Mementó 2.

Este hét óra. Vacsoraidő. Négyen ülnek a családi ház asztalánál. Az apa negyvenkét éves, gépészmérnök. Régebben egy elismert állami vállalat osztályvezetője volt. Ma egy fellendülésben lévő „Fűtés-hűtés” nevű kisvállalkozás alapítója, igazgatója. Szerető férj, odaadó családapa. Az élettel elégedett, a problémákkal szembenéző típus. Azt vallja: amit nagyon akarunk, ha keservesen is, de elérhetjük. Az elért eredmények megtartásáért pedig mindennap szívósan küzdeni kell.
Az anya harmincnyolc éves, adminisztrátor. Valamikor az önkormányzatnál dolgozott. Ma a kisvállalkozásnál teszi rendbe a papírügyeket. Hűséges feleség, példás családanya. Igazi „elfogadom” típus. Az élettől még nem kapott akkora pofont, amit nem tudott volna elviselni, és nem érte még akkora csoda, ami beképzelten önzővé tette volna. Amit kap, azt megbecsüli. Amit adhat, azt örömmel teszi.
A fiú tizenhat éves. Fűtésszerelést tanul egy szakközépiskolában. Amolyan átlagos diák. Nincsenek nagy kiugrásai, se jó, se rossz irányban. A rábízott, egyre gyarapodó feladatokat különösebb ambíció nélkül, de mindig elvégzi. Szüleivel, tanáraival tisztelettudó, a haverokkal megértő. Ugyanolyan lendülettel jár bulizni, mint ahogy a munkáját végzi. A mértéktartás – lassan emberré érő – megtestesítője. Az Ő szemlélete szerint tartós sikert csak a tökéletességre törekvő, középszerűek érhetnek el. Apja szeme fénye, akiből öt év múlva a vállalkozás egyik tartóoszlopa lesz. Anyja csak azt szeretné, ha mindig elégedetten boldog lenne.
A lány tizennégy éves. Most nyolcadikos. Kitűnő tanuló. Gimnáziumba, majd az állatorvosira fog járni. Imádja az állatokat. Az öreg német-juhászukkal órákig beszélget, ha egyedül van. Cserfes, amolyan „mindenkit szeretek” jellem. Szófogadó, segítőkész. Elégedettségét anyjától, kitartását apjától örökölte. Soha nem fekszik le befejezetlen házi feladattal. Szerinte az élet egyszerű, ha mindig azt tesszük, amit mondanak nekünk, vagy amit elvárnak tőlünk.
Az anya az asztalra teszi a vacsorát. Miközben szednek belőle, elmesélik a nap történéseit.
– Ma a termoszstatikus szelepekről tanultunk – mondja a fiú, miközben egy jókora húst töm a szájába.
– Az a jó benne, hogy beá…
Az apa felkapja a fejét az indokolatlan csendre. Olyat lát, amit soha életében nem fog elfelejteni. A fiú, szájában a félig megrágott hússal megmerevedik. A szeme találkozik az apjáéval. Egy másodpercig a tanácstalanság tükröződik benne. A következő pillanatban a gyerek szeme elveszti a fényét. Üres, kifejezéstelen tekintettel bámul előre. Apjának görcsbe rándul a gyomra. A torkában dobog a szíve. Mozdulna, de valami bénító akarat a székhez szorítja. A fia üveges tekintettel bámul rá, majd hangos csörömpöléssel, arccal az asztalra borul.
– Szentséges Úristen! – üvölt fel a férfi. – Márta! Hívjál mentőt! Gyorsan, gyorsan!
Az apa egy mozdulattal lesöpri az asztalról a vacsorát. Miközben a szobából a felesége jajgatva telefonál, Ő felfekteti a fiút az asztalra. A lányuk rémült sírással húzódik az egyik sarokba. A férfi szétfeszíti a fia száját. Gyors mozdulatokkal távolítja el a húsdarabokat. Ujja kitapogatja a nyelvet. Odaszorítja a szájpadláshoz. Mély levegőt vesz, és telefújja a gyereke tüdejét, majd erőteljes nyomással a mellkast masszírozza:
Egy, kettő, három, fújás. Egy, kettő, három, fújás. Három nyomás, egy fújás. A fiú nem reagál. A lány hangosan sír, az anya fájdalmas arccal tördeli kezét. Egy, kettő, három, fújás. Három nyomás, egy fújás. Az apa remeg tehetetlen dühében. Nem adja fel, olyan nincs! Egy, kettő, három. Jöhet a fújás.
– Gyerünk fiam! – ordítja – Az Istenért, ne add fel!
Izzadni kezd. Keze, válla zsibbad. Kapkodva veszi a levegőt és adja át a fiának. Egy-kettő, három, fújás. A gyermeke kétségbeejtően mozdulatlan. A lány odaszalad az anyjához. Hangosan zokognak. Az apa izzadságcseppjei a fiú arcába hullnak. A szemébe is jut. Olyan, mintha Ő is sírna. Egy, kettő, három, fújás.
– Gyerünk már! – zihálja, miközben lenyomja a mellkast – Istenem, segíts!
Felsikolt a sziréna. Az asszony sietve tárja ki az ajtót. Segítséget remélve rohan a kapuhoz. A szomszédok kíváncsian bújnak elő otthonaikból. „Mi történt?”, kérdezi a tekintetük. A mentősök besietnek a házba. A sofőr és az ápoló erővel szedi le a férfit a fiúról. Az orvos bekapcsolja a gépet. Hétszer üti ki a gyereket. Eredménytelenül. Harminc perces megfeszített küzdelem, hiába. Anya és lánya jajveszékelve borulnak a holttestre. Az apa döbbenten áll, nézi a fiát. Az orvos elégedetlen szomorúsággal csomagol.
– Valamiféle szívmegállás… A boncolás majd többet mond. Őszintén sajnálom, szinte még gyerek volt.
Az apa felüvölt a fájdalomtól:
– Miért? Miééért??

Kilenc év telt el azóta. A tragédiát követő három napon belül a férfi teljesen megőszült. Az anya inni kezdett, amolyan csendes alkoholista lett. Gyakran eltelik egy hét is, hogy szót váltanának a férjével. A lány végzős az egyetemen. Zárkózott ember, csak az állatokkal beszélget órákig. A családi vállalkozás tönkrement. Az apát mentális problémák miatt leszázalékolták. Az ötvenegy éves férfi egy emberi roncs. Görnyedt testtartással, néha céltalanul sétál az utcán, megállít idegen embereket, és mindegyiktől azt kérdezi:
– Miért? Miért?

Egy megtörtént eset feldolgozása. Emléket állítva egy embernek, aki befejezte az életét, mielőtt elkezdhette volna.