Haibun
Tél van, hideg tél, künn az utcán hóborított táj, a fákon-háztetőkről jégcsapok lógnak. Az utcákon gyerekek vidáman szánkót húznak, máshol hóembert gyúrnak, a járdán bundába, meleg holmiba öltözött emberek járkálnak, végzik a mindennapi dolgaikat.
Egy eldugott utca udvarának szögletében a kukákban egy ember kotorász. Már egyiket átnézte, most a másik kukához megy, gondosan belenéz, hátha valami ehető ételt talál benne. Kenyérhéjat talál, örömmel konstatálja, hogy az összekötözött kis szatyorban tisztán maradt. Gyorsan a táskájába rejti, s továbbkutat. A kuka fogóján egy műanyag dobozt lát. Ni csak! Egy darabka szalonna van benne, ez is tiszta, ehető.
Jó vacsorám lesz, gondolja: A mai munkám nem volt hiábavaló, s eltünteti a táskájában.
ma vacsorát találtam
a kuka mellett.
Ide gyakran jár, olyanok lakhatják a házat, akik nem haragszanak a kukázó emberekre, hanem a kuka mellé tisztán rakják, vagy a fogójára kötik a még ehető falatokat. Néha még zoknit, meg ingeket, ruhaneműt tisztán, cipőt is a kuka mellé teszik. Milyen jó, hogy vannak jószívű emberek… Rajtam is olyan kabát van – jut eszébe hálásan – amit a kuka mellé tettek:
Egy jó meleg pulóvert
s egy pár harisnyát!
De ma már más a helyzet, a városokból kiutálták a hajléktalanokat, csak olykor merészkednek be, amikor ételosztást rendez valamelyik jótékony szervezet. Akkor aztán megtelnek a járdák, alig lehet az éhségtől korgó gyomrú emberektől járni. Milyen sokan vannak, akik éhezhetnek, hogy ennyire felszaporodott azok száma, akik rászorulnak mások segítségére, ha meg akarják tömni a gyomrukat.
Az érzéketlenek koldusai pedig Ti vagytok,
éhező-fázó, városokból is kiutált-kitiltott
hajléktalan emberek…
Sehogyan sem értem, miért nem szeretnek
titeket sem, verebek?
Mért irigylik sorsotokat, szorgos napjaitokat?
Ti is a jó emberek alamizsnájával
tengetitek életetek’ s ti is
olyanok vagytok, mint a többi madár…
Ezért hívnak a madarak koldusainak,
de nekem akkor is kedvesek vagytok,
mert nem vágytok el tőlünk,
mivel téli hidegben dideregve-éhezve is
hű társaink vagytok.
Nem szálltok el innen messze, új hazába,
nem vándoroltok el
melegebb vidékre, itt maradtok velünk
zord télben-fagyban élelem nélkül is,
fázón, dideregve…
17 hozzászólás
Kedves Kata!
Gratulálok írásodhoz, szociális érzékenységedhez.
Szeretettel: Ica
Kedves Ica!
Köszönöm kedves szavaidat.
Szeretettel: Kat
Kedves Kata !
Sajnos egyre gyakoribb, hogy hajléktalanokkal találkozik az ember 🙁
Nagyon aktuális és nagyon szépen egyben van ez az írás.
Nekem nagyon tetszett !
Szeretettel olvastalak:Zsu
Kedves Zsu!
Engem nagyon bánt, amikor már ott tartunk, hogy sok embertársunknak éheznie kell és a táplálékukat ilyen módon kell beszerezniük. Nekem a falat nem megy le a torkomon, ha étkezés közben eszembe jutnak.
Köszönöm, hogy itt jártál és amit elmondtál.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Összeszorult szívvel olvastam soraid. Sajnálatos, hogy a 21. században ilyen előfordulhat. Gyerekek ezrei éheznek, csak azért, hogy egyes nagyurak dőzsölhessenek a jólétben.
Miért is nem lehetne egyenlően elosztani a földi javakat? Miért vannak mindig olyan álnok emberek, akik csak maguknak kaparnak, s nem törődnek másokkal, semmi empátiával nem rendelkeznek. Mi, akik legalább némi empátiával vagyunk megáldva, ha túl sokat nem is tehetünk, legalább kifejezhetjük együttérzésünket, ahogyan Te is tetted, és ezt megköszönöm Neked.
Szeretettel!
Ida
Kedves Ida!
Jó, hogy nem vagyok egyedül a véleményemmel. Csak az a baj, hogy szavaink nem jutnak el oda, azokhoz, akik tenni tudnának valamit annak érdekében, hogy ne legyen egyetlen ember sem a hazában, akinek nincs meg a mindennapi kenyere.
Köszönöm hozzáállásodat és egyetértésedet.
Szeretettel: Kata
Koldusok mindig voltak, vannak és lesznek, sőt mondhatnám, hogy ma már egyeseknek elég jó biznisz. Személyesen ismerek olyan koldus-guberálót, aki a francia Riviérán szokott nyaralni, de gondolom itt nem ezekről van szó. Szeretettel: István
Kedves István!
Tudom, hogy voltak, vannak és lesznek… – hiszen nem ma születtem. De éppen ez a baj, hogy akiknek jól, de nagyon jól megy, s ráadásul tudnának is tenni azért, hogy ne legyenek a jövőben éhezők, azok nem tesznek érte semmit, és a nincstelenek sorsa inkább nő, minthogy fogyna!
Gondolom, nem azok vannak többségben, akik guberálásból külföldön nyaralnak. Kivétel csak erősíti a szabályt, hogy az éhezés és a mély-szegénység ellen küzdeni kell!!!
Köszönöm, hogy olvastad, és elmondtad a véleményed
szeretettel: Kata
Az élet művészei ők, és valóban egy kis odafigyeléssel sok rászoruló sorsán lehetne enyhíteni.
A hibun is érthetőbb lett számomra, köszönöm.
Nincs mit köszönni.
Örülök, hogy átnézted. Szólj, ha máskor is szükséged van valamire.
Üdvözlettel: Kata
Kedves Kata!
Én olyan helyen élek, ahol nincsenek hajléktalanok, de ha bemegyek a fővárosba, akkor szoktam látni néhányat a Batthyányi téren. Elsősorban férfiak, másodsorban többnyire részegek. Én úgy gondolom, hogy /nagyon sok más mellett!/ a kapcsolati konfliktusok vezetnek legtöbbször a hajléktalansághoz. Van egy ismerősöm, aki azt szokta mondani, hogy még szép, hogy a feleségét a tenyerén hordja, különben már az aluljáróban kéregethetne hajléktalanként. Ez ugyan túlzás, de rávilágít a helyzetre, hogy manapság a nők nem tűrnek el annyi mindent, mint nagyanyáink, és kipenderítik az iszákos, erőszakos, munkakerülő pasikat, nem húzzák helyettük az igát holtukig. Persze tudom, hogy sok út vezet a hajléktalansághoz, de talán ez a legszélesebb mind közül.
Az alkotásodban szépen hozod párhuzamba a verebek sorsát, a hajléktalanok sorsával.
Azonban még a verebek száma drasztikusan csökken, a hajléktalanok száma drasztikusan nő.
Judit
Kedves Judit!
Azt tudom hogy sokan saját hibájukból lesznek hajléktalanok, de sokan nem azért. Sok esetet olvastam, s mégis, emberek, s ebben az évben is – olvastam – hányan fagytak meg, persze, nem csak szabad ég alatt, hanem volt, aki otthon, a lakásában. Szomorú sorsokat én nagyon tudom sajnálni.
Részletesen feltártad a véleményed. A végén már jókedvre derítettél, hogy a verebek száma drasztikusan csökken, míg a hajléktalanoké egyre több lesz.
Sokáig nem tudok benézni, kb. egy hónapig. A Fórum – csevegésnél leírtam az okát. Sajnos, nemigen lesz lehetőségem ide belépni vagy internetre.
Köszönöm, hogy olvastál
Szeretettel: Kata
Kedves Kata a verebek nem igazán koldusai a madaraknak, mert a saját szememmel látom, hogy bizony ügyes, életrevaló madarak ők. Bent élnek a házak között, a madáretetőt elsőnek veszik észre, egy beleáll és kiveri a földre az eleséget, a többiek vidáman eszegetnek alul. Nem félnek a kutyánktól, mert megtapasztalták, hogy nem bántja őket.
Az emberek között a hajléktalan mindig szerencsétlen, vagy a nehéz természete miatt, vagy a sors babrált ki vele, és képtelen volt védekezni. Baj csak az, hogy a hajléktalanok fele fiatal, és államigondozott volt.
Kedves Ibolya!
Csak azért neveztem a verebeket a madarak koldusainak, mivel sok ember – tapasztalatból mondom – haragszanak rájuk, s ha a többi madarat etetik is, őket elkergetik. Ezért koldusok ők, mert csak véletlenül juthatnak hozzá az étekhez.
A hajléktalanokkal kapcsolatban pedig valóban nagy baj az, hogy az állami-gondozott fiatalokat úgy bocsátják szabadon, hogy nincs biztosítva az élete, hogy mit kezdhet magával. Abban kellene segíteni őket az intézeti gondozóknak-nevelőknek, hogy már előre segítsék hozzá ahhoz, hogy valahol legyen munkájuk, hogy kell élni máshol, mint egy zárt intézetben, ahol ruházzák és ellátják őket a legszükségesebbekkel, hiszen ők a szüleikre – ha nem árván kerültek oda – sem számíthatnak.
Tehát amit írsz, az az intézet felelőssége is!
Köszönöm, hogy elmondtad a véleményed.
Szeretettel: Kata
Kedves Ibolya!
Csak azért neveztem a verebeket a madarak koldusainak, mivel sok ember – tapasztalatból mondom – haragszanak rájuk, s ha a többi madarat etetik is, őket elkergetik. Ezért koldusok ők, mert csak véletlenül juthatnak hozzá az étekhez.
A hajléktalanokkal kapcsolatban pedig valóban nagy baj az, hogy az állami-gondozott fiatalokat úgy bocsátják szabadon, hogy nincs biztosítva az élete, hogy mit kezdhet magával. Abban kellene segíteni őket az intézeti gondozóknak-nevelőknek, hogy már előre segítsék hozzá ahhoz, hogy valahol legyen munkájuk, hogy kell élni máshol, mint egy zárt intézetben, ahol ruházzák és ellátják őket a legszükségesebbekkel, hiszen ők a szüleikre – ha nem árván kerültek oda – sem számíthatnak.
Tehát amit írsz, az az intézet felelőssége is!
Köszönöm, hogy elmondtad a véleményed.
Szeretettel: Kata
Kedves Ibolya!
Azért neveztem el a verebeket koldusoknak, mert általában az emberek nem szeretik őket, szemben más madarakkal. Saját szememmel tapasztaltam, hogy sokan, akik etetik a többi madarat, elzavarják a verebeket.
Amit írtál a hajléktalanokról, az nagyon sajnálatos, hogy az állami-gondozott fiatalokat úgy engedik el az intézetből, hogy nincs megalapozva a jövőjük. Ezen a téren az intézményben dolgozó nevelők-pedagógusok hibájának is lehet nevezni, hogy nem készítik el arra, hogy mit kezdjenek magukkal az onnan kikerülő fiatalok – tekintettel arra, hogy a családjukra sem számíthatnak.
Köszönöm az észrevételeidet és azt, hogy olvastad írásomat.
Szeretettel: Kata
Kedves Ibolya!
Azért neveztem el a verebeket koldusoknak, mert általában az emberek nem szeretik őket, szemben más madarakkal. Saját szememmel tapasztaltam, hogy sokan, akik etetik a többi madarat, elzavarják a verebeket.
Amit írtál a hajléktalanokról, az nagyon sajnálatos, hogy az állami-gondozott fiatalokat úgy engedik el az intézetből, hogy nincs megalapozva a jövőjük. Ezen a téren az intézményben dolgozó nevelők-pedagógusok hibájának is lehet nevezni, hogy nem készítik el arra, hogy mit kezdjenek magukkal az onnan kikerülő fiatalok – tekintettel arra, hogy a családjukra sem számíthatnak.
Köszönöm az észrevételeidet és azt, hogy olvastad írásomat.
Szeretettel: Kata