Liza és Erik

A fiú magas volt, szőke hajú és sármos. Pillanatok alatt levette Lizát a lábáról.
Megismerkedésük első estéjét együtt táncolták végig, hol egymáshoz simulva, hol vidám duhajként tombolva, de el sem engedték egymás kezét. Szerelem borítékolva.
Liza nap mint nap mélyebbre zuhant az érzelmei végtelenjébe, úgy érezte, végre megtalálta őt az a bizonyos szőke herceg a fehér lován. Mert Erik ilyen volt; magas, szőke, egy vagány járgánnyal, ami ugyan nem fehér volt, de sebaj, csak egy apró hiba a gépezetben.

Ugyanabban a városban laktak, nem is túl messze egymástól, és a véletlen úgy hozta, hogy még a szakmájuk is ugyanaz volt, így beszédtémából szinte soha ki nem merülhettek.
A találkozások heti 2-3 alkalomra szelídültek, részben Liza, részben Erik elfoglaltságai miatt. A társaság, ahová együtt jártak, kellemes volt, gyorsan befogadták a lányt a szívükbe.
Erik eleinte elkényeztette Lizát – figyelmes és odaadó volt. Reggelit és tízórait csomagolt a lánynak, virággal várta délután, és nagyszerű hétvégéket töltöttek együtt. Erik pénzt és időt nem kímélve elkísérte szerelmét a lány határon túl élő családjához, és egy csodás hetet töltöttek együtt. Másfél hónap eltelte után azonban úgy tűnt, egy kicsit megfáradt a lelkesedés, legalábbis Erik részéről.

Liza hét közben továbbra is igyekezett úgy szervezni a programjait, hogy a találkozások estéire szabad legyen, mentes a barátnők és a szabadidős programok mindenféle zajától. Erik ehhez képest szándékosan úgy szervezte ezeket az estéket, hogy valamilyen baráti összejövetelre legyenek hivatalosak. Születésnap, névnap, munkahelyi búcsúztató, és egyéb társasági események.
Liza eleinte nem bánta, örült, hogy még jobban megismerheti a fiú barátait, kollégáit, és egyébként sem az az otthonülő fajta.
Egy idő után azonban nyomasztani kezdte, hogy kettesben szinte alig vannak, ha mégis, az vagy veszekedéssel, vagy a fáradtsággal való küzdelemben merült ki, ritkán élvezték egymás idilli társaságát. Természetesen ez könnyen volt magyarázható a napi 10-12 óra munkával, és az egyéb elfoglaltságokkal, ezért Liza nem is tulajdonított ennek különösebb figyelmet.

Erik egy nap azzal állt a lány elé, hogy szeretné a hétvégén bemutatni a szüleinek. Liza repesett. Két havi együttlét után ez arra engedte következtetni, hogy az érzés, ami őt már az első pillanatban a hatalmába kerítette, nem hiábavaló, és a fiú is hasonlóképpen érez.
A szülőkkel való találkozás nagyon jól sikerült – Liza személyisége azonnali szimpátiát ébresztett a család többi tagjában.
Erik anyukája elemózsiát csomagolt a fiataloknak, hogy legalább a hét elejére legyen normális étel az asztalukon, ne a munkahelyi menzán éljék túl a napokat.
Liza elégedetten nyugtázta, hogy végre egy normális párkapcsolatba csöppent: szeretik és ő is feltétel nélkül szerethet – hát kell ennél több?

Kell. Legalábbis ha eltelik újabb pár hónap úgy, hogy csak baráti körben találkoznak, kettesben soha, akkor egy idő után felüti fejét a hiányérzet. Liza finoman megpróbálta rávezetni Eriket a megoldásra: bizony több időt kéne kettesben tölteniük. A fiú azonban hajthatatlan volt, sőt, elkezdett furcsán viselkedni.
Egy alkalommal azt beszélték meg, hogy Erik Lizánál alszik, de előtte lesz egy céges rendezvénye, amin jelen kell lennie. Persze, ahogy vége, máris rohan a lányhoz, aki finom falatokkal várja majd kedvesét. Éjfél előtt egy órával Liza már kicsit feszélyezve érezte magát egyedül, ezért küldött egy sms-t a fiúnak. Válasz híján fél egykor felhívta, hogy várja-e még, vagy bezárhatja az ajtót. A fiú nem vette fel a telefont.

Liza megpróbált elaludni, de nem ment, ezért hajnali háromkor újra hívta. Erik végre felvette a telefont, de félspiccesen közölte a lánnyal, hogy ma már nem megy hozzá aludni, az egyik barátjával van, akinek szüksége van rá.
Liza nem egy kombinálós fajta, belenyugodott Erik kimaradásába, de igyekezett újabb alkalmat teremteni, hogy kettesben lehessenek. Hét közepére úgy tűnt, semmi sem állhat kettejük közé – sikerült megbeszélni, hogy szerda este a fiú lakásán találkoznak, és együtt töltik az éjszakát.

Szerda délután Liza egy sms-t kapott Eriktől, hogy mégis inkább ő menne a lányhoz aludni. Lizának mindegy volt a helyszín, az együttléten volt a hangsúly. Délután korábban hazaért, megfőzte Erik kedvenc ételét, és 8 órakor gyertyafényben úszó lakásban várta a fiút. 8 óra előtt kicsivel kinyitotta az előre bekészített bort, megkóstolta, majd az asztal közepére tette. Negyed kilenc is elmúlt, Erik még mindig nem érkezett meg. Liza egyik kezével a telefonját babrálta (próbálta felhívni Eriket), a másikkal bort töltött magának. Erik telefonja süket volt, még csak ki sem csörgött. Így ment ez 3 órán keresztül, mígnem a borosüveg kiürült, Liza pedig laza jókedvében körülbelül kétszázadszor hívta a párját, aki még mindig elérhetetlen volt.
Éjfél után néhány perccel, Liza félálomban lógott le a kanapéról, egyik kezében a kiürült borosüveg, a másikban a telefon – még mindig reménykedett Erik elérésében. Csodák csodájára, ezúttal a telefon kicsörgött.
Erik hőbörögve vette fel a telefont:
– Mi van kiccsikém, nem tudsz aludni?

Liza felröhögött kínjában, majd közölte a fiúval, hogy bár biztosan elfelejtette, de hozzá lett volna hivatalos vacsorára, és persze éjszakára is.
Erik szintén felröhögött, hogy ő bizony elfelejtette, és elnézést is kér, de egy barátja ma mondott fel a munkahelyén, és elkísérte a búcsú-bulijára, nem figyelte az időt.
A lány higgadtan kezelte a dolgot, de legbelül már érezte, hogy mindezek a „véletlenek” tulajdonképpen szándékosak a fiú részéről. Csak az okát nem értette.

Másnap aztán megbeszélték az előző esti helyzetet, és a hétvégére egy újabb közös programot iktattak be. Liza esküvőre volt ugyan hivatalos, de a fiú kérte, hogy szombat reggel még egy puszit hadd lopjon a kedvesétől, majd vasárnap délben újra találkoznak és kirándulni mennek a közeli hegyekbe. Liza elégedett volt, hajlandó volt elfelejteni a hétre jutó felültetések számát, csak végre sikerüljön már az a kettesben töltendő nap.

Szombat reggel a fiú nem jelentkezett, Liza hiába bombázta üzenetekkel, egyszerűen eltűnt. Ugyanez volt a helyzet vasárnap is. A lány egész nap próbálta elérni, de hiába.
Hétfő reggel aztán Erik életjelt adott magáról egy sms formájában.
„Kedves Liza, sajnálom, de nem tudok tovább hazudni magamnak. Visszahúzol, nem vagyunk egymáshoz valók. Légy boldog és vigyázz magadra. Nem akartalak megbántani. Erik.”

Liza könnyekben tört ki. Nem értette az üzenetet, sem Eriket, és egyébként is, mi az, hogy visszahúzza, és, hogy Erik hazudott magának? Ezer kérdés bukkant fel hirtelen, de ő csak sírt, sírt, sírt, és még mindig csak sírt. 10 óra körül aztán elindult a munkahelyére, kisírt szemekkel, fáradtan, megtörten, megalázva.
Bent természetesen mindenki észrevette a súlyos gondokat, de Liza nem akart beszélni róla. Aztán délután mégis megnyílt és kigurította magából az ezernyi kérdésből álló fájdalom-szekeret.
Megkönnyebbülve és egy kis erőre kapva hívta fel Erik egyik barátját, és megkérte, hogy segítsen neki visszaszerezni a fiúnál maradt ruháit, ő ugyanis nem szeretne mostanában Erikkel találkozni. Feri természetesen felajánlotta a segítségét, ugyanakkor ő is értetlenül állt Erik döntése előtt. Bogarat ültetett Liza fülébe a következő mondattal:
– … egyszerűen nem értem. Bemutat a szüleinek, aztán egy héten belül otthagy? Ilyet normális ember nem csinál. Lehet, hogy meleg?

Liza elgondolkodott. Az a sok „nemsikerült” kettesben töltött este, éjszaka. És tulajdonképpen, amikor mégis sikerült, akkor sem volt problémamentes az együttlét. De akkor miért mutatta be a barátainak, a szüleinek? Miért mentek el annyi buliba együtt?

A válasz gyorsan jött, Kata – Erik egyik barátnője – tolmácsolásában. Kata, mikor megtudta a hírt, felhívta Lizát és vigasztalni próbálta. Viszont mikor a lány feldobta a „meleg” témát, Kata rögtön reagált, és kitálalt. Elmondta, hogy Eriket már többször piszkálták a baráti körben, hogy vajon miért nincs barátnője, Liza volt ugyanis az első, akit bemutatott a barátainak. Otthon ugyanez volt a helyzet, a szülei aggódtak a fiuk miatt.
Lizának leesett a tantusz, összeállt a kép, és már csak hüledezett, vajon ebből ő miért nem vett észre semmit?!

Elhatározta, hogy nem lesz rest, szembesíti Eriket a feltételezésekkel, hiszen nagyon kíváncsi volt a reakcióra. Másnapra megbeszélt a fiúval egy találkozót, így Feri segítségére végül mégsem volt szükség. Egy villamosmegállóban találkoztak, és miután Erik a kezébe nyomott egy ruhákkal teli táskát, Liza kitálalt. Szembesítette Eriket a rengeteg félreérthetetlen ténnyel, aki viszont felkészülten és higgadtan reagált:
– Drága Liza, ne nehezítsük a kérdést, és főleg ne bocsátkozz vad feltételezésekbe, rágalmakba. A szakításunk okát ne próbáld meg rám húzni, jobb lesz, ha elismered a hibáid Te is, hidd el, könnyebb lesz továbblépni. Nincs szó semmiféle egyéb dologról. Egyszerűen nem passzolunk össze, és már nem tudtam tovább hazudni magamnak. Kerülj egyenesbe, és lépj tovább, hidd el, jobb lesz neked is.

Liza bosszúsan távozott a megállóból, és nem értette, Erik miért nem ismeri el a másságát, hiszen minden összevág, minden egyértelmű.
Eriket azóta elnyelte a föld, semmilyen hírt nem hallat magáról. A barátai továbbra is csak feltételeznek, Liza viszont egészen biztos benne, hogy a felkészült válasz a villamosmegállóban épp annak volt köszönhető, hogy nem először szembesítették a kérdéssel.
Liza megtörve és megalázva érzi magát a mai napig is. Ugyan melyik nő lenne büszke arra, hogy egy meleg férfi adta élete legboldogabb 3 hónapját?