Másik törvény

Ez egy másik világ. Mindennapos harc a természettel a betevőért. Paraszti lét, az élet egyszerű, de kemény törvényeivel. Jön a jég, elveri a virágot, vagy már a termést. Veszteség.
Sok-sok év múlik el, történelmet ír, de itt csak a föld, ami számít, a kár, a jó év, a bő termés, az eső. Ezzel múlik az élet. Az ég kémlelésével reggel, a hajnali daraforrázással,a disznók éhes sivalkodásával, a füstölő illatával.
Minden év. Egyik a másik után. A természet, akár egy viszálykodó hitves, ritkán hálás.
De nekem szép. A fű, akár a smaragd. A harmatcseppek, mint megannyi gyémánt. Balzsamos itt a levegő a városi után. Hajnalban kakasszóra ébredek. Milyen szép.

Van a kert végében egy odú. Talán róka lakik benne. Fészekaljnyi kölyökkel. Csendben meglesem. Titkolt örömmel. Ez a fészekalja család az enyém. Lajos bácsi a szomszéd már lucernát kaszálja. Jó lesz a disznóknak egy kis zöld. Maréknyi tyúkhúrt dob a tyúkoknak.
Köszöntjük egymást. Barátságos parasztember. Kedvelem őt. Valahol egy tyúk kotkodácsol. Esteledik.

A pirkadat, a kakasszó rám talál. Pizsamában, papucsban megyek ki a kertbe, élvezve a falusi élet hanyag luxusát.
– Róka járt az este. – említi az öreg, és a kapájára mutat.
– Tyúkra fájt a foga. De elkaptam. Sokáig vergődött, kölyke lehetett. Élni akart.
Kapájával a levegőbe dobja a rókatetemet.
– No, minden tyúk megvan. Egyet elkapott, az lesz ma a leves. – nevetett.

Lajos bácsi menye a polgármester asszony. Nagy ember, okos is, itt van például a csatornarendszer.
Felvett érte több milliót. Aztán kiásták a járda szélén azt az árkot három fröccsért.
– Ezeknek még az is sok! – mondta és nevetett.

Aztán másnap éppen ebben a vízelvezető árokban botlott el.
Igaz ivott is, de az az árok…
A fiával ment éppen, két háznyira volt a kocsma, az is az övék, a fiáé meg a polgármester asszonyé. Hallotta estében az ütés csattanását, arra gondolt sokszor megverte a fiát kiskorában.
Ez az élet rendje.
Most újra hallotta az ütést, de érezte is a tarkóján. Egy erős kéz, a fia keze megragadta. Csikorgott a kertkapu és csikorgott az öreg ajtó is.
– Te részeg disznó…
Behajította a szobába. Nekiesett a szekrénynek.

A polcon volt egy öreg biblia. Az apja is talán úgy örökölte. Most a földre hullt. Dohos volt, a lapjai megsárgultak. Pedig még nem nyílt ki soha.
Az öreg, ahogy a földre esett, úgy esett a könyv is.
– Jaj! – gondolta. – Jaj, nem jól van ez így.
Másnap ágynak esett. Nem táplált haragot, nem lázadt a törvényeik ellen.
Ez egy másik világ. És ez így van rendben. Csak én vagyok itt idegen.