Mackó Lackó fogadalma

Egy hideg téli napon, Mackó Lackó arra ébredt, hogy nagyon korog a pocakja. Nyújtózkodott, ásított, majd kikecmergett az ágyikójából.

– Brumm, teringettét! Éhes vagyok! Nézzük csak, mi maradt tavalyról! – dünnyögte.
Bizony hiába kutakodott, katatott-matatott a kamrájában, egy száraz kifli csücskön kívül semmit nem talált. Akkor eszébe jutott, hogy mielőtt téli álmára készülődött, bizony mindent felfalt.
– Kellett volna tartalékolnom egy kicsit! Nem szabadott volna ilyen haspóknak lennem! Mindent megennem! – mormogta szomorúan.
Lehasalt, mert emlékezett rá, hogy időnként az ágya alá is rejteni szokott ezt-azt. Volt is ott labda, üres mézes csupor, csengő, de ennivaló, az nem.

Az ajtóhoz ballagott, Kikukucskált. Kint hó borította a tájat, csend honolt az erdőben.
– Sehol senki. Persze, ebben a cudar időben, senki sem kóricál! – dünnyögte.
Már épp be akarta menni, amikor egy ajtajára tűzött szórólapot vett észre. Levette, majd visszabújt a meleg odújába.

– Nézzük csak, mi áll ezen a papírkán! – majd fennhangon olvasni kezdte:
Üres a kamrája? Az öt-ötvenötöt tárcsázza! Mézes puszedli, gyümölcstorta, ez mind kapható a falatozónkba’.
Megkereste a telefonját, amit barátjától kapott tavaly karácsonyra. Már hívta is az 5-55-öt.
– Halló! Itt a Bendőtömő Kisvendéglő. Mi a gondja? Netán üres a gyomra?
– Igen, brumm. Bizony üres, egyre hangosabban korog, meg morog. Roppantul éhes vagyok!
– Mit szeretne? Éhségét mi csillapítaná?
– Minden, ami mézes és édes, no, meg gyümölcsös, vagy halas…
Ezek a bendőben mind helyet kaphatnak.
– Kérem a nevét és a címét!
– Mackó Lackó, Erdősor hét.
– Mit szólna egy mézes sütihez, egy gyümölcsös pitéhez, egy halas szendvicshez? Ezt leöblítheti egy illatos, édes málnaszörppel. Megfelel? Elég lesz? Mit gondol? Ettől a bendője tele lesz?
– Köszönöm, igen – válaszolta Mackó Lackó, és megnyalintotta a száját.
– Néhány pillanat, máris szalasztom a fiamat! Köszönjük a bizalmat! Ha ízlett, és elégedett, máskor is tőlünk rendelhet! Jó étvágyat kívánok! Legközelebb is finom étkeket kínálok!

Valóban, hamarosan kopogtattak a barlang ajtaján. Nyuszóka állt az ajtóban, ő hozta, a megrendelt finomságokat.
– Kedves Lackó! Itt van minden, amit kértél. Ez mind beléd fér? Alig bírtam futni vele! Tíz erdei tallér lenne.
– Köszönöm barátom. Nem tehetek róla, de nagyon éhes vagyok! – erre egy nagyot kordult a gyomra.
– Hallom! – nevetett Nyuszóka. Jó étvágyat! Azzal eltette a pénzt, s már el is inalt.
Mackó Lackó leült az asztalhoz, és ezt dünnyögte tele szájjal:
– Ígérem, tartalékolni fogok, hogy amikor felébredek, legyen a kamrámban némi ennivaló. Ez lesz az újévi fogadalmam! Fel is írom a naptáramba. Majd…igen, igen… majd feljegyzem, csak el ne felejtsem! Most azonban, meg kell nyugtatni a pocakomat, hogy ne korogjon, ne morogjon – azzal jóízűen falatozni kezdett.