HARMADIK FEJEZET
– És mi ebben nekem az üzlet?
– Ugyan Aria, bizonyára meg tudunk egyezni.
Elanos Haliat kényelmetlenül feszengett az első osztályú, bőr kanapén. Az Omega legfelkapottabb klubjában, a Túlvilágban csak úgy nyüzsögtek a különféle fajok képviselői; szalárik, aszárik, batárik és tucatnyi más lény olvadt össze az alattuk elhelyezkedő táncparketten egyetlen, hullámzó masszává. A turián tekintete nem időzött sokáig rajtuk; tudta, hogy észnél kell lennie. Elvégre most nem valami feltörekvő zsoldosvezér-palántával tárgyal, hanem Ariával. Vele kapcsolatban pedig sosem lehetett elég óvatos az ember.
Az Omega, ez az ősi bányászállomás egy, egyes feltételezések szerint már a protiánok által is bányászott, majd ismeretlen okból elhagyott aszteroida alapjaira épült. Évezredekkel később a galaxis viszontagságai megtették, amit a protiánok már nem tudtak: az állomást körülvevő kemény sziklarétegeket széttépte egy másik aszteroidával való, pusztító erejű ütközés, így hozzáférhetővé vált a belsejében rejlő hatalmas mennyiségű nulladik elem.
A becsapódás utáni évszázadokban bányásztársaságok és magánszemélyek ezrei érkeztek az Omegára, és persze szerencsevadászok, bűnözők és kalózok is jöttek szép számmal. Ahogy csökkent a sziklába építkezés lehetősége, az állomás mérnökei nekiláttak egy jókora feldolgozóüzem felépítésének, ami fordított toronyként távolodott a sziklától. Omega így távolról egy jókora gombára vagy medúzára emlékeztetett. Hogy a jövőben többé ne történhessen hasonló léptékű ütközés, valamint hogy élhetővé tegyék a több tízezer szerencsevadász számára, az állomást hatalmas tömeghatásmező-generátorokkal vették körbe, amelyek képesek voltak eltéríteni azokat az objektumokat, amik egyébként becsapódtak volna, emellett pedig mesterséges légkört is biztosítottak a felszínre leszálló hajók dokkjainak.
Ha az Omega a Terminus Rendszer Fellegvára volt, Aria T’Loak az egyik leghatalmasabb alakjának, már-már a királynőjének számított, noha az állomásnak nem volt sem törvényesen megválasztott uralkodója, sem törvényei. A nő tetovált, mégis kislányos külseje és határozott, kegyetlen személyisége a rejtély, kiszámíthatatlanság és egzotikum halálos kombinációja volt. Egyes pletykák szerint ő is közel járt már az ezer éves korhoz, de ezt sem meg nem erősítette, sem meg nem cáfolta. Kiválóan értett a politikához, de a kalózkodást és a csempészetet sem vetette meg, székhelye és főhadiszállása már évszázadok óta az Omega volt. Az aszári innen irányította vaskézzel felségterületének ügyeit, és senki sem mert szembeszállni vele; még a Tanács is kerülte a közvetlen összetűzést a bandáival.
Ezért számított létfontosságúnak az áldása.
– Nézd Aria, a feltételek igazán egyszerűek – mondta Haliat, miközben állkapcsai kissé megrezdültek. Aria arckifejezése elárulta, hogy látta a rezdülést, és már tisztában van azzal, hogy azt tesz a turiánnal, amit csak akar. Haliat magában elnyomott egy káromkodást és várakozóan nézett az aszárira. Az felkelt a kanapéról, lesétált az emelvényéről és közvetlenül előtte állt meg.
– Igen, azok. – Hangja hideg és nyugodt volt. Testőrei pisztolyaik felé csúsztatták kezüket. – Arra akarsz rávenni, hogy támogassak egy olyan Szövetség elleni hadműveletet, ami jó eséllyel a Terminus lerohanását vonja maga után. Sodorjam veszélybe az üzleteimet, a birodalmamat, kockáztassak egy olyan háborúban, ami semmilyen haszonnal nem kecsegtet. Ennyire hülyének látszom?
– Dehogy – mondta a turián, és állta a nő tekintetét. – Én azt kérem, engedd meg, hogy a csapataink megállhassanak az Omegánál, és feltölthessék a készleteiket. Készek vagyunk kreditben fizetni és a megszerzett zsákmányból is felajánlunk öt százalékot ezért a szívességért.
– De az áldásom, az kell neked, nem igaz? – Aria gyönyörű arcára gúnyos mosoly ült ki, sötét tetoválásai csillogtak lilás árnyalatú bőrén. – Ó, Elanos. Azt gondoltad, nem tudom? Hiszen a Terminusban egy porszem sem mozdulhat meg anélkül, hogy én nem szerzek tudomást róla. Persze hogy a beleegyezésem akarod, hiszen anélkül meg sem mozdulhatsz.
A turián egy szót sem szólt. A nő egy ideig maga elé meredt, mintha fontolgatná az elhangzottakat, majd határozott léptekkel újra elfoglalta helyét a trónján. – Az állomás fenntartása elképesztő költségekkel jár – mondta. – Ha te még idehozod a seregedet is, akkora nyomás nehezedik ránk, ami eleve veszteséges, márpedig én nem tűröm, hogy valami, ami itt működik, ne jövedelmezzen nekem. Érted a problémámat?
Haliat bólintott.
– A Hegemónia megtámadta Elíziumot – közölte, mintha csak az időjárásról beszélgettek volna. – A nagykövetségük a támadást megelőző napon bezárt, a batári diplomaták pedig elhagyták a Fellegvárat. Tudtad? – Az aszári tekintete megvillant, egyértelmű jeleként annak, hogy ezt illetően nem volt képben. A turián elégedetten folytatta. – A batári csapatok ezekben a percekben foglalják el a bolygót a Szövetségtől. Hamarosan újabb területeket fognak elhódítani, szerte a Szküllai Határvidéken és az Attikai Vonalon, és rendkívüli módon megerősödnek. A galaxis politikája gyorsan átalakul, te tudod a legjobban. A feltételek igen egyszerűek, Aria. Lehetsz az, aki végignézi, vagy lehetsz az, aki profitál belőle.
– És mégis hogyan?
– A csapataink támogatásával – mondta Haliat, és érezte, hogy nyert ügye van. – A felajánlásunk bőségesen fedezi a költségeket…
– Tíz százalék – vágott közbe hirtelen a nő. A turián zavartan félbehagyta a beszédet. – Az összes zsákmány tíz százaléka, nem csak az elíziumi, amivel ki akarod szúrni a szemem. Teljesítsd, és én az áldásom adom. A csapataitok szabadon feltölthetik a készleteiket, cserébe egy előre megadott helyen leszámolják az összeget. Nem feltétlenül csak pénzt fogadunk el, jöhetnek más készletek, hajók, fegyverek, bármi, ami értékes. Minden zsákmányról tételes listát akarok, és magam fogom megjelölni azokat, amikre igényt tartok. Világos?
Haliat szorult helyzetbe került. Tudta, hogy ha a hadjárat sikeres lesz, és Aria nem enged a feltételeiből, az összes zsákmány tíz százaléka akkora összeget jelentene, ami őt tenné nem csak a Terminus Rendszer, de az egész galaxis leghatalmasabb kalózává. Ráadásul így nyilvánvalóan ő járna a legjobban: a zsákmány első osztályú értékei mind nála landolnak, hajók, fegyverek, műtárgyak és végtelen mennyiségű kredit. Ilyen tartalékokkal az aszári akár a rivalizáló omegai bandákat is egyesítheti a saját uralma alatt, és ha ez megtörténik, akkor egyetlen hatalmas, mindenre elszánt és brutális hadsereget állíthat fel belőlük.
És Aria elég határozott volt ahhoz, hogy ne engedjen a feltételeiből.
– Rendben van – felelte a turián, és magában imádkozott a lelkekhez, hogy ne végződjön teljes katasztrófával a dolog. Aria elmosolyodott, és a táncoló, kavargó tömeg felé fordult.
– Az érkezéseteket legalább egy hétre előre tudni akarom. Egyeztetni fogunk továbbá a helyszíneket illetően is, a fizetséget pedig a zsákmány megszerzésétől számított öt napon belül meg akarom kapni. Ha bármi közbecsúszik, nincs üzlet. Értetted?
– Értettem – mondta Haliat. – Biztos vagyok abban, hogy ez mindkettőnk számára gyümölcsöző együttműködés lesz.
– Remélem is. Most elmehetsz – intett az aszári. – Ha bármi van, majd kereslek.
A turián nem feszítette tovább a húrt, megfordult és lesétált az Aria páholyához vezető lépcsőkön. Egy percet sem vesztegethetett el; már várta a következő feladat.
És mind közül ez ígérkezett a legnehezebbnek.