Hunyorogva nézek felfelé.
Szédít és vakít a magasság.
Röptödet figyelem, és eláraszt valami irigy büszkeség. Megvalósítod az álmaimat. Felfelé törsz, az egekbe szállsz. Büszkeség bizserget, mert általam szárnyalsz. Most én csipegetném az elejtett morzsákat.
Sólyomként röptettelek, sasként törsz az égre.
Én, szürke veréb, csak ámulva bámulok, mivé lettél.
Madarak
By matyi
1 hozzászólás
Lehet, hogy tévedek, de nekem az írásodról az jutott eszembe, hogy a gyermekednek szólhat, akit elengedtél, s aki jóval magasabbra jut, mint te. Szép, gratulálok!
Üdv: Klári