Mass Effect – Mindoir gyermekei III.

Futva tették meg az utolsó métereket a kolónia felé vezető úton. A szövetségieket, akik a megállításukra érkeztek az útkereszteződésbe, három sorozattal iktatták ki: az első túltöltötte a pajzsaikat, a második áttörte a páncéljukat. A harmadikat már csak a biztonság kedvéért ejtették meg.
Ghomak Khoc’bah, a felszíni rohamcsapatok parancsnoka elégedett volt. A védelmi lövegek egyetlen lövést sem tudtak leadni rájuk; a szalári jó munkát végzett. Két szemét az előtte elnyúló útra szegezte, míg a másik pár a környéket mérte fel. Kinyújtott ujjaival a kolónia egyenházai irányába bökött, mire csaknem százötven pár bakancs indult meg dübörögve a szövetségiek utolsó védelmi vonala felé.
Az épületek közül kitört egy Grizzly. A harcjármű tetején elhelyezett gépágyú tüzet nyitott a rohamozókra, és szinte teljesen megsemmisítette az első sorban haladókat. A nyomában érkező szövetségiek halálos kereszttűzbe fogták a batárikat. A támadók szétrebbentek és a falak között kerestek menedéket. Ghomak dühösen szitkozódott, miközben társai holttestén átugrálva egy közeli épület fedezékébe vetette magát. Körülötte a becsapódó, homokszemnél is finomabb részecskék jókora darabokat téptek ki a telepesház falából.
– Minden egységnek: kitérő manőver! Nehézpáncélos az úton – üvöltötte sisakjába épített rádiójába. – Valaki azonnal hozzon egy rakétavetőt, vagy itt pusztulunk, világos?!
Batári szállítóhajók újabb hulláma érkezett: fedélzeti gépágyúik fedezete mellett újabb fegyveresek özönlöttek ki belőlük, köztük két nehézfegyveres osztag is. A szövetségiek, látva hogy az ellenség hirtelen túlerőbe került, rendezett visszavonulásba kezdtek, kihasználva a Grizzly fedezetét. Épülettől épületig haladtak, aztán fedezettüzet zúdítottak a batárikra, időt adva társaiknak, akik addig újabb lőpozíciókat foglaltak el.
– Lőjétek ki azt a rohadt páncélost! – ordította Ghomak, majd a frissen érkezett csapatok parancsnokaihoz fordult. – Ti vigyétek a katonáitokat és kerüljetek a hátukba! Egy sem menekülhet, megértettétek?
– Igen, uram! – hangzott a válasz. A parancsnok felemelte gépkarabélyát és hátrafordult.
– Fedezettüzet a mieinknek, aztán adjatok nekik! – adta ki a parancsot, és tüzet nyitott az egyik épület mögé szorult emberekre. Több tucat válogatott fegyver ontotta a halált, földhöz szegezve a szövetségieket, és gátolva a visszavonulást. Az egyik nehézfegyveres osztag két jól irányzott rakétával ellőtte az utat elzáró Grizzly tornyát, mire a támadók diadalmas üvöltésekkel vetették magukat az immár védtelen katonákra. Gyors és heves kézitusa alakult ki, de a batári zsoldosok és rabszolgavadászok nem vehették fel a versenyt a Szövetség kegyetlen kiképzési stílusával. Az emberek lassan, de biztosan felülkerekedtek az idegeneken.
Ekkor érkeztek meg a friss csapatok, egyenesen a szövetségiek hátába. A harapófogóba szorult emberek megkíséreltek még egy kitörést, és visszavonultak a kolónia főterére, ott azonban már kibiztosított fegyverekkel várták őket a batárik, előttük összeterelve a kolónia civiljeinek jó része, azok előtt Ghomak. Egymagában állt, és a közeledő katonákat figyelte.
– Adjátok fel, emberek! – kiáltotta. – Nincs esélyetek!
A katonák lassan leengedték fegyvereiket. A zsoldosok lefegyverezték és összeterelték őket a telepesek mellé. A kolónia felett ekkor feltűnt egy sikló. Egyedül érkezett, mindenféle légi kíséret nélkül. Puhán ért földet, egyenesen az egyik veteményesben, ajtaja sziszegve tárult ki. Sosk lépett ki belőle, nyomában a szalári nővel, aki már napok óta figyelemmel kísérte minden egyes lépésüket. Ghomak emlékeztette magát, hogy nem végezhet vele, bármennyire gyűlöletes is számára.
Még.
– A szövetségiek mind itt vannak – jelentette, ahogy Sosk odaért mellé. Végigsimított aránytalan halántékára tetovált mintáján – a Khoc’bah család egyedi ismertetőjele volt ez, ami összetéveszthetetlenné tette őket a batári társadalom szociális kasztrendszerében. – A telepesek ellenállás nélkül adták meg magukat.
– Valóban? Akkor az emberek mégsem olyan bátrak, ha az ellenség is visszalő – mondta Sosk, és Yorikhoz fordult. A nő megérintett két panelt a mindenesén, és bólintott.
– Száz elég – hadarta.
– Emberek! – fordult vissza a batári, és lassú léptekkel elkezdett fel-alá sétálni. Hangját mindenki számára hallhatóvá erősítette szája előtt tartott saját mindenese. – Ma bebizonyosodott, hogy a kolóniátok védelme gyenge volt. Úgy tűnik, hogy a Szövetségetek mégsem tud megvédeni titeket. Talán mégsem kellett volna még eljönnötök ilyen messzire a bolygótoktól.
Az emberek a földre szegezték a tekintetüket. Egy kislány, lehetett talán hat éves, elsírta magát. Édesanyja leguggolt hozzá és nyugtatóan magához ölelte. – Ne aggódj, Talitha, minden rendben lesz – suttogta.
– Mától egy kicsit máshogy fognak menni a dolgok. Mától ez a kolónia a batári felségűrhöz tartozik, mindenkivel, aki rajta van. Mától csak azokra tartunk igényt, akik hasznosak nekünk. Megértettétek?
– Nem leszünk a szolgáitok!
Sosk a hang irányába kapta a fejét. Magas, csaknem két méteres férfi lépett ki a sorok közül, merészen állva a batári tekintetét. Barna hajába ősz szálak vegyültek, de fiatalosnak és energikusnak hatott. Szavai nyomán mozgolódás kezdődött a tömegben, és vele együtt több férfi is kilépett a sorok közül. A batárik nyugtalanul szorították meg fegyvereik markolatát.
– Soha nem szolgálunk titeket – ismételte meg.
– Mi a neved, ember? – kérdezte Sosk.
– Hopkins – mondta a férfi. – Vernon Hopkins.
– Akkor, Vernon Hopkins – köpte a batári undorral –, most megtanulod, mi vár azokra, akik nem engedelmeskednek. – Deaktiválta mindenesét, elfordult, és a sikló felé vette az irányt. – Válasszatok ki százat. Végezzetek a többivel. Semmi se maradjon ebből a telepből – mondta és belépett a sikló ajtaján. A fegyveresek egymás után ragadták meg a hozzájuk legközelebb állókat, és a tér külső peremén álldogáló társaikhoz lökték őket. Az emberek közt erre kitört a pánik, a férfiak elkeseredett dulakodásba kezdtek a fegyveresekkel, a gyerekek sírtak, a nők sikoltoztak.
Sikolyaikat elnyomta a batári fegyverek dörgése.