Lili és a tündérek – 7. A kulcs

Hanna bejött a nagytálcával. Rajta csörömpöltek a teáskészlet tartozékai. Hanna igazi házvezetőnő kinézetű volt. Magas volt, és kövérkés. Szemei rendszeresen pásztáztak a szoba berendezési tárgyin, és ha valami elmozdult könyörtelenül helyrerakta. A szíve viszont arany volt. Mindent meg lehetett beszélni vele, és Lilit imádta.
– Jaj, Hanna, hát meg jött? Milyen a baba? – A kérdésre, Hanna arcán széles mosoly ömlött el.
– Gyönyörű! Pufók, egészséges és aranyos. Egész nap alszik, jó kislány. Azért is tudtam előbb hazajönni.

Lili örült az asszonynak, de nem csak azért, mert hozzátartozott a házhoz, de azért is, mert tudta, hogy minden olyan emberre szüksége lesz, aki szereti a házban. Szórakozottan vett a süteményből, aztán kinézett az ablakon. Azon gondolkodott, hogy miképp juthatna be a lezárt szobába, amikor a Nagymama megszólalt.
– Azt hiszem, valami gond nyomja a válladat kislányom.
– Nagymama – nézett rá gondterhelt arcocskával az unokája – ha elmondok most neked valamit, ugye nem fogsz kinevetni.
– Hát persze, mond csak – mosolygott rá az öreghölgy, és letette a csészét a kezéből.
– Nagymama, én tündér vagyok.
– Tudom, előbb ott láttam a hátadon a szárnyad hímporát. Nagyon örülök neki.
Lili majd ki ugrott a bőréből.
– Akkor teljesítenéd egy kívánságomat?
– Hát persze, akármit kérhetsz.
– Mutassad meg nekem Nagyapa szobáját.
– Csak lassan – súgta Nagymama – előbb el kell távolítanunk innen ezt a rémes boszorkányvarázslót. Nem szabad megtudnia, hol van a kulcs, mert ugye azt keresed – Lili bólintott, a Nagymama pedig megrázta a csengőt. Alf rövidesen megjelent az ajtóban. Ahogy belépett a szobába, nagyot tüsszentett.
– Csak nem megfázott Alf? – kérdezte mosolyogva a Nagymama, de tudta, hogy Alf a tündérporra allergiás.
– Nem, asszonyom, csak a macskára lehetek allergiás – monda, egy mártír hanghordozásával.
– Akkor menjen hátra Tom után, és szóljon neki, hogy megjött a levél a kiállításról. Kevés idő maradt, mert holnapután lesz. Ezt vigye oda neki – adott át a komornyiknak egy vastag levelet a Nagymama.
– Igen is asszonyom – mondta Alf, aztán kivonult, majd nemsokára látták, hogy a pázsiton megy keresztül Tom felé.
– Na gyere gyorsan kislányom – állt fel a Nagymama. Felmentek a lépcsőn, és kinyitották az ajtót a Nagymama övén lógó kulccsal. A szoba egy dolgozószoba volt. Az ablaknál hatalmas íróasztal állt. Gyönyörű faragások díszítették az oldalait. Valami csatajelent. A hátsó falnál egy kerevet állt. Pár kényelmes fotel, és rengeteg könyv. Lili kíváncsian nézett körül.
– Te, ugye nem tudod Nagymama hol is lehet az a kulcs?
– Nem, neked kell megtalálnod a tündérszemeddel.
– Hát, jó – mondta Lili, és behunyta a szemét, aztán háromszor megpördült. Maga is elcsodálkozott, amikor ismét kinyitotta a szemét, és mindenen keresztül látott. Lassan tudott csak körbe nézni, mert szédült a látványtól. Megnézte hát a könyvszekrényekben, de ott nem volt. A kerevet körül, de ott sem volt. Végül az íróasztalt is.
– Ott nem lehet – mondta a Nagymama – azt már ezerszer is megnéztem.
– Pedig ott van – örvendezett Lili.
– Hol?
– A bal oldali fiókok közül a harmadik aljára van ragasztva.
– Akkor varázsold vissza a látásodat, és leszedjük – mondta az idős hölgy az izgalomtól remegő hangon. A kislány ismét behunyta a szemét és visszafelé pördült hármat, és ismét rendesen látott. Odamentek az asztal fiókjaihoz, és kihúzták a megfelelőt. A kulcs tényleg ott volt, egy borítékba ragasztva. Egy levél is volt mellé rakva. Nagymama olvasni kezdte, de a szeme megtelt könnyel. Meg kellett azt törölni, mielőtt hangosan el tudta volna olvasni Nagyapa sorait.

Kedveseim!

Én már nem leszek, mire ezt a levelet elolvassátok. Remélem, mihamarabb meglelitek, és segíteni tudtok a kertben élő tündéreken. Ha nem, akkor itt minden tönkre fog menni.
Kedvesem, add a kulcsot annak, aki tud beszélni a tündérekkel, mert az maga is félig tündér. Menjetek le a barlangba, és ezzel a varázsigével távolítsátok el a tündérforrásról a követ:

Nehéz kő, nehéz kő,
Gurulj le a szívemről!
Áradjon a tiszta víz
Boldogító édes íz.

Vigyázzatok, hogy senki se kövessen. Csak Tomban bízzatok meg. Alftól pedig óvakodjatok.
Már nagyon gyenge vagyok. Fogott a boszorkányvarázsló átka. Vigyázzatok magatokra!

Szeretettel a halálban is:

Fairiman

Nagymama sűrűn törölgette a szemét, aztán összehajtotta a levelet, és zsebre vágta.
– A kulcsot hová tegyük? – kérdezte Lili.
– Van egy ötletem – felet Nagymama, azzal kimentek a szobából. Nem vették észre, hogy az ablakon egy hatalmas darázs ült. Ha jobban megnézte az ember, nagyon hasonlított Alfra, a komornyikra.