Más tücsökmese

[IG_KITOLT]

Napfény Ország Füves Tartományában a többi fűlakóval együtt éldegélt a tücsök, a zenélő bogár. Jó bogár volt és roppant tehetséges. Muzsikájának híre ment nemcsak a bogárvilágban, de az emberek között is. Jónevű önképző iskolákban tanulta a zene művészetét. Éjszakánként, amikor más teremtmények aludtak, ő fáradhatatlanul tanulmányozta és gyakorolta a muzsika minden csinját-binját, addig – addig, míg a kaszálók, rétek, erdők , mezők legképzettebb muzsikusává nem vált.
Eleinte csak úgy jókedvében muzsikált. Nem kért semmi ellenszolgáltatást művészetéért. Csillagfényes nyári estéken, amikor a szentjánosbogarak is lámpát gyújtottak a füvek sűrűjében, a virágok pedig szomjukat oltogatták az est harmatával, a térség lakói kiültek fűszálakra, levelekre és fejüket lábukra hajtva gyönyörűséggel hallgatták a tücsök muzsikáját, amíg elaludtak. A tücsök akkor se pihent, tovább zengett a dal hegedűje húrjain mindaddig, amíg ki nem virradt.

Azonban nyár után tél jött. Napfényországban a napsugarak ereje megfogyatkozott. A sáskák, cincérek, szentjánosbogarak, hangyák és a bogárnemzetség sok más tagja kénytelen volt elhúzódni a tél hidege elől mélyen a föld alá . Akik éléskamrájukat idejében teletöltötték mindenféle finomsággal, télen nem éheztek. De nem így a tücsök. Művészlélek létére, csak muzsikájának élt és azért, hogy másokat gyönyörködtessen. Nem volt nagyétkű. Nyáron könnyen kikerült bevetevő falatja. Azonban a tél keserves volt számára. Nemcsak fázott, didergett, de éhségében fájdalmasan korgott a gyomra. Amikor már nem bírta az étlenséget, bekopogott szomszédaihoz egy kis kölcsönre, hogy majd nyáron lemuzsikálja az árát… Akiknek eszébe jutottak a szép nyári éjszakák, amikor a tücsök csodálatos zenéje álomba ringatta őket, mivel igazán szerették a tücsök művészetét, megkínálták, sőt fel is csomagolták a szerény tücsök komát. Voltak azonban, olyan szomszédok is, mint a hangyák, akik elkergették ajtójuktól és szidalmazták, megalázták.
„Máskor hagyd a muzsikát,
Jobban szeresd a munkát!” – rikácsolták és becsapták a jó tücsök előtt az ajtót.

Eltelt a nehéz tél, beköszöntött a napfényes tavasz, majd a nyár. Füves Tartományban megindult a sürgés-forgás. Este fáradtan tértek haza a bogarak. A tücsök is kiment dolgozni, hordta haza eledelét, gyűjtögette éléskamrájában a tartalékokat. Este kimerülten rogyott le kuckójában és nyomban el is aludt. Másnap kezdte elölről ő is a többiekkel együtt a szorgoskodást.
Teltek a napok, hetek és a tücsök hegedűje ott hevert a sarokban, nem volt ki megszólaltassa.
A réteken mezőkön az élet egyhangúvá, sivárrá vált. Hiányoztak a tücsök esti koncertjei, a fárasztó munka után a szép altatódalok. A tücsök pedig keservesen siratta elfecsérelt tehetségét. Szörnyű nagy bánatában nem evett, nem ivott, ereje egyre fogyott. Megpróbálta a hegedűt pengetni de nem bírta. Látták ezt a szentjánosbogarak, szöcskék, cincérek, még a hangyák is meg-megálltak rohanás közben. „ Nem lesz ennek jó vége”, csavargatták fejüket ők is. Egy szép napon a
a bogarak összeültek tanácskozni. „Meg kell mentenünk a tücsköt! Nem nézhetjük kozömbösen, hogy szemünk láttára elpusztuljon a szomorúságtól. Ő nem termett gyűjtögetésre! Ő egy igazi művész! Ha tönkreteszti magát nehéz fizikai munkával, nem fog tudni zenélni többet, ezt pedig mi sem szeretnénk! Nekem máris nagyon hiányoznak a szép nyári koncertek!”- mondta a szarvasbogár, aki épp arra járt és elvállalta a megbeszélésben a főszerepet. „Igazad van!” kiáltották egyszerre a résztvevők. Kérjük fel területi muzsikusnak és adjunk neki becsületes juttatásokat a miénkből! Így, lesz aki muzsikáljon utódaink lakodalmán, és esténként, amikor kigyulladnak a csillagok, mi is tücsökzenére alszunk el. Örömmel fogadták eme bölcs javaslatot és meg is szavazták. Csak a hangyák pislogtak sűrűbben, de ők is beleegyeztek a döntésbe.

Szép teleket ér meg azóta a tücsök, mert egész nyáron vidáman húzza a nótáját bárkinek, aki erre felkéri és jól meg is fizeti.