Mass Effect – Mindoir gyermekei VII.

– És ez most már biztos?
– Nagyon úgy néz ki.
Shepard az Akadémia mesterségesen létrehozott parkjának füvén ült. Mellette Freeda, velük szemben pedig Gavin foglalt helyet. A park feletti mesterséges égbolton lassan ballagott a nap. Az illúziót pontosan ugyanúgy hozták létre, ahogy a Fellegvár gyűrűje felett imitálták. Jane még sosem láthatta a Prezidenciát, de rengeteg csodás dolgot hallott már róla. Bízott abban, hogy egyszer majd ellátogathat az állomásra, és személyesen járhat utána azoknak, amiket pletykáltak.
Most azonban máshová vitte az útja.
– El sem hiszem, hogy… hogy hazamész – suttogta Freeda, szeme sarkában könnycseppek gyülekeztek.
– Nem tudom, mennyire az otthonunk azok után, ami történt – mondta halkan Shepard, és a lába előtti fűszálakat bámulta. – Hackett admirális szerint szinte teljesen lerombolták.
– Ott lenne a helyem, nem itt – sziszegte Gavin ökölbe szorított kézzel. Sosem bocsátotta meg magának, hogy nem voltak a kolónián a támadáskor. – Hálásnak kellett volna lennem, hogy ott élhettem, én meg csak el akartam jönni, bármi áron el akartam jönni… ott kell lennem, Jane, muszáj…
– Tudom – felelte a lány. – És ott is leszel, amint megtanultál mindent, amire csak szükséged lehet ahhoz, hogy megvédd. Ne vitatkozz, kérlek – folytatta látva, hogy a fiú közbe akar vágni. – Te is tudod, hogy így sokkal jobbak az esélyeink.
Gavin összeszorította a száját, és csak bólintott egyet.
– Ugye azért majd beszélünk akkor is, ha már ott leszel? – kérdezte Freeda, és egy pillanatra ugyanaz a tizenhárom éves lány volt, akit megmentett a szövetségi őrjárat.
– Még jó – felelte mosolyogva Shepard. – És ha majd végeztetek, mindhárman ott leszünk újra. És akkor aztán jöhet akárhány idegen.
Feltápászkodtak.
– A napot is megbánják, amikor eszükbe jutott elfoglalni az otthonunkat – mondta Gavin, és elszántan a lány szemébe nézett. – Igazad van, még maradnunk kell. Meg kell tanulnunk mindent, ami segíthet abban, hogy minél többet öljünk meg belőlük, ha megint megtámadnak minket.
– Jaj, Jane, nagyon vigyázz magadra – Freeda hirtelen megölelte Shepardot, aki viszonozta az ölelést, és apró puszit nyomott Freeda homlokára. – Ígérd meg, hogy vigyázol magadra!
– Ígérem – felelte Jane. – Hát, most már mennem kell. Egy óra múlva indulunk, és még ráncba kell szednem az embereimet. Nem állíthatok be valami szedett-vedett bandával az eligazításra.
Elbúcsúztak egymástól, Shepard megint megígérte, hogy vigyáz magára, és hogy kapcsolatban maradnak, aztán kilépett az Akadémia kapuján és elindult. Körletében magára öltötte harci felszerelését, még egyszer utoljára körbenézett, mint aki életre szóló búcsút vesz, majd az állomás második hangárja felé vette az irányt, ahol teljes felszerelésében, három fegyelmezett sorban várta már a szakasza. Lassan végiglépdelt előttük, elhaladt Emily Hooks őrmester, Lisette Oates és Stevie Smith közkatona előtt, aztán megállt a sor végén, és várt.
A hangár túlvégén megjelent Hackett admirális, nyomában Udina. A katona kimért, fegyelmezett léptekkel masírozott el a csaknem száz, teljesen megpakolt szállítóig, ott megállt és fogadta az utólag érkező szakaszokat.
– Század, jobbra át! – kiáltotta Shepard. A katonák egyként fordultak jobbra. – Vigyázz! Tisztelegj!
Harminc és még kilencven kar lendült az emberek homlokához.
– Pihenj! – zengte Hackett, mire a katonák terpeszbe álltak. – Ma különleges megbízatásra indulnak. A feladatuk egy nemrégiben visszahódított kolóniánk újjáépítése és annak biztosítása, hogy soha többé ne kerülhessen idegen kézre. Elvárjuk, hogy a feladat végrehajtását tudásuk legjavával segítsék elő. Ennek módját teljes egészében önökre, és tisztjükre bízzuk. Cselekedjenek belátásuk szerint, de tartsák szem előtt, hogy önök elsősorban katonák, és csak másodsorban telepesek. Isten óvja magukat!
A szállítóhajók rámpái nagy dübörgés közepette lenyíltak. A katonák szakaszonként bevonultak és helyet foglaltak a rakterekben. Más szállítókban már ott álltak a támogató Mako járművek, ezekben a gépekben a személyzet és a kisegítők utaztak. Megint más hajók telepeseket, vagy a kolónia számára létfontosságú készleteket tartalmazó konténereket szállították. A világításért felelős lámpák kigyulladtak, sápadt derengésbe vonva a katonákat. A rámpák elindultak felfelé, miközben a szállítókat a magasba emelték hajtóműveik.
Jane a rámpa mellett állt, és katonáit nézte. Jól képzett, halálos ellenfelek voltak bárki számára, de ahogy ő sem, úgy ezek a fiatal, életerős emberek sem láttak még csatamezőt, egyszer sem vettek részt harcokban. A lány szívből remélte, hogy egyhamar nem is kell nekik. Most még mindenki talált magának elfoglaltságot: egymást ugratták, viccelődtek, egyik-másik cigarettázott, Eileen pedig egy igazi könyvet olvasott az egyik sarokban az elektromosság alapelveiről. De fél szemmel azért mindannyian figyelték Shepardot is. A bajtársai voltak és a barátai, hiszen egyedül ők tudták igazán, mennyi mindenen kellett keresztülmennie, míg azzá a nővé vált, aki volt. Azzá a nővé, aki tizenéves gyerekként napokon át dacolt a Halállal, és végül legyőzte azt.
Azzá a nővé, aki most hazatért.