Mese

Élt egyszer egy ember, egy házban, egyedül. Az egész családját elvesztette, soha nem felejti el azt a kártyapartit. És, ugye, mivel egyedül volt, hát, na, szóval, ha az alkoholizmusnak vannak határai, akkor ő kettős állampolgár volt.
Egyik nap hallja ám a fülével, hogy a király három próbatétel kiállása után odaadja a lányát, és a fele birodalmát. Na, gondolta az öreg, neki egy élete egy halála –mert a reinkarnációba nem hitt -, hát ő megpróbálja. Telitöltötte mind a két hasát pálinkával –mert két hasa volt, mit gondoltok, hova fért volna el az a sok pálinka -, és útnak indult. Ment, mendegélt, míg el nem esett, utána felállt, és ment tovább. Egyszer csak eszébe jutott, hogy nem tudja ő, hogy hogy néz ki a király. De látja ám, hogy szembe jön egy seregnyi katona. Na, majd megkérdezi tőlük. Odaért a hadsereg, kérdi is az öreg, hogy miről ismeri fel a királyt. Látja ám a katona – aki persze egyedül volt -, hogy tintás az öreg, mondja is neki:
– Há’ öregapám, a lét határozza meg a tudatot! Ha megiszod a lét, elszáll a tudatod!
A király pedig az az ember, akinek korona van a fején.
Köszönte, köszönte is az öreg, az egész hadseregnek, nem tudta, hogy melyik meccset nézi.
Két nap múlva megunta, tovább indult, és látja ám a fát, rajta a koronával. De aztán eszébe jutott, amit még az édesapjától hallott, hogy a fa az a koronás fő, amelyik meg tud hajolni. Azt azért elmondhatom, hogy nem esett messze a vak a botjától. Így hát folytatta az útját, míg el nem ért az első kocsmáig. Bánatos volt az öreg, nagyon bánatos, így hát a bánatát italba akarta fojtani, de tudott úszni az a bestia! Mikor tele lett mind a két gyomra, keresett egy házat,ahol meghúzhatta magát, mert a szabad ég alatt nem mert aludni, ugyanis annyira horkolt, hogy félt, hogy a fejére szakad az égbolt. Reggel aztán fojtatta útját, és hamarosan megérkezett a királyi udvarba. Megállt a trónterem ajtaja előtt, és hármat csengetett. Hallja ezt bent az öreg király, hármat csengettek, gondolta, biztos a postás, meg még valaki, aztán beengedte. Egyszeriben meglátta a király a két hasú szeszkazánt, és így talált szólni:
– Ember, és becsületes vagy-e?
Gondolt egyet az öreg.
– Én, kérem talpig becsületes vagyok. A felett nem garantálom.
– Jól van – így a király-, megmutatom a lányomat, aztán pedig hadd látom, hogy állsz a próbák elé!
Bejött a lány, hát olyan jól nézett ki, hogyha jobban nézett volna ki, kiesett volna az ablakon. Látja ám ezt az öreg, gondolta, nem úgy van ám az! Kérdezi hát a lánytól:
– Mondd rothadó testembe virágzást hozó női hölgy, érintett-e már férfikéz?
Megszeppent a királylány, de ereiben uralkodói vér futkározott, ezt felelte:
– Szűz vagyok, ember, esküszöm a gyermekeim életére!
Megörült az öreg, és a király mondta neki, ha a három próbát ki nem állja, halálának halálával hal meg, Vakarja a fejét az öreg, gondolta, jobb ma egy pillanatra gyávának lenni, mint egész életében halottnak. Sarkon fordult, és rohant, kirohant a palotából, az őrök megpróbálták útját állni, mire ő balkezével –mert balkezes volt-, leütötte az összeset. Egyébiránt megjegyezném, hogy azért jó a balkezeseknek, mert ha a jobbkezüket levágja a villamos, csak vígan mosolyognak. A tehéntúró meg az a szerkezet, amivel a tehenet túrják. De egy kicsit elkanyarodtam. Van kérdés? Akkor folytatom. Tehát, rohant az öreg, de elkapták, és a bitófa elé rángatták. Még mielőtt felakasztották volna, gondolta az öreg, ha minden kötél szakad, akkor ő nem fél az akasztófától.
Minden jó, ha a vége jó.