hatodik rész, már csak az epilógus van hátra
Nnna, szóval! Be kell fejezni minden mesét. „Naggyon-naggyon!” Végül is. Mert, a befejezetlen mese olyan, mintha az ember szmoking nélkül jelenne meg akármilyen, puccos-proccos állófogadáson. És kinéznék ám ott, de piszkosul. (Ám.) Persze, azért fel lehetne hajtani néhány, ingyen- pohár pezsgőt, ha az ember netán megszomjazik. Meg, gyorsan bekapni pár ingyen-szendvicset, ha netán az ember éhes. Juthatna belőlük az ember zsebébe is, ínségesebb napokra. Ha épp, senki se figyel oda. Meg bámulni is jó ilyenkor, a „kivágott dekoltázsokat” ingye, sóvárogva. (Ha épp, nem figyelnek oda.) Aztán, távozni „elegántosan”. Ez amúgy meg nem bocsáthatatlan, szörnyű illetlenség! Sajna, a meséből nem lehet elillanni, folytatni kell azt, télen-nyáron. Mert előbb-utóbb, mindenért benyújtják a számlát!
Szóval. Talpalt mindenki, teljes erővel, igyekeztek immár, egészen a mese végéig. Cicák talpacskáikba tüske, győzték kipiszkálni, sebeik kinyalogatni. Keresték a téglaházat, amelyet – reményeik szerint – meg a mese szerint, felépített már malac-barátjuk. Ahol végre, megszívathatják majd, a gonosz-lompost. (Tudjuk jól, miként.)
Talpaltak, nyargaltak, habár ez leginkább költői túlzás. (A mesélő részéről.) Leginkább, vánszorogtak csupán. Árkon-bokron át, talpacskáikban „kiszabott” tüskékkel, bundácskájukban, már sose kifésülhető, szúrós, pofátlan ragadvány-bogáncsokkal. Őszi ködbe, füstbe burkolózott, szemérmes, rejtett, őszi tanyák mellett vitt el útjuk. Téglaház meg sehol! Egy darab se!
Amúgy, talpalt a farkas is. Vánszorgott ő is, leginkább. Elfáradt úgyszintén. Tüskék talpában, makacs bogáncsok szőrében – szóval a szokásos. Meg etc. Mi tagadást, az ő útja is szomorú, szemérmesen bújó, magányos, takarékos füstű tanyák között vezetett. „Hát sehol az a kiszabott téglaház?” Eképpen morgott magában egyre éhesebben, egyre „türelmetlenesebben”.
Mi tagadás, a két cica se talált új téglaházat. De! Támadt ötletük! Mert, tudvalevő, építési anyagot (akkoriban) a TÜZÉP-nél lehetett leginkább beszerezni. Elmentek hát oda. És, kérdezték a tüzépes illetőtől. „Mondja már, kedves uram! Nem járt itt egy kismalac, meg egy kiskandúr építőanyag-ügyben?” A tüzépes illető némileg meghökkent kérdésükön. Amúgy is volt, lett dolga ezernyi.
Mert, tudvalévőn, az ÁLLAM nagy szomorún” regisztrálta be” összes, unatkozó hivatalában egyetértettek ebben, (fülpiszkálás közben rengeteg gemkapocs fogyott el), hogy csökken a népszaporulat. Ezért aztán a KORMÁNY„megcsokkolta” az ország fiatal, termelőképes (termőképes) szegmensét. Hogy, szaporodjanak, leginkább. Ezért adott pénzt nekik (hitelbe), hogy építhessenek saját otthont, a (remélt) születendő „szaporulat” számára. A megnövekedett érdeklődés, közgazdasági szaknyelven szólva, a megnövekedett kereslet okán, megemelkedtek a kínálati árak. (Is.) Épp az átárazással volt elfoglalva a tüzépes illető. Így igazán érthető, hogy váratlanul érte a két cica kérdése. Válaszul csak ennyit mondott: „sicc innen!”
Nemsokára a farkas is érdeklődött. Tüzépes meg fogta a fejét, gondolván: „mi lesz ebből? Hova jutott ez a Világ? Itt már mindenki építkezni, meg szaporodni akar?” Nem volt mit tennie, újra áthúzta, és felülírta az árakat.
„Tapodtat se megyek tovább, feladom. Ilyen téglaház csak a mesébe létezhet. Gondolná egyáltalán valaki, hogy egy kismalac téglaházat tud építeni? Mekkora egy marhaság!” Emígy morfondírozott az egyik kiscica. Másikuk csak magában gondolta: „de hisz éppen a mesében vagyunk.”
Úgy döntöttek végül, meghúzzák magukat valahol éjszakára. Mert már erősen sötétedett, messziről meg mintha farkasüvöltést hozott volna a szél. „Hallod? Ez aztán piszkosul megéhezhetett!”
„Hát ebben a tanyában sincs kolbászból a kerítés!” „ De legalább, mézeskalácsból sem készült. Semmi kedvem Jancsi és Juliska lenni!”
Döntöttek végül, behúzódtak a pajtába. Hát lássatok csodát! Ugyan, kikkel találkoztak ott! Ki nem találnátok, vagy netán igen? Hát csak egy – épp csíkos pizsamáját felhúzó, fogmosáshoz készülő – malackával, meg egy álmosan nyújtózkodó kiscicával. (Mert, fogmosásnak, minden mesébe lennie kell – a szerkesztő előírásai szerint.) Megörültek egymásnak, mindenki mindenkinek!
Aztán, nagy szigorúan kérdőre vonták a kismalacot, a téglaház hollétét illetően. „Térdig lejártuk a lábunk, téglaház meg sehol?” A sarokba szorított malacka sértődötten, szomorúan válaszolt: „Nem kaptam hitelt a banktól, mondták, én nem vagyok hitelképes!” „A disznók!” „Meg csókot se sikerült eddig szereznem, ugyanis nincs még párom!” Annyira édes volt a malacka, ahogy elpirult akkor!
5 hozzászólás
Kedves Frigyes!
Érdekes a meséd ha hiányolnál a fészbukról nem fogsz megtalálni.Nem tiltottalak le.
Ahogy itt sem.Bár ide is csak levelezni járok fel! Úgy is marad!
Jól áll neked a mese! "Hát ebben a tanyában sincs kolbászból a kerítés!" " De legalább, mézeskalácsból sem készült. Semmi kedvem Jancsi és Juliska lenni!"Ez jó. Valaki vagy Jancsi vagy Juliska vagy egyik sem.
Ennyit akartam kb. Kellemes hetet!
Barátsággal: Krómer Ágnes
Szia, Kedves Ági!
Mindenesetre, kedves tőled, hogy olvastál, szaporítottad "rajongóim" táborát.
Neked is jó hetet, kellemesetet!
/Frigyes
Szia Frigyes!
Mindenesetre, kedves tőled, hogy olvastál, szaporítottad "rajongóim" táborát.
Ez jó poén ebben a hidegben. Nekem is sok van. (Poén) de nem is hiányzik.
Köszönöm!
Ági
Kedves Frigyes!
Remekül ötvözöd napjaink problematikáját a mese elemeivel. Jól áll neked. 🙂
Nekem nagyon tetszik!
Szeretettel,
Ida
Szia Ida!
Hálás vagyok, hogy olvastál, és szóltál!
(Hozzá.)
Igyekszem befejezni, mielőbb, ezt a mesét is.
sok szeretettel: Frigyes