Megy ez nekem

Dinike akkor, már elmúlt 60 éves. Ez, csak és kizárólag azért fontos, mert élete mind a 60 évében töretlenül hipochonder volt.
Természetesen, halálos betegségeket diagnosztizált saját magán és igyekezett a tüneteket is produkálni. Változatos, egyéni kórtörténete volt. Nem támadta meg kétszer ugyanaz a betegség. A „vonulatot” követve, kiderült számomra, hogy a lehetőségek száma végtelen.

Mivel a családjában több orvos is fellelhető, ők gondoskodtak újra és újra a megnyugtatásáról és írtak föl neki, hol valami immunerősítőt, (abból baj nem lehet) vagy valamilyen placebo hatást keltő pirulát, amit természetesen negyedelni kellett, hogy még véletlenül se legyen baja tőle.
Ha ezektől nem javult az „állapota”, rendre megfenyegették azzal, hogy valami jóval erősebbet adnak neki, de AZ, csak kúp formájában létezik.
A kúp szó elhangzása után, szinte minden esetben, sokkal jobban kezdte érezni magát.

Egy alkalommal náluk aludtam, és az Ő szobájában a székre tettem le a ruháimat szépen összehajtogatva. Azért ott, mert a felesége már elaludt a másik szobában, ahol nekem is megágyazott és nem akartam a szöszmötölésemmel felébreszteni.
Amikor reggel kiosontam, észleltem, hogy Dinike már fönt van, mert halvány fény derengett a résnyire nyitott ajtaján.
Remek. – örömködtem. Kihozom a cuccom, a fürdőszobában felöltözöm, és már mehetek is.
Beléptem és a következő látvány fogadott.
Dinike vigyázz fekvésben, hagyatt feküdt az egyszemélyes heverőjén. Szeme csukva, keze a mellkasán, ujjai összekulcsolva. A kis éjjeli lámpa kísérteties árnyait is beleértve, a látvány erősen hajazott egy kriptabelsőre.
– Valami baj van, Dinike? – kérdeztem kissé ijedten.
– Felpuffadtam. – sóhajtotta nagyon halkan, de a szemét továbbra sem nyitotta ki..
– Miből tetszik gondolni, hogy fel tetszett puffadni? – kérdeztem kissé körülményesen miközben megpróbáltam a gyenge fényben „szemügyebbre” venni.
Akárhogy néztem, nem láttam sehol „puffantabbnak” ez eredetihez képest.
(Még mindig erős, izmos felsőtestű férfit formázott.)
Nagy levegőt vett, hogy egy hosszabb mondatot is el tudjon suttogni.
– Reggel nem ment rám a trikóm! – nyögte kétségbeesetten.
Cikáztak a gondolatim….
– Nem az enyémet tetszett megpróbálni felvenni? – kérdeztem reménykedve.
– A tiedet? – pattant ki az ágyból. Hova tetted?
– Itt volt a széken……vagyis,……. itt is van.
( Tél lévén, rajtam is egy fehér férfitrikószerű, hát- és derékmelegítő volt, minimálisan cakkos díszítéssel a felső kivágásoknál.)
– Na……. megyek, csinálok reggelit! – felkiáltással, kiviharzott a szobából.
Magamra vettem, láthatóan kissé megtépázott trikómat és arra gondoltam, hogy lepipáltam a dokikat.
Megy ez nekem kúp nélkül is!