Mese a három királylányról – IV. rész

Naa szóval. A három eladósorba cseperedett királylányból egyikük, a legidősebb kiesett a férjhez adási projektből. „Legnagyobb kincsét, szűzi értékét veszítve, immár.” Devalválódott, mondhatni. Ó, ez az ostoba, sötét Középkor! Mert messze volt még a felvilágosodás, az ostoba dogmák felülvizsgálatának tárgya, a józan ész harca az ostobasággal szemben. No persze akkortájt még nem mondták ki, miszerint: „a nő legyen nő, a férfi meg férfi, a gyerek legyen gyerek; nemigen értek rá akkor még az ilyenfajta fontos problémákat dogmatizálni. No meg abban a sötét középkorban a nemi felvilágosítás sem képezte még a köznép részére közreadandó tudás tárgyát – némileg…

Mindegy, nem szaporítva tovább a szót a legidősebb királyleány korostorba került, apja szigorú parancsára. Valójában az öreg mindhárom leányától megszabadult volna, küldte volna oda civakodó összes lányait, de érthetően unokára, trónörökösre vágyott. Különbe is csak egy kolostor volt abban az országban, miképp futballstadion is. (Ott rendezték az összes meccseket, meg a lovagi tornákat is. Ugyanis.)

Szép tavaszi idő volt, mikor a marcona lovasok vitték a királylányt a kolostorba. Menthetetlenül. Nna szóval sütött a napocska, elolvadtak a maradék hófoltok is árnyékos dombok szemérmesen megbúvó, rejtett hasadékaiban, rügyeztek a fák, bontottak virágot, zsongtak-bongtak a bódult méhecskék; mindenki nektárra vágyott; tücskök ciripeltek, kabócák se hagyták magukat, suszterbogarak meg tolattak szemérmetlenül, elhagyott, kopott feliratú sírköveken…

Hirtelen megdördült az ég; tavaszi zápor üdítette fel a csapatot. A királykisasszonyt gyorsan betakarták, óvták a záportól. Praktikus oka volt ennek; féltek, hogy berozsdál,  erényöve sose lesz többé már kinyitható. És ez nagy aggódással töltött el mindenkit, többek közt a mesélőt is. Mert ekkor nem találták ki még a Shell különféle olajait, kenőanyagait. (Különbe, ez itt a reklám helye, kellenek a szponzorok!) A tavaszi záport köszöntötte a szivárvány! Felbátorkodott az égre, ott mosolygott, miképp a királylány is. Leginkább a csapat vezérére, aki már szerfelett bánta, nincs kulcsa a boldogsághoz… Amúgy a szivárvány is szipogott-szepegett; félve, nehogy kicenzúrázzák, mert nem lett divatba manapság. De a sötét középkorba az ostoba tudatlanok – mit se sejtve – még  szerették, csodálták.

De! Hagyjuk a kis csapatot sorsukra, egyelőre, térjünk vissza a királyi várba, mert ott is zajlanak a további fejlemények… Mert volt ám kérő ezerrel! Külpolitikailag is, leginkább. A királyságot három birodalom ölelte körül. Északot Vasfejű Herold uralta, Vasfejű, a rettenhetetlen. Nyugaton Krumplifejű Habsurger, (Hamburger) Miksa tartományi gróf uralta tartományát. Mindketten a potenciális kérők szegmensébe tartoztak; kinyilvánítva tisztes szándékaik. Mármint a királyság megvédését – egymástól is. Róluk részletesebben majd később.

Mert sokkal veszélyesebb kérő is jelentkezett, a Déli és Keleti határról. Mert az ottani sztyeppe az Aranyhordó birodalmát képezte. Vezérük a rettegett Buta Kán volt, ősi tatárnemzetség sarja, a sólyom! Mi tagadást nem tartozott a szárnyaszegett ragadozó madarak családjába. Vágtázó tumenjei – más szóhasználattal élve tümenjei – mögött porfelhő, felégetett falvak maradtak üszkösödő házakkal.

Na már most  a Kán követe útján igazán kedvező, megfontolandó  házassági hajlandóságát nyilvánította ki. Ugyanis, mindhárom királylányt el akarta venni, egyidejűleg – fel akarván frissíteni háreme átlag életkorát. Mármint statisztikai szempontból. (is.) De ajánlata nem jött „üres kézzel”! A királylányok ellenértékeként felajánlotta: amennyiben megvalósul – az általa régóta, oly vágyott nász, vagy frigy, nem tök mindegy(?)  – cserébe többé nem fogja feldúlni a királyság határmenti falvait, és (esetleg) még a királyság kolostorát se gyújtja majd fel – tekintettel az ott élő fiatal apácákra. (Azokkal ugyanis más tervei voltak, kizárólag statisztikai szempontból. De erről bölcsen hallgatott.)

Mondhatni a kán ajánlata kedvező, egyúttal némileg sokkoló volt; mert az öreg királynak esze ágába se volt közeli rokonságba kerülni a Buta-famíliával.

/vége a IV. résznek