűzlött a kövekre száradt mocsoktól. Gyűlölte ezt a helyet is, de nem tehetett semmit. Mikor sikerült átpréselnie magát két kofa méretes hátsója között ismét megindult, ám figyelmetlenségében véletlenül fellökött egy idősebb nőt.
-Pardon- kiáltott oda, de futott tovább. A nő persze egyből nekiállt rikácsolni, hogy a finom ruhája most odalett, és az a kis diablotin még vissza sem nézett. Egy férfi ment oda, hogy felsegítse.
-Jól van, Madame? Nem esett baja?
A nő tovább sápítozott, és csak a férfi kérdésére eszmélt föl. Mikor az erszényéhez kapott, annak csak hűlt helyét találta.
-Tolvaj!! Kapják el!!- kiáltott fel kétségbeesetten, mire a férfi készségesen a gyerek után rohant, már amennyire látta, merre tartott. Bár az egyre szűkülő utcákból és sikátorokból arra következetett, hogy a temető felé vette az irányt.
Nem is csalódott, mikor kiérve a sírhalmokkal teli domboldalra ért, ám nem látott senkit. Szétnézett még egyszer, de egy teremtett lélek sem volt a környéken. Úgy látszik, senki más nem sietett szerencsétlen nő segítségére…- gondolta ironikusan, majd a szeme sarkából észrevett az egyik fa alatt a túloldalra épített kriptát, és elmosolyodott. Biztosra vette, hogy ott van a tolvaj, így nem sietett azzal, hogy elkapja. Komótosan sétált el odáig, kifújta magát, majd megcsodálta a romos építményt. A hatalmas családi sírbolt már jó ideje kifosztottan magasodott a sírok fölé, az ajtaja félig kicsavarodva támaszkodott a homlokzati falhoz. Már benőtte a repkény, és az idő is kikezdte mélyen vésett feliratait. Elmosolyodott, majd lejjebb hajolva belépett a kriptába. Egy kis időbe beletelt, míg hozzászokott a félhomályhoz, akkor viszont észrevette a kölyköt az egyik sarokban. Egészen bevackolt a földre szórt szalmában, és valószínűleg már mélyen aludt, az erszény pedig ott lapított a tenyerében. A férfi ismét elmosolyodott, és mellé lépve felvette a kis bugyrot a súlyát próbálgatva, majd oldalra nézett. Szinte már gyöngéden pillantott végig a vézna kis testen, majd ő is leült, és hátát a hideg falnak támasztva kuncogni kezdett.
-Ezt jól megcsináltad, Pére! Ha így folytatod, a lány még sok hasznodra lesz…- motyogta fennhangon, szinte csak magának, majd az alvó test felé fordult, és megborzolta a haját.- Claire! Ébredj, Claire…-suttogta.- Ébredj…”

A lány fáradtan nyitotta ki a szemét, majd álmosan körülnézett. Meg volt róla győződve, hogy a Pére hangját hallja, de teljesen egyedül volt a hatalmas épület sarkában. Aztán eszébe jutott a férfi, és megrázta a fejét.
-Csak képzelődtem- motyogta, majd nekiállt megmosakodni, amennyire a lehetőségei engedték ezen lepukkant helyen… Egy agyagkorsóból vizet öntött a csorba tálba, és belemerítette a tenyerét. Ennyit eltanult a férfitól, habár kezdetben gyűlölte. Aztán lassacskán rájött, hogy előnye is van a dolognak, és annak is, hogy ápoltan néz ki. Például nem feltétlen nézik toprongyos csavargónak vagy tolvajnak, így több ideje van eliszkolni a rablások után. Vagy eljátszhatja az eltévedt úri gyereket, ha arra kerül sor… Ahogy nőtt, a testét is kezdte felhasználni, tudta, hogy igazíthat rajta, és tűnhet idősebbnek- a sötétben úgysem tűnik fel senkinek, hogy szinte még csak gyerek… Sokszor fiúként sem esett nehezére mozogni, és senki sem mondta volna, hogy nem az. Most már kezdett rájönni a Pére logikájára, és arra, hogy talán mégis igaza volt. A színjáték mentette meg az életét. Egy kicsit még mindig egyedül érezte magát, de kezdett hozzászokni…
Megmosta az arcát majd végignézett szegényes ruhatárán, és egy alig kinőtt gyerekruha mellett döntött. Igen, ma este is el fog tévedni, és nem találja a szüleit… Már olyan megindítóan, kétségbeesetten tudott zokogni és könyörögni, hogy a legkeményebb szíveket is meglágyította… És ezek a voltak mindig a leggazdagabbak is… Önkéntes hullajelöltek, ahogy Claire hívta őket.
És teljes mértékben igaza volt, ugyanis kevesen érték meg közülük a hajnalt… Általában a csatornában, vagy valamelyik bűzös sikátorban végezték, átvágott torokkal és üres erszényekkel.
Miután Claire felöltözött, sarokban heverő szalmabála alól kivett egy kis coffret-t . Néhány gyűrű, melltű és egy nyakék lapult benne- a többitől már megszabadult-, két arany, tizenhét ezüst és pár sous mellett… Ebből talán egy hétig is kihúzhatja- gondolta, és elmosolyodott. Tudta, hol fogja tölteni az elkövetkezendő éjszakákat, ha végzett ma éjjel…

Rouge et Noir – hirdette a cégér a kocsmát, valamint enyhe célzás volt a vörös kőr és a fekete pikk, hogy mik is folynak odabent… Bár senki nem gondolta volna róla, de Claire volt az, aki teljes mértékben átvágott mindenkit, akit innen ismert, minden éjjel, valahányszor itt járt. A hátsó ajtó osont be, szokásos szakadt-fiús ruhájában és vadonatúj erszényével…
-Clarkeeee!!- kiáltott fel az egyik borostás képű fiatalabb srác a kártyaasztaltól, mikor meglátta a belépő fiút. Már nem volt teljesen józan, ugyanis amint megpróbált felpattanni, magával rántotta majdnem az egész asztalt…
-Guillaume!! Ülj le!- kiáltottak rá a többiek, aztán inkább megfogták és visszanyomták a helyére, miután Claire is leintette.
-Üdv- mondta, majd ő is helyet foglalt a többiek mellett az egyik fatuskón. Ebben a kis eldugott zugban nem voltak olyan fényesek a körülmények, mint a fogadóban, de egyikük sem panaszkodott. Renaud így is elég nagy kockázatot vállalt azzal, hogy hátul működtette ezt a kis „bűnbarlangot”, viszont túl jól hozott neki a konyhára ahhoz, hogy csak úgy bezárja. Ha meg valami zűr volt, csak egymásra dobáltak mindent, és a fás kamra céljának megfelelően funkcionált, amíg ők eliszkoltak…
-Má’ megen itt vagy?- morogta Ralph a fogait szívva, mikor közrefogta a lány arcát és összenyomta. Ettől persze olyan kinézete lett, mint egy halnak…
-Mindig ezt csinálod- vetette oda Claire mérgesen, majd elétenyerelt.
-Csak azért, mert mindig elnyersz tőle mindent…- bökött felé Leroy.- Meg tőlünk is…- tette hozzá halkan. A lány szúrósan odapillantott, majd fölényesen kijelentette:
-Nem én tehetek róla, hogy Fortuna jobban szereti a friss húst…- mondta egy gúnyos mosollyal, ami le is fagyott róla egy pillanatra, mikor Guillaume az ölébe rántotta.
-Nem csak ő…- vigyorgott a képébe, mire a lány összefűzte a karjait maga előtt és figyelemre sem méltatta.
-Ugyan hagyd már a fiút játszani!- ültette vissza Jerome, és egy pakli kártyát nyomott a kezébe. Claire boszorkányos ügyességgel keverte és pörgette lapokat, a többiek szokás szerint tátott szájjal bámulták. Sosem sikerült rájönniük, hogyan képes egy tizenhárom éves fiú ilyesmire… És azt is kénytelenek voltak elismerni, hogy mindannyiuknál jobb volt. Majdnem minden tekintetben…
Claire lassan megunta a keverést, úgyhogy visszaadta a paklit Jerome-nak. Férfi tudta, hogy senki sem figyel rá, elmerültek a földesúr és a papság ócsárlásában…
Már régen megbeszélték, hogy kipróbálják. Muszáj volt. Ha így is nyer, elismerik, hogy zseni. Ha meg nem…
Jerome kiosztotta a lapokat, Claire-nek a lehető legrosszabbakat, senkinek sem tűnt fel. A lány összeráncolta a szemöldökét, és néhány lapot letett megfordítva. A többiek alig egy-kettőt cseréltek csupán.
-Egy ezüst a beugró- közölték, arra várva, hogy ettől majd meghátrál, de nem. Claire teljesen flegmán dobta be a pénzt.
-Négyet- tolta előre a letett lapokat. Mielőtt felvette az újakat, egy pillanatra föléjük tette a tenyerét. A szemei összeszűkültek, majd megnézte a kártyákat, és letette az egészet.- Legyen inkább kettő…- mondta, amint bedobta az újabb ezüstöket. Mindenki hitetlenül meredt rá, majd Jerome-ra, aztán elmosolyodtak. Ralph reszelős hangján felkacagott.
-Legalább lesz egy jó esténk- tették be a pénzt, ugyanis biztosak voltak benne, hogy a lány blöfföl. Nem volt oka rá, hogy ilyen magabiztos és jókedvű legyen. És annyira kiismerték már, hogy ezeknek a fele legtöbbször csak beetetés volt, és ők persze be is dőltek.
Guillaume és Leroy dobott, Ralph volt az első, aki fordított. Kőr flush terült szét előtte, ami már elég jónak számított, legalábbis az ő köreikben. Jerome halványan elmosolyodott, és elégedetten mutatta meg a lapjait. Full volt dámákból, két királlyal.
-Azt hiszem, ezzel vége is- mondta, és már be akarta söpörni a pénzt, mikor Claire közönyösen felállt.
-De Clarkee…- pillantottak rá megrökönyödve, ám ő egy pillanat múlva mérgesen Jerome képébe nyomta a lapjait, és visszaülve magához húzta az ezüstöket.
-Poker- közölte vállat vonva, és hanyatt dőlt. A szőke férfi kikerekedett szemekkel bámulta a lapokat, ám a négy ász és a pikk roy semmit sem változott.
-Lehetetlen- suttogta motyogva maga elé, majd dühösen Claire-re pillantott.- Hogy csináltad? Az ördögnek adtad a lelked, vagy mi?- tombolt. Hirtelen megindult, és felrántotta Claire-t, majd a falnak taszította. A sapka leesett a lányról, világos haja az arcába hullott. A többiek próbálták Jerome-ot lefogni, hasztalan. Már emelte is az öklét, mikor a lány összehúzta ibolyaszín szemeit, és az egyik tuskó a férfi tarkójának csapódott. Ám mielőtt ájultan rogyott a földre, még volt annyi ereje, hogy meglendítette a karját.
Claire-t teljesen váratlanul érte a csapás, ideje sem maradt hárítani. Ismét a falnak tántorodott, és öklével letörölte vérző száját, ahogy lecsusszant a földre. Ismét vége- gondolta. Ez a történet is lezárult, habár nem gondolta volna, hogy ilyen hamar, és pont ma éjjel… A semmibe révedő szemei előtt két sötét láb jelent meg, majd felemelkedett a teste, ahogy Guillaume talpra állította.
-Megvagy?- kérdezte. A lány némán bólintott.- Ne haragudj rá, sokat ivott. Tudod milyen olyankor… Nem gondolta komolyan…
Claire megrázta a fejét.
-Már vége- suttogta.- Lehet, hogy igaza van…- Lenézett a kezeire. Még mindig nem tudta pontosan, milyen erők rejtőznek benne. Lehunyta a szemét, majd felsóhajtva az erszényéért nyúlt, és összehúzta.
-Ma este vége van- nézett fel szomorúan Guillaume-ra.
-Clarke…- A lány a szájára tette a kezét, és megrázta a fejét.
-Claire. A nevem Claire…- sóhajtotta, és kifordult az ajtón. Egy pillanatra még a csukott fának dőlt, és elmorzsolt egy vércseppet a szája sarkából, amint felpillantott a Holdra. Majd lemondóan lehajtotta a fejét, és elindult az utcán, míg alakja bele nem veszett a sötét éjszakába…

„…Szipogva szorította magához szakadt rongy nyusziját. Pierre bácsikája már megint kiabált vele. Valami olyasmiket vágott a fejéhez, hogy örülnie kéne, amiért itt lakhat, hogy befogadták, és a szülei biztosan mérgesek lennének, ha látnák, mit művel… Mennyivel jobb, hogy nem kellett már megérniük ezt a szégyent…
A férfi erőteljes, rekedt hangja lassan összefolyt előtte. Eddig sem nagyon sikerült felfognia a szavak értelmét, de ahogyan beszélt vele, abban az egyben biztos lehetett, hogy semmi jót nem jelentenek. Hirtelen megragadták a vézna karok, a férfi ujjai puha húsába vájtak, mikor megrázta.
-Figyelj rám, ha hozzád beszélek!!- ordított rá. A kislány lehunyta a szemét, és megrázkódott. Félelmében még erősebben szorította a koszos kis nyuszit, az egyetlen dolgot, ami kedves volt számára ebben a hatalmas, rideg házban. Mikor a nagybátyja meg akarta pofozni, váratlanul egy könyv csapódott a falhoz, elhúzva bácsikája feje mellett. A lendülő kar megdermedt a levegőben, mikor a férfi a háta mögé pillantott. Aztán ismét következett egy nagyobb darab kódex…
Pierre ellökte magától a lányt, és térdre rogyva keresztet vetett.
-Ez az ördög műve!- kiáltotta, tekintetét az égre emelve.- Kérlek Uram, adj elég erőt, hogy szembeszállhassak a gonoszsággal!
A lány körül egyre több lebegő tárgy jelent meg, mire a férfi felpattanva a falnak hátrált.
-Téged már megkaparintott az Ördög!- sziszegte, ujjával a lány felé mutogatva, a másikban kezében a nyakában hordott kis aranykeresztet szorongatta.- Ott hordod a jelét a magadon!
Claire semmit sem értett, de érezte, hogy a bácsikája rettenetesen fél. Mindig az ördöggel, meg a sátánnal ijesztgették, bár fogalma sem volt róla, hogy mit jelentenek ezek a szavak. Bármit is tett, folyton azt mondták neki, hogy bűnös, és a lelke már elkárhozott. Mindezt csak azért, mert a Sátán évében születet… Amikor pedig felfedezték az apró anyajegyet a csípőjén, mindenki elborzadt.
-Ott csókolta meg…- súgtak össze a szolgálók, és mindenki messzire elkerülte. Egyszer rajtakapták, amint egy kivert, fekete macskával beszélgetett; aztán pedig következtek a különös esetek a házban… Eltűntek dolgok, a friss tejszín megsavanyodott… A ló izzadt…
Croisillon abbé tartott exorcisme , de a félelem egyre csak nőtt, mindenhova feszületek kerültek. Naponta több órát imádkoztak és böjtöltek, hogy kivívják az Úr bocsánatát. Claire ebből csupán annyit érzékelt, hogy mindig hideg volt, és a sok térdeléstől csak még jobban elgémberedtek a tagjai. Mikor pedig egyszer azt merte mondani, hogy éhes, úgy megverték, hogy jobbnak látta, ha többet nem szól. Nem érezte jól magát ebben a házban. Idegen volt, és mindenért őt okolták, hogy ő szabadította rájuk ezt a kárhozatot.
Akkor még csak öt éves volt… Az utolsó cseppet azonban más jelentette… Akkor végleg elküldték…”

folyt. köv.