Mamuka

Gyereknek nagyon szerette azt, amikor Mamuka mesélt neki. Anyukája édesanyját becézte így. Ölébe hajtotta a fejét és hallgatta a gyönyörű mesécskéket. Mamuka közben cirógatta a kobakját. Imádta a csodás történeteket a királylánykákról, sárkányokról, csutkababákról, vásott gyerekekről. Azt kedvelte bennük, hogy mindig minden jóra fordult, és a jók elnyerték jutalmukat, a rosszak pedig a méltó büntetésüket. Talán ezért is lett nagy álmodozó, időnként a fellegekben járó. Jobban szerette a mesékbe képzelni magát, mint a valóságba. Kapott is ezért sokat szüleitől.
„Már megint hol jár az eszed? Ne álmodozz, hanem az előtted lévő dologgal foglalkozz! Mi lesz így belőled! Maga meg ne tanítsa bolondságokra!” – néztek rosszallóan Mamukára.
Nagymama ilyenkor csak mosolygott és csendesen ezt mondta:
– Azok szegények, akik soha semmiről nem álmodoznak. Az álmok időnként valóra válhatnak, persze csak akkor, ha teszel is érte, és nagyon akarod!
Hát az akarásban hiba nem volt! Annyi, de annyi mindent akart, és még sem teljesült. Például, nagyon szeretett volna találkozni a királyfival vagy a sárkánnyal. Persze nem jöttek el hozzá. Mondta is nagymamájának, hogy becsapta, nem is igaz, hogy teljesülnek a vágyai, igaza van szüleinek, ez mind csak mese, bolondság. Ő megcsóválta fejét, összeráncolta homlokát.
-Ejnye bogaram! Nem úgy van az! Teljesül az, ha nem is egyből, majd később, mikor nagyobb leszel. És ne feledd, tenned is kell érte!
Ő meg mérgelődött, hogy hol van az még?!
– Most akarom, hogy teljesüljön a kívánságom, amiről álmodozom! – toppantott és dühösen, duzzogva elvonult. Mikor megbékélt előbújt rejtekéből. Igaz, legtöbbször azért, mert a hasa hangos korgással jelezte, hogy enni kér. Kedvenc búvóhelye a góré, vagy a kukoricás volt, itt általában nem keresték.

Szeretett egyedül játszani, mert a többi gyerek kicsit hóbortosnak tartotta. Gyakran ugratták, ő meg nem mindig értette a vicceiket, ezen aztán pajtásai jót derültek. Iskola kezdés előtt, amit már nagyon várt, a nagy fiúk rémisztő történeteket kezdtek mesélni neki, hogy milyen rossz is ott a gyerekeknek! Ő nagyon megijedt, mi lesz vele? Azt javasolták neki, hogy kenje be szalonnával az iskola sarkát, mert akkor kutyák reggelre elhúzzák majd a helyéről. Ő bizony ezt is elhitte. Másnap vitt is magával egy jó nagy darab szalonnát, hogy amikor nem figyelnek rá, bekeni a sarkait. Aztán volt, nincs iskola! A tanító néni mikor meglátta, hogy miben mesterkedik, csak mosolyogva csóválta a fejét.
– Katóka! Ne higgy el mindent a társaidnak!
Megtanulta a leckét. Nem szabad mindenkinek hinni, kételkedni kell. Így aztán később, nagyon kevés embert engedett a magához közel, fogadott a bizalmába.

Gyermekként nem is sejtette, mily hamar elmúlnak a gyermekévek. Most is sírva gondolt vissza azokra a meghitt pillanatokra, amit Mamukával tölthetett. Felidézte arcát, s azt, ahogy reggelente ott ült az ágyon és ősz haját fésülte, majd kontyba tekerte. Vagy azt, mikor este az ágyba hozta a langyos, mézes tejet pillangós kis bögréjében, s azt mondta ettől hamarabb elalszik, és szép álmokat hoznak a pillék.
-Elrepítenek a Meserétre!
Bizony ez legtöbbször így volt. Nem is álmodott rosszakat, de hát hogy álmodott volna, amikor a tejecske után halkan édes dalocskákat énekelt, dúdolt neki. Mindig ezzel kezdte:
„Aludj, aludj tente, tente, a kis szemed hunyjad csak le. Álmodj szépet, édeseket, nagyanyókád mesél neked. Katica, Katica, kicsiny kis bogárka.”
Csak ő becézte így. Nem emlékezett arra, hogy az anyja valaha dalolt, vagy mesélt volna neki.

Az a kép is megjelent előtte, mikor már gimnazista volt, vitatkoztak valamin, Mamuka nem értett egyet vele, időnként megrándult szája széle, ha de soha sem kiabált vele. Igyekezett mindent türelmesen elmagyarázni, nem úgy, mint szülei. Ilyen csodát nem mindenki kap az életben, mint amit ő kapott Mamukától: gondoskodást, szeretetet, türelmet.

Csak felnőttként értette meg, hogy Mamuka mire is gondolhatott, amikor azt mondta, hogy majd találkozik királyfiakkal, sárkányokkal. Tényleg jöttek királyfiak, bár nem volt koronájuk, sem fehér lovuk és voltak ellene sárkányok, akik gátolták a céljai elérésében.
Igazi hősnőként legyőzte az ellene fordulókat és rátalált a királyfi is. Kicsit más mese, de igaz. Az élet meséje ez.

Már régóta nincs vele Mamuka. Akkor is, de most, felnőtt fejjel még jobban értékeli azt a törődést, amit szülei helyett kapott tőle. Törekedett arra, hogy olyan szülő, nagymama legyen, mint ő.
Esténként dallal, mesével nyugtatta meg gyermekeit, most pedig az unokáit.

Remélte, hogy nekik is lesz egy daluk, amit tőle kaptak, amit sokszor énekelt nekik lefekvéskor. Aztán majd ők ezt a dalocskát dúdolják gyermekeiknek. Ilyenkor talán ő is eszükbe jut majd nekik…
Megsimogatják a gyermekük fejecskéjét, s ezt mondják:
-Tudod kicsim, ezt a mamától tanultam.