Lili aggódva haladt a Tündérkert felé. Belépett a kovácsoltvas kapun, ami most már állandóan tárva-nyitva volt, és sietve lépdelt a kis tavacska felé. Mikor odaért, megnyugodva látta, hogy a tündérek apró homokzsákokkal már körülbástyázták a kis szigetet, és éppen az ablakokat deszkázták be. A herceg elé repült.
– Láttad? – mutatott a sürgő – forgó katonákra- Háború lesz.
– Igen, tudom. Mi is megkaptuk a hadüzenetet. Sietnem kell vissza a Nagymamához. Megpróbáljuk Alfot elfogni.
– Az jó lenne. Ő tudja, hogy hol van a Méhkirálynő. Ha a méhecskék mellénk állnának, nyert ügyünk lenne.
Az égen most hatalmas felhőként jelentek meg a darazsak. Lili gyorsan hazafelé vette az útját. Egyre több darázs húzott el a füle mellett. Ketten, hárman meg is csípték. Lili szaladósra vette a lépteit. A nagymama már a hátsó ajtóban állt:
– Gyorsan, kislányom. Szaladj az ebédlőbe.
Már mindenki ott volt. A Nagymama becsukta az ajtót, és elhelyezkedett az ablaknál lévő hintaszékében.
– Nagymama? Miként akarod elfogni a varázslót?
– Nézz csak oda – mondta az idős hölgy, és a kerti szárítóra mutatott. A kislány elnevette magát. A kötélen tudniillik ott éktelenkedtek Alf alsó nadrágai.
– Még sosem láttam, hogy Alf kint szárította volna a fehérneműit – mondta Lili.
– Igen, nagyon kényes rá. Azt remélem, hogy majd megpróbálja leszedni őket, és akkor elkapjuk.
Így is lett Alf pillanatokon belül átváltozott, és megpróbálta leszedni az alsóneműit. Ekkor Tom, Hanna és a Nagymama kirohantak, megfogták, az ebédlőbe hurcolták, és alaposan megkötözték. Tudták, hogyha meg van kötözve, nem tud átváltozni.
A harc ezen közben kint megkezdődött. A tündérek nem várták meg, amíg a darázssereg rájuk zúdul, hanem ők támadtak először. Leöntötték őket vízzel, majd az ázott szárnyú sereget egészen a házig szorították. Alf kétségbe esetten nézett ki az ablakokon.
– Na, nem tetszik a hadifogság? – kérdezte a Nagymama.
– Úgy sem mondok semmit – szorította össze ajkait a fogoly, hogy csak egy kis vékony csík maradt belőle.
A nagymama bólintott, és félrevonta Lilit.
– Kislányom, Alf tényleg nem fogja elmondani, hogy hol a méhkirálynő. Neked kell a végére járnod.
– Hogyan?
– Kimegyünk a szobából, előtte meglazítom Alf köteleit. Erre ő kiszabadul, és visszaváltozik darázzsá. Te pedig követed tündéralakban. El fog vezetni a főhadiszállásra.
– Nagymama, szeretnék előbb valamit kipróbálni a másik szobában.
– Gyere hát – mondta a Nagymama, majd átmentek a szomszéd szobába. Lili pördűlt egyet és azt mondta:
Csiri biri törött mozsár,
Had legyek most darázs.
Azzal átbucskázott a fején, és sárgapotrohú lódarázs vált belőle. A nagymama elismerően bólintott, aztán visszament az ebédlőbe. Az ablak alatt javában tartott a harc. A darazsak szárnya kezdett megszáradni, és fölénybe kerültek. A nagymama látta, hogy nincs vesztegetni való idő. Odament a fogolyhoz:
– Alf, meglazítom a köteleit, hogyha megígéri nem szökik meg – Alf hamiskás mosollyal bólintott. A Nagymama eloldozta az egyik kötél végét, aztán kiment a szobából. Alf kettőt, hármat rántott a csuklóján, és már lent is volt róla a béklyó.
– A bolond öregasszony, mindig is vaj szíve volt – mondta, azzal résnyire nyitotta az egyik ablakot, és visszaváltozott darázzsá, és huss ki az ablakon. Nem vette észre, hogy Lili követi darázs képében.
Most a nagymama lépett be az ajtón, kezében egy vödör vízzel, mögötte Tom és Hanna jött, náluk is volt vödör. Kinyitották az ajtót, és Tom elkiáltotta magát:
– Tündérek félre – a tündérek pedig felrebbentek, és a három ember a három vödör vizet ismét a darazsakra zúdította.