Lehet még rosszabb is

Bár a figyelmeztetés elhangzott Vera néném részéről, miszerint: Sose vegyél nyaralót, főleg ne saroktelken. – mégis vettem.

Sorolódott az is, hogy miért ne vegyek:
1. Az utcát is rendben kell tartanom.
2. Téliesíteni és nyáriasítani szükséges.
3. A kertet ápolhatom napestig.
4. Mindent (és a mindenbe, minden beletartozik) ki kell cipelni, illetve nagy részét vissza is.
5. Lelkiismeret furdalásom keletkezik, ha nem a telken piszmogok, hanem mondjuk ,Görögországba henyélek.
6. Boldog boldogtalan az én telkemen akar majd vircsaftolni, jó esetben csak hétvégéken.
7. Mindezek miatt pihenésre esélyem sincs. Már pedig egy nyaraló arra való… lenne.

Ám, amikor megláttam a hatalmas, de elhanyagolt telket a rajta lévő házikóval, figyelmeztetésére olyan magyarázatot sikerült találnom, ami elvileg, talán működhetett volna: A kislakásos lakótelepi simán irigykedik a kislakásos körfolyosósra…

Még el sem intéződött a vétel, amikor kedvenc nagybácsikám meglepett azzal a kérdéssel, hogy mi lenne, ha karácsonyra kapnék tőle néhány tuját, és tavasszal elültetnénk az utca felőli oldalra. Azt kellett mondjam neki, hogy más terveim vannak az utcai oldallal. Úgy nézett rám, mint egy elmeháborodottra és láthatóan kissé megsértődött. Sértettsége nem tartott soká, mert kiélhette magát abban, hogy minden növényt megnevezzen és elmondja róla, hogy mit tenne vele, ha ez a telek az övé volna. Gyakorlati tapasztalata ugyan csak egy hatodik emeleti erkélyfélére korlátozódott, és tudománya, már az állat meghatározás terén is hagyott kívánnivalót maga után, két esetben is:

1. Ugyanazon állatfajtának sorolta be a kacsát és a libát. Szerinte a liba a hím állat a kacsa pedig a nőstény. Ez a feltételezés azért is volt megdöbbentő, mert elmondása szerint, viszonylag hosszabb időt töltött gyermekkorában egy tanyán.

2. A holló és a varjú azonos egymással. Itt már kicsit vihognom is kellet, mert szárnyaló fantáziával elképzeltem, amint Szilágyi Erzsébet levelével egy varjú szárnyal, pont olyan, amilyen a Hunyadiak pajzsán is látható.

Ilyen előzmények után nem csoda, hogy nem bíztam a növényhatározásában sem, bár minden esetben olyan határozottan állított saját agyament elmeszüleményeket, hogy minden „laikus” azonnal bevette volna, és a mezőgazdasági fősulit végzettek közül sem tiltakoztak volna túl sokan.
Osztrákiai barátnőm, Helga volt az első, aki sehogy sem akarta megérteni, hogy miért nem jöhet hosszú lábú ámde kistermetű, Barika nevű kutyusa szökdécselni a kertecskémbe. Háromszor is el kellett mondanom neki, hogy: – Mert, nem szeretem a kutyákat!!!!
Negyedszerre, a jobb értehetőség kedvéért azt is, hogy: a kicsi és hosszú lábúakat sem.

A Pünkösd vasárnapra meghívott baráti házaspár, szombaton előállt azzal a kérdéssel, hogy jöhetnének-e a gyerekeik és az unokáik is. Fejben megszámoltam őket és határozott nemet mondtam, megállapítván, hogy valószínűleg kiérdemeltem náluk az antiszociális jelzőt.

Hivatalos voltam az egyik barátom szülinapjára, de kissé meglepett, amikor a fia érdeklődött, hogy nem tarthatnák-e a nyaralónkban a bulit? Finoman fogalmazva csak ennyit mondtam:
A partin, mint vendég szeretnék részt venni!
És ez még csak a kezdet kezdete…

Amikor Vera nénémnek elmesélten az eddigi megpróbáltatásaimat, egy csepp együttérzés nélkül javasolta, hogy az egyszerűség kedvéért, rendezzek „falunapot” a kertben. A területen simán elfér néhány dodzsem, körhinta, és egy kis kreativitással, egy óriáskerék is. Lehet hívni dídzsét, valamint néhány vattacukor és héliumos lufi árust is.
Így aztán mindenki boldogabb lesz mint most, kivéve engem.