– Ez az, Ferikém …fuss…cselezd ki!…Jóóó,…rúgd, a jó életbe!…Kihagyta, pedig micsoda helyzet volt, látta? Micsoda helyzet!…
– Ne üvöltözzön itt a fülembe, nem tűnt fel, hogy koncentrálok!? Nem hallottam a jelenet lényegét! Ma volt a premier, maga érzéketlen tuskó! Pedig milyen beleéléssel játszott a kislányom…
– Én is nagyon szeretlek! Istenem, csak még egy évet maradhattam volna veled! Annyi mindent másként csináltam volna…
– Béla, kincsem, te ennél többre vagy képes! Mondd meg neki a magadét! Miért hagyod, hogy rángasson, mint egy drótra feszített bábut!? Jaj, kisfiam, mi lesz így veled!…Nekem is maradnom kellett volna még egy kicsit, de hát…
– Mit keres maga az én helyemen? Húzzon arrébb, amíg szépen kérem! Nem, nem bárkié, Uriellel megbeszéltem, én innen látok a legjobb szögből, ez az én bérelt helyem, világos? Tessék, most elszalasztottam maga miatt az látásidő felét. Na végre!…Ki az a nő?! Mit akar a fiam ágyában?… Jaj, már megint!…
– Vigye innen ezeket a bodrokat, így nem látom tisztán, kik állnak a sírnál. Na hallja, maga nem volt kíváncsi, ki és milyen koszorúval tisztelte meg? A szertartásról nem is beszélve! A Józsi mesélte, az ő temetését végig röhögték a résztvevők egy megkergült macska miatt. És ő még élvezte is…
Én nem tudnám értékelni!…
– Ó, de édes, nézze, kiköpött én vagyok! Hogy billegeti magát a fodros kis ruhácskájában! Hát nem egy kis tündér?!
– Ügyes vagy Szabi! Nagyszerűűű!…A kisunokám most nyert meg egy országos matematika versenyt. Büszke vagyok rá. Mellesleg tőlem örökölte a tehetségét…Pár év múlva összehozhatnánk őket, nem?!…
– Ennyi volt mára, kedveseim! Indulnunk kell, mert már megérkezett a következő turnus. Kérem a látcsöveket a tálcára tenni!
Zsófikám, maga is jöjjön! Majd holnap folytathatja.
– Celiel, kérem, még egy pillanatra!…
*
Egy verőfényes nyári délelőttön Zsuzsika új rózsaszínű, fodros ruhácskájában futkos az udvaron. Beszalad a konyhába egy pohár üdítőért, majd vissza a hintához. Miközben kortyolja a hűvös italt, szeme a felhőkre téved. Majdnem félrenyel a látottak hatására.
– Anyúúú, nézd, ott integet a nagyi!
– Kicsim, nem nézel mostanában túl sok fantasy-t?
12 hozzászólás
Szellemes / szó szerint ! 😀 /, ötletes!
Meglepő, hogy ott is sorba kell állni és csak látásidőben időre lehet kukucskálni. Hát ez sem maga a menyország… 🙂
Kedves Könyves!
Reggeli kávézgatás és felhőnézegetés közben ugrott be ez az ötletem.
Azt gondoltam, a nem rég távozottak még túlságosan kötődnek a földi élethez, s hogy ez a kötődés lassan fellazuljon, csak kis ideig, sőt egyre kevesebb ideig láthatják szeretteiket. Emberi, sokszor agresszív viselkedésük is azt érzékelteti, mennyire itt szeretnének még lenni. A fejlődés azonban nem állhat meg…
Köszönöm hozzászólásodat! 🙂
Üdv: Ria
Ötletes. Gratulálok hozzá. Üdv: Tomi
Valóban, szellemes… és érdekes… milyen jó lehet onnan lenézegetni, hogy gürcölnek idelenn… ott már biztosan mindent készen kapnak… semmi gondjuk… Vagy ki tudhatja?
Mosolyogtató az abszurd történeted. Jó néha ilyet olvasni.
Kata
Kedves Tomi!
Köszönöm! 🙂
Üdv: Ria
Nagyon aranyos! Lehet, hogy a kilátóban valaki most ezt mondja:
– A kutyafáját, lelepleztek minket!
Kedves Kata!
Inkább a "ki tudhatja" a helytálló!:)
Köszönöm hozzászólásod!
Üdv: Ria
Kedves Kalina!
Legfeljebb a nagyit leplezték le, az viszont szerintem még örült is neki…:)
Köszönöm ittjártad!
Üdv: Ria
Nagyon jó, kedves Ria! Ötletes, szellemes, tetszik.
Szeretettel: Rozália
Kedves Rozália!
Örülök, hogy elnyerte tetszésedet versem.
Köszönöm hozzászólásod!
Szeretettel: Ria
Kedves Ria!
Abszulutte elnyerte tetszésemet abszurdod!..:):):)
Milyen ötletek hazája a nagyvilág!:)
Köszönöm, hogy olvashattam…Lyza
Kedves Lyza!
köszönöm, hogy olvastál és értékeltél! 🙂
Ölellek: Ria