Marni és a napközis szüzek

Évek szállanak a nyári fák alatt, énekelték az úttörők – persze nem most. Akkoriban nem volt tanácsos megkérdezni, miféle évek szállanak el egy mezei, balatoni nyaraláson, vagy miért csak a fák alatt, és miért nem felettük. Csudajó, gyönyörű az élet, zengte a kórus, és nyolc-tíz évesen még tényleg csudajó. Azóta történt egy és más, és Marni arcán is nyomokat hagyott. Csökken a bőr víztartalma, sorvadnak a faggyúmirigyek és a kollagénrostok. Már megint közelebb kerültek a kötőszövetekben levő vérerecskék a felszínhez, állapította meg tárgyilagosan. Mit is mondott Orwell? Ötven éves korára mindenkinek annyi a kollagénje, amennyit megérdemel – vagy majdnem.

A gyerekek ebből csak azt veszik észre, hogy milyen csúf a helyettes tanerő. Igazi boszorkány, akit Jancsi és Juliska jogosan toltak be a kemencébe. Miért használt allergizáló rémpakolást? Persze az öregek nemcsak a ráncos bőrükkel virítanak. Azt híresztelik róluk, hogy bölcsek. Persze inkább csak a férfiak, miért is? Mert egy nagyon fontos tevékenységet állva végeznek el.

OK, valami élettapasztalatuk csak van a boszorkányoknak is! Ha másként nem, hát a nagy számok törvénye alapján. Erről is tudjuk, hogy úgy szamárság, ahogy van, de még nem találtak fel helyette okosabbat. Meg meri kérdezni valaki, hogy is van ez? Ha már össze vagyunk zárva, és délután ötig nekünk kell vigyázni a nénire?

A néni sohasem volt meggondolatlan?

Csillogó szemek tapadtak Marnira, akkora volt a fényesség, hogy nyugodtan le lehetett volna kapcsolni a napköziben a villanyokat. Meggondolatlan, hajjaj! Hányszor, de hányszor előfordul, hogy az ember nem elég óvatos! Az is baj, ha túl sokat gondolkodik, mert az okoskodás halála a tett – vagy valami hasonló, más sorrendben.

Előfordult, ismerte be Marni, és ez az, amit nem kellett volna, mert a gyerekek részleteket követeltek. Mi az, amit el lehet mondani a sok meggondolatlanság közül? Talán az autós sztorit. Ez komoly tanulsággal szolgál, mert a gyerekek egy életre megtanulják, hogy idegen kocsiba nem ülünk be. Akkor sem, ha a bácsi nagyon kedves, sőt az a legrosszabb. A világ tele van pedofil szatírokkal, akik elcsábítják a hamvas ártatlanságokat.

A Nagyszőlős utcán történt, kezdte Marni, a nosztalgiától párás hangon, mert Istenem, milyen régen volt ez, poétikusan ifjú voltam és bohó, azt se tudtam, mit csinálnak a faggyúmirigyek, és mire jó a kollagén. A buszgarázs mögött – emlékszik még valaki a buszgarázsra? A Nagyszőlős utcán haladt az egész forgalom a Balaton és Bécs felé, de nem volt olyan vészes. Akkoriban még nem is volt autó, csak Pobeda, Wartburg és Trabant. A külföldi rendszám meh éppenséggel olyan ritka volt, mint a fehér turul.

Tatabánya magasságában volt az ország egyetlen turulmadara, kiterjesztett kőszárnyakkal vigyázta az országutat, és senki sem hitte volna, hogy pár évtizeddel később mennyire elszaporodik. Lassan több a turul, mint a kendermagos, no nem mintha a kendermaggal nem lennének súlyos gondok. Most olvasom, hogy milyen szörnyű gaztett történt, egy öreg házaspár a hálószobában, a hitvesi ágy alatt keltette ki a kis kendermagosokat.

A gyerekek összeráncolták a homlokukat. Csúnya dolog! Vissza kellene állítani a halálbüntetést.

De ne beszéljünk mellé, hanem halljuk a történetet.

Marninak már nagyon elege volt abból, hogy kizárólag az építőipari segédmunkások figyelmét kelti fel. Füttyögnek, beszólnak, ráutaló magatartást tanúsítanak, aztán az ember lánya csak pirul, mint a szalonna lassú tűzön. Bezzeg, ha egy valódi külföldi – mert 1960-ban minden rongyos tetű külföldi messiásnak számított, ha végighajtott egy magyar utcán, négy keréken – és ezt tudták magukról, úgy is viselkedtek, mint a mennyből az angyal, aki leereszkedett az elmaradott pásztorokhoz. Érezd magad megtisztelve, pórnép! És az a legszebb, hogy tényleg megtisztelve éreztük magunkat, arról álmodoztunk, hogy egyszer mi is külföldiek leszünk, és az mekkora királyság. Persze nem akármilyen külföldi, de osztrák rendszámmal már elég jól lehetett menőzni. Marni sem habozott, amikor megállt mellette a Trabantnál ötször akkora cirkáló, és a külföldi úr maga mellé invitálta.

A gyerekek látható megkönnyebbüléssel vették tudomásul, hogy a néni elfogadta a meghívást, és Marni komolyan megingott. Lehet, hogy mégsem ezt a történetet kellene elmesélni?

Mindegy, most már benne vagyunk.

Hová mentünk? 1960-ban még nem volt nagy választék. Nem tudom, ismeritek-e a Nagyszőlős utcát – remélem, nem. A végében volt egy vasúti felüljáró, a rézsűn mindenféle bokros helyek, és az osztrák a sűrűjét kereste. És ez az, amit soha, de soha – mert van az a pénz, de meg fogjátok bánni. Az embernek legalább egy napra rossz lesz a lelkiismerete.

A gyerekek értőn bólogattak. Vasúti töltésen, bokorban, ezt aztán soha. Ha ilyen sóher az ork, maradjon inkább otthon. Milyen dolog az már, eljön egy fejlődő országba, és a fogához veri a garast?

De azért nem tetszett kiszállni a kocsiból? – kérdezték aggályosan.

Dehogy szálltam ki! Mit képzeltek, a gyomok között?

Szóval, összegezte az egyik csitri, csak orál volt.

Hogy beszélsz, Dzsenifer? Egyáltalán tudod te, mi az orál?

Dzsenifer megvetően mosolygott. Csak nem fogom felvilágosítani a nénit? Minek már arra a kis időre?

Anal fisting? – kérdezte szakszerűen Lacika.

Úristen, micsoda fertő! Honnan veszitek ezt a sok disznóságot? 1960-ban még nem léteztek ilyen szavak. Szóval, ültünk az autóban, és beszélgettünk, mert én már akkor is tudtam annyit németül. Igenis, csak beszélgettünk, semmi rimming – amikor végzetes dolog történt. A gyönyörű osztrák autó, az öt trabantnyi cirkáló, elkezdett halványodni. Egyre halványabb és halványabb lett, meg valahogy puha, az úr meg ködfoszlánnyá változott. Egy darabig még beszélt ez a ködpamacs, aztán se kép, se hang, eltűntek, mint az alagútban a – ó jaj, majdnem kimondtam. Színekről egy szót se, mert húszévi börtön, alsó hangon.

Tudjuk, felelték a gyerekek, szóba se állunk a niggerekkel, mert mindig megsértődnek valamin. És aztán mi lett?

Mi lett volna? – sóhajtott Marni. Gyalog kellett hazamennem. Nagy meggondolatlanság volt, mert mi van, ha esik az eső, vagy csúszós az út? Az ember nem lehet elég óvatos. Sose üljetek be idegen autóba, ha egyszer a Nagyszőlős utcában jártok, és egyébként sapka-sál! Édességet se fogadjatok el idegentől, mert hizlal. Hát, ahogy elnézem, mindjárt öt óra, indulhatunk haza.

A gyerekek szélsebességgel pakolták össze a táskáikat, és Lüszi odasúgta Dzsenifernek: Szerintem a néni bevállalt egy orált.

Ja, felelte Dzsenifer, kétszáz schillinget kaphatott, semmi esetre sem többet.

Az is pénz volt 1960-ban, jegyezte meg bölcsen Lüszi.