Alf eltűnésével az ebéd felszolgálása kissé nehézkesebbé vált volna, de Tom beállt a sorba, és így minden időben az asztalra került. Nagymama pedig töviről hegyire elmeséltette Lilivel, hogy mi is történt reggel óta. A kislány pedig lelkesen mesélt, közben rá- rá kellett szólni, hogy egyen is, mert kihűl az étele.
– Azt kellene megoldani – mondta a Nagymama, miután kiadagolta a sült húst – hogy a rózsádat a tündérek porozzák be a holnapi kiállításra.
– Ki kéne vinni a Tündérkertbe – mondta Lili.
– Nem lehet kislányom, megfázna az éjjel, és elhullatná az összes virágát.
– Akkor pár tündért kéne odavinni.
– De, hogyan. A kertben gyűlnek a darazsak, amióta Alf eltűnt.
– Dobozban – mondta Lili, mintha a Világ legtermészetesebb dolgát jelentette volna ki.
– Majd ebéd után meglátjuk, hogy mit is tehetünk.
Ezután már csak az ebédre figyeltek. Lili örömmel látta, hogy még sütemény is készült. Lekváros pite, melynek tésztája szétolvad az ember nyelvén.
Dairy, a sült hústól jóllakottan aludt az ablakban. Kint álmosan ballagott előre a nyári délután. Egyszer csak Lili összerázkódott. Egy árnyat látott elsuhanni az ablak előtt. Érezte, tudta, hogy Alf volt az. Az egyik franciaablak résnyire megnyílt, és egy levelet dobtak be rajta, mely egészen a kandallóig repült, majd az árny hirtelen eltűnt, és a szobán keresztül repült egy darázs, és letelepedett a rettegve felriadó cica orrán.
Hanna ijedtében elejtette a köretes tálat, és a maradék kelbimbó szanaszét gurult a padlón a tál cserepei között. Lili remegve nézett kedvencére, a Nagymama pedig Tomot kereste a szemével.
– Ronda darazsai! Már ide is betolakodnak? – mondta a kertész, és a merőkanállal odakoppintott Dairy orrára. Alf dühösen rebbent odébb, ám Tom ismét felé csapott, mire a varázsló kirepült ott, ahol bejött. Hanna gyorsan bezárta az ablakot.
– Hanna, legyen szíves, és adja oda nekem azt a papirost a kandalló elől – kérte a Nagymama. Hanna felvette a levelet, és alaposan megforgatta, átnézte, mire átadta munkaadója reszkető kezébe. A nagymama orrára illesztette szemüvegét, ami állandóan a nyakában lógott egy arany zsinóron, aztán kibontotta, és gyorsan átfutotta az írást.
Hanna ki akart menni, hogy behozza a söprűt, lapátot, és eltakarítsa a tál romjait, de a Nagymama felnézett a levélből és megkérte Hannát és Tomot is, hogy üljenek le, mert fontos dolgot közölt a levél. Dairy hálásan ugrott fel Tom ölébe. Még mindig jobban örült egy orronkoppintásnak, mint egy újabb darázscsípésnek. A Nagymama szomorú hangon szólalt meg:
– Sajnos, itt a háború. Alf a darazsak királyának hadüzenetét hozta el. Délután általános támadást intéznek Tündérkert ellen.
Lili és a három felnőtt nagyot sóhajtottak.
– Azt kell kitalálnunk, hogy miképp is tudunk segíteni a tündéreknek.
Dairy felkapta a fejét, és nyávogott egyet.
– Mit mond? – kérdezte a Nagymama Lilit. Pontosan tudta, hogy a kislány érti a cica nyelvét.
– Azt mondta – tolmácsolt Lili -, hogy a tündéreknek meg kell vívniuk ezt a harcot, hogy kiszabadítsák a méhkirálynőt a rabságból. Mi azzal tudnánk segíteni, ha a boszorkányvarázslót elcsalnánk onnan.
– Kislányom, Te hagyd a süteményt, és szaladj a Tündérkertbe. A levél azt írja, hogy másfél óra múlva támadnak. Én kinézem belőlük, hogy előbb nekiindulnak. De nehogy átváltozzál tündérré, mert agyoncsípnek a darazsak. Siess vissza, rád itt van szükség. Hanna, Tom, zárjanak be minden ablakot, ajtót, aztán maguk is jöjjenek vissza ide. Azt hiszem, tudom, hogyan csípjük nyakon Alfot.
Azzal mindenki indult a dolgára. Lili a Tündérkertbe, a házaspár ajtót, ablakot csukogatni, a Nagymama pedig Alf szobájába.