Lili és a tündérek – 5. A tündérek kertje

Átvágtak a hatalmas fenyők között, ahol hajnalban mókusok ugrándoztak, és a nemkívánatos vendégeket megdobálták, aztán egy kaput kinyitva, kiléptek a mezőre. Nem messze üvegházak sorakoztak. Itt termesztették eladásra a virágokat. Rózsákat, szegfűket, és gerberákat. Ahogy beléptek az elsőbe, Lili orrát megcsapta a rózsák édes illata. Gyönyörűek voltak. Halványak, cirmosak, és háromszínűek. Szárukon, mint megannyi piros kabátos ezredes, katicabogarak masíroztak, és felfalták az összes levéltetűt.
– Milyen szépek! – lelkendezett Lili, és beleszagolt egy gyönyörű piros szirmú virágba.
– Ezt önnek nevelgetem – mondta Tom, rámutatva ez egyik sor első tövére.
A virág valóban gyönyörű volt. Sötét bordó szirmainak szélén, halvány sárga csík futott végig. A páracseppek, pedig úgy ragyogtak rajra, mint a rubint. És az illata, ennél már nincs is rózsább illat.
– Ez, ez tényleg az enyém? – kérdezte Lili ámulva.
– Igen, én nemesítettem és Lilios Roz a neve.
A kislány boldogan ugrott Tom nyakába.
– Jövőre, ha bírja a strapát, már a kertbe is ültethetünk belőle – hámozta ki magát az ölelésből Tom.
– Most szedek akkor virágot, itt marad Lili kisasszony még?
– Igen, aztán utána meg visszamegyek a kertbe. Három óra még, csak vacsorára kell visszamennem.
– A Nagysága biztosan örülne, ha a teánál is megjelenne.
– Hát, jó, akkor ötre megyek – mosolygott Lili, és nem is bánta a dolgot, mert már kezdett éhes lenni.

Tom hát levágott pár rózsát, aztán átment a szegfűkhöz, Lili pedig élvezettel nézte, ahogy a katicák masíroztak a rózsáján. Aztán eszébe jutott Dairy. Körbenézett, aztán meglátta. Az ajtó mellett feküdt egy talicskában. Tom beledobta a kabátját, amit még reggel vett fel, amíg a köd fel nem oszlott. Őt nézte.
– Unatkozol kiscicám? – kérdezte Lili kedvesen.
– Egy kicsit igen, azt hittem, hogy jobban fog érdekelni a Tündérek kertje! – felelt durcásan a cica.
– Nagyon is érdekel, de Tom még ott van az üvegházban.
– Az nem baj, nem fog meglátni, amikor besurranunk – nyalogatta a lábacskáját Dairy.
Lili még egyszer megsimogatta a rózsáját, aztán elindult a kijárat felé, a macska nagyot nyújtózkodott a talicskában, majd ráérősen a kislány után szaladt.
– Most merre? – kérdezte a kislány, amikor kiértek az üvegház elé.
– Arra, amerre a kerítés megy a falu felé – mondta a cica, és el is indult arrafelé.

A nyári szél megzizegtette a vastag kőfalra felkúszó borostyán leveleit. Lili úgy érezte, hogy a kerítés a felén nem érzi magát olyan biztonságban, ám a kaland hajtotta. Egy kilométer után a fal elkezdett kifelé hajolni. A kislány tudta, hogy ez már a Tündérek kertje. Még mentek jó ideig, amikor Dairy megállt.
– Nézz be az ágak közé! – mondta, majd leült egy mogyoró bokor elé.
Lili széthajtotta az ágakat, és mögöttük egy vasajtó vált láthatóvá.
– Próbáld meg, ez talán nincs zárva – Lili remegő kézzel nyomta le a vaskilincset, és az ajtó némi nyikorgás után engedett. Beléptek a kertbe. Előttük hatalmas tujafák ágaskodtak. Tettek pár lépést, majd kitárult a szemük előtt a kert teljes pompájával.
Kékeszöld levelű fák és bokrok között a pázsitot szinte szőnyegként övezték a virágok. Liliomok, százszorszépek, árvácskák, rózsák és még sokféle más faj is. Olyanok, amik ebben az évszakban nem is virágoztak. Élénk zöld levelük itta magába a napsugarat. A nyíló virágoknál szebbeket pedig Lili még sosem látott. Még a rózsája sem volt ilyen csodálatos. Olyanok voltak a bimbók, a szirmok és kelyhek, mintha ezernyi gyémánttal lettek volna behintve. Lili lehajolt, és megérintett egyet. Finom csillámló por maradt a kezén utána.
– Ez a tündérpor – dörgölődzött hozzá Dairy.
– Ez tényleg csodát tesz a virágokkal. Milyen gyönyörű itt minden! – forgatta a fejét Lili, aztán elindult a kert közepébe vezető úton. Kis kővázák és padok szegélyezték a kavicsos sétányt. A vázákból nehéz teherként burjánzottak a növények. Egy közepes séta után megpillantottak egy tavacskák. Gyönyörű kék tükre volt, rajta ezernyi és ezernyi vízililiom nyílt. A tó közepén pedig egy szigetecskén egy miniatűr vár állt. Pont akkora, hogy tíz centis emberkéknek meg is felelt volna. A tavacskához kis mellékmedencék csatlakoztak. Ezek ki voltak kövezve. Pont egy felnőtt férhetett el bennük. Lilit egy ilyenhez vezette Dairy. Lili már nagyon fáradt volt, és örömmel ült le a medence lépcsőjére.
– Vedd le a cipődet, és dugd bele a lábadat. Meglásd, hogy felüdít majd – biztatta Dairy. A kislány pedig lerúgta a szandálját, és belelógatta a lábát a langyos vízbe. A víz pedig jótékonyan körülölelte a fáradt tagokat. Lili érezte, ahogy húzódik a rosszérzés ki belőle, és egy perc múlva már újra szaladni tudott volna a puha gyepen.

Ekkor vette észre őket. Alig voltak arasznyiak. Piciny lábukkal menekültek a vízililiomok levelein. Vékonyak voltak, és széparcúak, hátukon, pedig mint a szitakötőknek pompás átlátszó szárny volt. Lili nem bírta, és felkiáltott fennhangon:
– Dairy, Dairy, nézd tündérek!
Azok pedig most már felröppenve menekültek a kastély felé. Dairy nagyot nyávogott, mire egy- két bátrabb megállt, és félve nézett a kislányra.
– Nem kell tőle félni. Segíteni hoztam – mondta Dairy.
– Akkor szólok *Emeraldnak – mondta a tündér cérnavékony hangon, azzal ismét sarkon fordult, és a többi társával eltűntek a kastély bejáratán át. Lili és Dairy pedig ottmaradtak, és várták a csodálatod délután további eseményeit.

* Smaragdzöld