Nnna szóval! Hol volt, hol nem volt, tán igaz se volt (de istenbizony – lehet amúgy – igaz is lehetett akár), volt egyszer egy birodalom. (A többi birodalom között.)
A birodalom élén egy öreg király állt; bírva némi bánattal, meg három felcseperedő, immár eladósorba kerülő, gyönyörű leányával. Bánata oka leginkább az volt, hogy nem sikerült fiú-utódot, igazi hiteles trónörököst nemzenie. (Mármint szigorúan a törvényes, a vármegyei anyakönyvvezető által jóváhagyott , egyúttal az anyaszentegyház általi ügyileg szentesített kapcsolatból kifolyólag.)
Valamint a király idős korára való tekintettel a trónörökös létrehozására irányuló projekt nem kecsegtetett már semmilyen eredménnyel. (Sikerrel.) Amúgy – ezt még magának is csak nagy ritkán merte bevallani – nem volt már kívánatos parti, vagyona, hatalma ellenére sem. Meg hiába volt már az évek hosszú során összegyűlt sok-sok „örömszerzési tapasztalata”; jó, ha az ember szembe tud nézni a szomorú ténnyel, hogy „ami nem megy, az már nem megy”. Jobb hideg téli estéken a lábfürdő forró, ecettel dúsított vízben – utóbbi leginkább a lábgomba ellen hasznos találmány. Ebben lelte már örömeit.
És ott volt még a hozomány ügye is! Elvégre az ember nem adhatja férjül leányát, (leányait) snassz módon, nászajándékul adva egy – reménybeli – pár év múltán realizálódó tanácsi lakáskiutalás papírjával, valamint egy Trabant gk. által benyújtott igényléssel. Na ne már! Pláne, ha még ha király is az illető!
Szerencsére ezen fogalmak történetünk idején, mármint a sötét középkorban még ismeretlenek voltak; különben is a királyság gazdasága tök-teljesen konszolidált volt; az államháztartási hiányt csupán történelemkönyvekből ismerték – kivéve a királyságot körülvevő államok nehéz anyagi helyzetét. (Lehet mégis csak mese ez?)
Nna szóval, csak semmi aggodalom, a stafírung ügye rendben volt; a királyság – nem túl magas, állandó mértékű – adói rendben befolytak, a szabad királyi városok privilégiumait sem vegzálták, azoknak nem kellett szolidaritási adót (sem) fizetniük, a céhek is pontosan lerótták járandóságukat. No meg az egyház sem volt túl mohó. És még a benzin jövedéki adóját se emelték.
Az igazság szerint ebben a mesében még nem voltak autómobilok. De! Még a lovak jövedéki pottyantó-adója is maradt csak nulla. És nem alakult akkortájt még meg a lópottyantási államtitkárság sem, mosolygó, a köznépet megnyugtató, egyperces szóvivőivel. Akik megnyugtatták volna a szerfelett aggódó lakosságot azzal: „semmi gáz, a kormány megvéd minket, a lópottyantás ügyét, mármint produktumát kezünkbe tartjuk.” Nem volt szükség rájuk! (Lehet mégis csak mese ez?) Amúgy a jobbágyságot se „tizedelték”; demográfusok kimutatták, hogy az évente esedékes tizedelést követően csökkenni fog a termőképes, no meg a termelőképes népesség is. És a bölcs öreg király hallgatott tanácsadóira. (Lehet mégis csak mese ez?) Mindegy.
Azért volt még más miért aggódnia az öregnek. Mert lányai, ahogy felcseperedtek, eladó sorba kerültek, bizony-bizony… Nincs helye itt a hímelésnek-hámolásnak, mi tagadást, nehéz, némileg kínos ezekről a dolgokról a mesélőnek beszélni. De elvégre felnőttek vagyunk, nem kell pirulnunk el, szóval nna! Vannak ugyanis a természetnek áthághatatlan törvényszerűségei (Leginkább fajfenntartás ügyileg.) Mert tavaszi hársfaillatú éjeken, nyári forró éjszakákon igazán forrósodott ám a királylányok pendelye. Az igazság kedvéért télen se volt más a helyzet a dunnák alatt. Meg ősszel se! A leányasszonyok nem épp a dunnák ölelésére vágytak. Hiába fűtöttek be a vár kandallóiba, ők más forróságra, másmilyen „befűtésre” vágytak. De eddig csak a vágyódásban összegyűrt hajnali lepedők maradtak és egyelőre maradt csak a „semmi más”…
Amúgy más, leginkább „külpolitikai” gondok nyomták az ősz király vállát. (Képzavar-ügyileg, leginkább.) De ezekről tán majd a továbbiakban.
5 hozzászólás
Érdeklődéssel kezdtem bele “mesédbe” és kíváncsi vagyok a folytatásra is. Az pedig jogos, hogy a lány vágyik a férfire, annak szeretetére, szerelmére, ölelésére, vágyai beteljesítésére. Akkor még nem volt LMBTQI mozgalom, sőt még az én időmben sem.
Szeretettel: Rita 🙂
Tök semmi gáz kedves Rita! Örülök, hogy hű olvasóm lettél. Ezért is leszek Veled őszinte. Jómagam részéről elismerem a “másságot”, habár a magam részéről nem vagyok az. Elismerem, másságukat, de nem szeretem, magamutogatásukat, De! azt is nehezen tűröm el, hogy jelenleg az egyik főellenségnek, minden bajunk okozóinak titulálják őket. Tudod kedves Rita, nem ez itt a legnagyobb baj. Mesélek Kedves Neked rövid történetet, és kivételesen igaz is. Jó rég, egy söntésben ittam meg a sörömet, nehéz napok után. És nem jöttem rá, hol járok, mindaddig, amíg valaki, aki szembe ült velem, megkérdezte: ” mit rendelhetek neked, szomorú, szépszemű”? Akkor még hosszú hajam volt. + szép is voltam. 🙂
Válaszom gyors volt, kilátásba helyeztem, lehűtöm a nadrágját a hideg sörömmel. Lényeg a lényeg, szívesen láttak eztán abba a kocsmába, eltűrtek, tudomásul vették, hogy “más” vagyok. Bocs Rita, nem kioktatásnak szántam! De el kellett mondanom.
“Elismerem, másságukat, de nem szeretem, magamutogatásukat,”
Egyetértek vele, én is épp így gondolom, de le akarják a torkunkon nyomni, erőszakosak, lassan már szégyellni kell, ha valaki heteró, ha nem lobogtat szivárványos zászlót és nem akarja átmütetni a gyermekeket. Aki nem áll a fősodor mellé, azt üldözik, kirekesztik, homofóbnak tartják. Éljenek ahogy nekik jól esik, de ne vigyék ki az utcára a nemi életük és ne akarják elhitetni, hogy ez az egyedül üdvözítő. Aztán persze lehetne beszélni a háborúról is, hogy kinek jó és ki áll a feláldozott emberek pártján és ki nem. Az egész világ úgy álságos, ahogy van. Tisztelet a kivételnek, mert az mindig van.
Szeretettel: Rita 🙂
Szia kedves Rita! Csak azért vitatkozom veled, mert tisztellek, kérlek ne vedd válaszom kioktatásnak. Másrészt politizálni (?polifikázni?) sem akarok itt; annál sokkal jobban tisztelem, szeretem a Napvilág közöségét. Különbe? tök-teljesen igazad van, álságos lett a mi világunk. Van, amiben egyetértek veled, másban nem. Tehetünk róla.
Nnna szóval: szerintem, az óvodás gyerekeket senki se akarja ?átműteni?, nemük megváltoztatására kényszeríteni. Ez csak olyan habratyolás, propaganda, figyelem elterelés a sokkal fontosabb dolgokról. (Nem mondom, ki, kik részéről.) Tök abszurd még elképzelni is, hogy netán tán valaki odaáll a csöppségek elé, és mondja pl. a kisfiúknak, ne legyen a továbbiakban kukijuk, mert úgy jobb lesz nekik ezután. A gyerekek úgyse értenék, miről van szó. De adagolják gondosan, vannak, akik elhiszik; tök-teljes abszurditás.
Ha már gyermekeink védelméről van szó, országunk nem írta alá a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló isztanbuli egyezményt sem. Országunkban hetente egy asszony esik gyilkosság áldozatául. (?Családjában.?) A családon belüli erőszak, terror ? statisztikák szerint ? több mint kétszáz-ezer nőt érint. Mondják odafenn, családbarátok. csak a CSP összege régóta nem változott. Na ja!
Az már köztudott, tanárhiány van. Van a tanárhiánynak egy másik ? szerintem még aggasztóbb ? vetülete is. Kevés a korai fejlesztéssel, felzárkóztató oktatással foglalkozó pedagógus. Hiányoznak a gyógytornászok, a logopédusok. Ezt saját tapasztalatomból mondom, anno oktatás-finanszírozással is foglalkoztam. De a szakmának ugyanez a véleménye. És így a gyerekek eleve reménytelen helyzetbe indulnak a startvonalon. Különben az is gáz, hogy az hat éves életkort épp csak elérő gyerekeket ?betuszkolták? az iskola padjaiba. Jó részük iskolaéretlen volt. Szerintem az általam felsorolt dolgok sokkal fontosabbak. lehet csak az én véleményem.
Rendben.
Szeretettel: Rita 🙂