Mese a három királylányról – VI. rész

Nna szóval, gyorsan illendő lennem már befejezni a történetet! Függeszkedek, miként a kelempájszmadár az Idő vékony, szakadékony fonalán. Sietnem kell, mielőtt a történet befejezését megelőzően, sajnálatos módon lepottyannék. Netán.

Vasfejű Herold, a viking hős, ősei hagyományai ápolójának sorsa sajna beteljesült. Teszetoszaságát felismervén népe „demokratikus úton” feláldozta őt Isteneiknek. A kivégzési procedúra részleteit nem ismertetem; hosszúra nyúlna némileg a történet, de a kivégzés mindenesetre „ősi viking” szertartás közepette folyt le – tetemet feltáró régészek szerfeletti örömére. Mert azok a tudósok szerfelett szeretnek kutakodni a múlt kultúrájában. Tapasztalatszerzést illetően leginkább. Mind1! Szóval egy újabb potenciális, fontos kérő is kiesett. (A szóba jöhető kínálatból.)

Szóval jöttek-mentek a kérők követei, adták át egymásnak a királyság kilincsét. De mindenképp meg kell emlékeznünk a királyságot „nyugatról szegélyező” Krumplifejű Habsurger, (Hamburger) Miksa tartományi grófról. Mármint annak birodalmáról. Mert a tartományi gróf is fontos partiként jöhetett számításba. A Hamburger család érdekeltségei fénykorukban átszelték Európát! Keresztbe és kasba! Magyarországtól, egészen az Atlanti óceánig; voltak ugyanis bizonyos uralkodói érdekeltségeik Spanyolhonban is. No persze az uralkodás néha bajjal jár. Vannak bizonyos kockázatai. Marie Antoinette sajna nagy bajba került – lefejezés ügyileg. (A forradalomban.) De Ferdinánd Miksa József Mária, a mexikói császárság egyetlen uralkodója is szerfelett szomorú véget ért. (Úgyszintén valamilyen forradalomban.) Különben a család sikerei leginkább sikeres házasodási politikájuknak voltak köszönhetők – rossz nyelvek szerint házasodtak „keresztbe-kasba” néha családon belül is. És – rossz nyelvek szerint, e sorok írója határozottan külön véleményét kívánja kinyilvánítani – némileg oka is lett annak, hogy némely családtag némileg, de (nem nagyon) generált volt. Márpedig az öreg király elgondolkozott némileg ezen a házassági ajánlaton is. És reménytelennek ítélve lányai kiházasítását, némileg kétségbe esett, de piszkosul ám!

Közben abba a kolostorba, morzsolta sorra az unalmas hétköznapokat, heteket, hónapokat, évszakokat is (!) a minden iránt közömbös múló, siető Idő. Azért a közös imák mellett, volt ott sok minden, többek között felolvasás mártírok, utólag szentnek nyilvánítottak megpróbáltatásairól, kínjaikról, szenvedéseiről, az őket ért atrocitásokról. Leginkább vacsora folyamán olvasta fel az ilyen történeteket, a kijelölt nővér. Ő (borítékolhatóan) nem evett az este. De a többi testvér is, hallva a rengeteg megpróbáltatást, éhen maradt. Éhen maradtak, miképpen e sorok írója, ha egy lakodalomban csülkös pacalt kínálnak elébe! Holott ő az ilyen ünnepségeken, leginkább a lakodalmi szendvicset kedveli. (Két rántott hús között fasírt!) Amúgy jó a paradicsomos krumpli is, véreshurkával!

Amúgy jó volt a csönd abban a kolostorban. Nem hegedált M. Zoli, és Grofo, a nagy se dajdajozta szét az áhítatot. És lett még öröm! Azért. Az öreg kertész, a kolostor kertjeinek gondos művelője felmondással fenyegetőzött, fizetésemelést kért, meg segéderőt is. Egyúttal. Mert nem bírta már a strapát! Ezért aztán a rendfőnök asszony jóváhagyásával, felvettek egy fiatal kiskertészt is. Minimálbérrel, de – alkalmanként – veszélyessági pótlékkal… Ez követően, helyreállt a rend, a normális életvitel abban a kolostorban. De erről majd a továbbiakban.

/vége a hatodik résznek/