Maradj talpon!

Egészen ellustult mostanában. Ásítva nyújtózott az ágyon, rápillantott az órára, bekapcsolta a TV-t, éppen most kezdődik a híradó, mindjárt hét óra. A lustálkodás egészen nyolc óráig tartott, nem izgatta magát különösebben, ugyan minek keljen fel, nincs munkája, nem kell dolgozni menni.
Mire ezt végiggondolta, fájdalmasan felsóhajtott. Már hét hónapja csak alkalmi munkából tengeti az életét. Valahogy azzal sincs szerencséje. Utoljára egy nénihez ment fát vágni. Telefonon beszélték meg, három köbméter fát összevág, összehasogatja és berakja a fáskamrába. Az egész napot rászánta, ötezer forintban egyeztek meg. Tisztességesen elvégezte a munkát, délután öt körül végzett mindennel. Akkor hozta a néni neki az ötszázast. Eleinte azt hitte, csak viccel… de kiderült, hogy félreértette a dolgot, ő valóban ötszáz forintot szánt ezért a munkáért, merthogy neki sincs pénze. Még sírva is fakadt, amikor szólt neki, aztán látta, hogy a néni igen szerényen éldegél, s nem vette el tőle az ötszázast sem. Ugyan mire menne vele? Talán egy nappal tovább élne… kinek jó az? Majdcsak feldobja a talpát, hamarosan úgysem lesz mit ennie.
A piacon is átverték. Kiment hajnalban ládákat cipelni. Két hétig járt minden hajnalban 4-kor, hogy kipakolja a kamion árút fél hétre. Akkor már kért pénzt. Kiszúrták a szemét egy tíz ezressel, s azt mondták nem kell többé jönnie. Minek is éljen, úgyis csak kihasználják, átverik. Hamarosan úgyis feldobja a talpát. Fel sem kel ma. Minek? Munkát úgysem talál, már a lábát is lejárta annyit futkosott utána. Ezek az alkalmi munkaadók meg csak átverik az embert, a végén nem fizetnek. Ha nem kel fel, talán ennie sem kell. Jobban kibírja éhen… Tényleg… ki kéne próbálnia… ágyban marad. Vajon meddig bírja éhen? Jó, jó, nem kell folyton erre gondolnia, mert mindjárt megéhezik… Nyomkodta a távirányítót, valami nézhető műsort keresgélt. Dél felé már nagyon korgott a gyomra. Felkelt. Szelt kenyeret, megkente zsírral, jól megsózta s jóízűen megette. Na, ez volt mára a reggeli, ebéd,vacsora. Ez sem lesz sokáig… majd feldobja a talpát és kész!
Ha már felkelt, be is ágyazott. A TV is csak az áramot fogyasztja… eddig fizette, de most már nem lesz miből. Volt egy kis tartalék pénze, lassacskán az is elfogy. Még talán húszezer forintja van… Meddig elég az, hogy az ember ne haljon éhen? Vagy jobb, ha minél előbb túl esik rajta… mit kínlódjon… nem fog hiányozni senkinek… nincs őneki senkije… a kutya sem siratja meg, mert hogy az sincs… feldobja a talpát és kész…
Pedig milyen nagy reményekkel indult. Árva gyerek volt, mégis vitte valamire. Kitanulta a kőműves mesterséget… aztán munka mellett tovább tanult… leérettségizett, aztán építész mérnök lett. Nyelveket is beszél. Milyen jó volt Splitben. Ő vezette a munkacsoportot. Szállodát építettek. Ott dolgozott másfél évig… persze hogy megtanult horvátul. Csak úgy ragadt rá a nyelv, amikor odament csak pár szót tudott… igaz az angol nyelvtudása elég jó volt már akkor is. A másfél év alatt mindkettőt tökéletesítette. Jól is keresett, akkor vette ezt a másfél szobás lakást is, ahol most is él, bebútorozta… hej, szép idők voltak! Aztán börtönbe kerültek a cégvezetők, sikkasztás, miegymás… a céget felszámolták… aztán jött a rendszerváltás, a nagy munkanélküliség.
Hol ide, hol oda csapódott… mindenféle Kft-be dolgozgatott, de egyre rosszabbul keresett, mindenütt csak mentek a nagy pénzlenyúlások… tisztességtelen emberek miatt jutott ide, ahová jutott. Bár lett volna bátorsága neki magának céget alapítani, akkor a lakás helyett. Megtehette volna, lehet, hogy ő vitte volna valamire… de most már úgy elszegényedett… mihez kezdjen… ide jutott 37 évesen… áh, majd csak feldobja a talpát…
Hát ideje az van bőven. Mégis bekapcsolja a TV-t, legalább ne legyen az a süket csend, mire kikapcsolnák az áramot, addigra úgyis feldobja a talpát!
Egész nap nézte a televíziót, sőt el is aludt rajta. Mikor másnap felébredt, akkor döbbent rá, hogy egész éjszaka ment a TV. Na, mindegy… megnézi a híradót, a hétórásit… Míg aludt legalább nem érezte, hogy éhes, de most már nagyon követelőzik a gyomra… Meddig tarthat ki azzal a húszezer forinttal?
Átkapcsolt a helyi adóra, mentek a hirdetések… itt nincs is más, ez megy egész nap… reklámok… hülyeségek… Micsoda? …külkereskedelmi cég… angol és horvát nyelvtudással rendelkező… keres irodai munkára… Mi volt ez? Milyen cég? A kutyafáját, éppen azt nem figyelte… horvát, meg angol nyelvtudás… mintha csak rászabták volna… lehetséges ez? Áh, biztosan nem jól látta. Nyilván csak azt látja, amit szeretne… micsoda hülyeség… majd éppen őt keresik… álmodik a nyomor… na nézz csak oda, megint megy… angol és horvát nyelvtudással rendelkező… keres… Ennyire hülye nem lehet… most sem látta az elejét… na de most már kivárja hátha adják újra… de csak mennek a hülyeségek… lakás eladó… Mi lenne, ha eladná a lakást, abból még eléldegélhetne egy ideig, a kérdés csak az, hogy hol? Hol a csodába fog lakni? Lesz mit ennie, de hajléktalan lesz… munkát a büdös életben nem kap többé, akkor mire megy vele? Nyer néhány év szenvedést… kell az neki… hülyeség… jobb ha mielőbb feldobja a talpát… bevégeztetett…
A mindenit… és horvát nyelvtudással rendelkező… már megint elbaltázta. Hogy lehet ennyire hülye, hogy nem figyel. Na, most már le sem veszi a szemét a TV-ről…
Már délutánra fordult az idő, még mindig kiguvadt szemekkel bámulta a TV-t, de azóta nem látta azt a fránya hirdetést. Nem lehet ennyire szerencsétlen… most már fel kell kelnie, mert a gyomra a szomszédokat is fellármázza. Ki is kapcsolja ezt a hülye ládát… lehet, hogy csak a szeme káprázott az éhségtől, nem is volt itt semmiféle hirdetés. Megy és megeszi a mindennapi zsíros kenyerét…

Másnap korán ébredt. Azonnal bekapcsolta a TV-t, s elhatározta, hogy nem mozdul, figyel!
Kilenc óra körül jelent meg újra a hirdetés: LINKER – külkereskedelmi cég, felsőfokú végzettséggel, angol és horvát nyelvtudással rendelkező személyt keres irodai munkára. Jelentkezni lehet személyesen is, minden nap 8 – 16 óráig, Ibolya utca 9 szám alatt. Sürgős!
Gyorsan lejegyezte a látottakat, majd újra olvasta: személyesen, minden nap… Ibolya utca… sürgős!
Te barom! Nem is az elején volt a lényeg, hanem a végén. Sürgősen keresnek… lehet, hogy most a hülyesége miatt lemarad. Ekkora barmot… ha figyel, már tegnap mehetett volna. Na most ugrás, gyorsan-gyorsan, szedd rendbe magad, és futás…! Még egyszer elolvasta, amit feljegyzett.
Micsoda? Linker? Lehet, hogy ez valami link cég… lehet, hogy átverés az egész… én hülye már majdnem… ne, ne visszakozz… készülj azonnal… indulj…!
Kikapcsolta a TV-t. Futott a fürdőszobába, hátha maradt még egy kis borotvahab… szépen rendbe szedi magát… egy próbát megér… valami azt súgja…
Nem, nem, most nem gondolkodni… túl sokat gondolkodott az utóbbi időben… semmit sem hisz el már csak úgy, agyonrágja… gondolkodik… de most nincs idő! Gyerünk, gyerünk gyorsan!

Megborotválkozva, tiszta ingben, nadrágban, maga is alig ismert magára. Annyira elhanyagolta magát az utóbbi hónapokban, de mi a csodának is öltözött volna ki? Nem, most nem elmélkedni… szedd a lábad… a cím itt van az ing zsebben, mire lehet még szüksége? Összeszedte a papírjait, diplomát, az angol nyelvvizsga is megvan… hát horvátból nincs nyelvvizsgája, de attól még beszélni tud… No, megvan minden… indulás!

A cím valós, itt van, itt áll előtte. Bemegy az épületbe, bekopog a titkárságra.
Fiatal lány ül az íróasztalnál, kedvesen rámosolyog, s megkérdezi mi járatban?
– Az álláshirdetésre jöttem, ha jó helyen járok?
– Igen, jó helyen jár. Beszél horvátul?
– Igen, de arról nincs nyelvvizsgám, csak angolból. Másfél évig dolgoztam Horvátországban.
– Nagyszerű! – mondja a lány – Megmutathatja a horvát nyelvtudását. Ugyanis egy óra múlva itt lesznek a horvát partnerek, ők angolul beszélnek, mi meg itt németül, horvátul nálunk senki sem tud. Megkerestek bennünket, miért ne terjeszkednénk a délszláv országok felé? Ha vállalja a tolmácsolást, szólok a főnöknek.
– Hát persze, miért is ne? – mondta kicsit félszegen. A lány felugrott s a kezét nyújtotta felé.
– Csak, hogy be tudjam mutatni a főnöknek, én Szilvia vagyok.
– Bódis László! – mondta, s egészen zavarba jött.
A lány bekopogott az igazgatóhoz, majd amikor újra nyílott az ajtó, intett neki, hogy menjen be.
Amikor véget ért a tárgyalás a külföldi partnerekkel, az igazgató kezet nyújtott Lászlónak, azt mondta, bízik benne, hogy remek munkatárs lesz. Majd kikísérte Szilviához, kérte, hogy vegye fel a fiatalember adatait, mert kiállta a próbát, s mától kezdve náluk dolgozik.

Szédült a feje, amikor kijött onnan. Van munkahelye!!! Van munkahelye!!! Szerette volna világgá kürtölni, de még maga sem igen fogta fel. Holnap nyolctól, délután négyig! Újé! Újra dolgozó ember lesz…! Aztán azon kezdett gondolkodni, hogy elég lesz e a pénze élelemre az első fizetésig? Beosztja… elégnek kell lennie! Azután lesz újra pénze… a fizetése?… A minnndennnit… nem is tudja mikor látott annyi pénzt egy rakáson, amennyit kapni fog! És Szilvia! Amikor már indult volna, akkor gratulált neki, kezet fogott vele. Olyan könnyű, kis keze van… s olyan szépen mosolygott rá!… Tegnap nem hitte, hogy még valaha kisüt a nap… tegnap még arra várt, hogy mielőbb feldobja a talpát! Ma meg… ő a legboldogabb ember a világon!