Luxor

Betértem a postahivatalba, no mit feladni? A sárga csekkecskéket. Voltak rajta kövér számjegyek, kissé karcsúbbak, de a végösszeg, amelyet ki kellett fizetnem, enyhén szólva megviselt.
Ez minden hónapban így van. Igyekszem is mielőbb túl tenni magam a trachumán. Visszatérő mint a nátha, de felcsillant a szemem, mikor a pulton megláttam a Luxor szelvényt. Gondoltam, hátha…

Kiemeltem egy szelvényt a tartóból, és amikor hazaértem, elkezdtem tanulmányozni a szelvényt, a leírást böngésztem, mit, hogyan kell tennem, játékba küldenem. Azért választottam ezt a fajta fogadást, mert valamikor régen lottóztam, havi lottón rendszeresen, viszont a számok a közelében sem voltak, az én beikszelt számaimnak, így megsértődtem, és kész, slussz, abbahagytam. Mit képzelnek én törekszem, és sehol semmi? Hehe.
Luxor, kis Karabeusz gobárkák, majd ezek a kis dögök hozzásegítenek engem a szerencsémhez. A remény hal meg utoljára, tartja a mondás. Egyébként is a jó öreg Pataki kijelentette valahol, egy interjúban, mindenki nyer egyszer kérem szépen. A számait kihúzzák, igaz, hogy elképzelhető kétszáz év múlva, de biztosan. Csekély vigasz, de talán az ük unokáim, ha megjátsszák, és addig is minden leszármazottam, talán megköszönnék még nekem.
Vagy ha reinkarmálódom, még én lehetek saját magam gyermeke, és ütheti nagy nyeremény a markomat. No, azért maradjunk csak a jelennél. Éljen a Luxor!

Kitöltöttem, majd visszaültem az autómba, irány a posta, és annak rendje-módja szerint játékba küldtem a szelvényemet.
Szombat este. Kényelembe helyeztem magam, amikor a műsor szignálja megszólalt, izgatott lettem. Kérdezte is a család, miért fészkelődöm ennyire a széken? Miért, miért? Húzzák nemsokára a számokat, kmm a számaimat. Jó nekem a kép, jó nekem a keret, a teljességről nem is beszélek, meg a jokerről. Ennyi nyerési esély? Nahát! A bogárkák is remélhetőleg jó helyen csüccsennek. Karikáztam a számokat, és egyszer csak, kiadta nekem a képet. Megállt a toll a kezemben. Az összes szám, és a három szép kis fekete négylábúval együtt. Oda akartam szólni a férjemnek, hogy nyertünk, de nem jött ki hang a torkomon. Mellékhatás. Aztán nekirugaszkodtam újra, és odaszóltam.

-Én nem tudom, illetve úgy látom, mintha, mintha nyertünk volna. Semmi reakció a kanapé felől.
-Hé, nem hallod? Azt hiszem jól csináltam valamit egyszer az életemben. Beleléptem. Na végre megszólalt. Mibe? Hát nem abba amire gondolsz, de gyere már ide létszíves, mert olyant látsz míg még sosem. Ért már meglepetés, láttam már sok mindent. Ezt mind haláli nyugalommal közölte.
-Micsoda halvérű lett. Bezzeg amikor másról van szó, hogy gyere ide, ugrik azonnal. Kicsit fejbe is vágott a közönye, de majd amikor felveszem a nagy lóvét, majd hajtogatja, egyem meg a kis arany kacsódat. Késő lesz. Punk-tum. Akkor majd a büszke nő kiugrik a zsákból. Jó, na, azért a miénk lesz, de kicsit megcsiklandozom az egoját.
Nézzük csak, akkor már mélyebben a dolgokat. Keretszám. Első kép. Meg mindenféle zagyvaságokat látok. Biztosan azért nem fogom fel, mert lázban égek. Majd visszanézem az előző heti nyeremény leosztást.
Az első kép nyertesei úgy hatszázezret nyertek. A sima kép nyertesei négyszáz tizenötöt forintot. Hupssz! Valamit nem értek. Mi az az első kép? Ezt már hangosan kérdezem. A férjem mint akit a bolha csípett meg, rögvest visszakérdez. Mi? Valami gond van?

-Van egy kicsi.-vallom be töredelmesen. Valami izé, első kép, meg első keret, meg azok a keretszámok. Káosz. Káosz a fejben. Menjünk aludni, a lottózóban, majd hétfőn kiderül. Vagy beborul. Mindenesetre nyertem, az bizti, vagy olyan nagyot, vagy kicsit, de elképzelhető, hogy tapasztalatot.

Majd elmotyorgom magamban, bolondak áll a szerencse, és ha nem nyertem, hát nem.

Bolond vagyok én?