Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember, meg egy szegény asszony, akik egy tanyán éltek. Egyetlen fiuk volt, Palkó. Amikor Palkó már felnőtté érett, azt mondja a szüleinek:
– Kedves szüleim, én elmegyek a városba szerencsét próbálni.
Azzal elment a városba szerencsét próbálni. A szerencse meg éppen szembejött vele, amikor átlépte a városkaput. Azt hallotta ugyanis, hogy a király férjet keres a lányának, de csak olyat, aki teljesíti a három próbát. Palkó a nyakába szedte a lábát, és rohant a palotába a király elé. Hét napot kellett várnia a hosszú sorban, mire végre ott állhatott a király előtt. Akkor azt mondotta:
– A három próba miatt jöttem felség.
A király bólogatott, és azt mondta:
– Jól van fiam, jól van. Íme, az első próba. A palotában fogsz dolgozni takarítóként, de csak minimálbért kapsz fizetségül. Ebből kell megélned egy teljes esztendeig.
Amikor Palkó megkapta a pénzt, ámult ám nagyokat, hiszen ez sokkal több volt, amiből a tanyán éltek szüleivel. Ez nem lesz nehéz, gondolta, de amikor elkezdett albérletet keresni, meg aztán látta az árakat a boltokban, akkor már igazán elkezdte vakargatni a fejét, hogy most mit csináljon. A tanyán mégiscsak ott volt az a kis föld, meg a jószágok, amik tojást, tejet és húst adtak, az apró gyümölcsös, meg a veteményes. Ételre nem volt gond, nem úgy a városban, ahol a lakbér, a villany, a víz és a gáz majdnem elvitte az egész havi járandóságot. Éppen annyi pénze maradt, hogy kenyeret tudott venni magának. Nagy szerénységben és nagy szegénységben telt le az esztendő. Ment Palkó újra a palotába a király elé. Azt hitte, hogy megint ki kell várnia a hosszú sort, de rajta kívül egy teremtett lélek sem volt ott. Azt kérdezte az őrtől:
– Hol a többi szerencsét próbáló legény?
Az őr azt válaszolta, hogy senkinek sem sikerült teljesíteni az első próbát, így aztán inkább elbujdostak, nehogy a király karóba húzassa a fejüket.
Palkó besétált a palota nagytermébe a királyhoz. A király kérdi Palkót:
– Na, Palkó, teljesítetted az első próbát?
– Igen, felség. Nem volt könnyű, de sikerült.
– Akkor jöhet a következő próba. Íme, az én lányom – mutatott a mellette álló királykisasszonyra a király. – Soha senkinek sem sikerült még megnevettetnie. Ha neked sikerül ezt megtenned, akkor már csak egy próba marad hátra.
A királykisasszony savanyú képpel bámult Palkóra. Mérges volt, hogy ezzel a bugrissal kell eltöltenie az egész napot, miközben a barátai a déli tengerpartokra utaztak. Ő is inkább beült volna az egyik autójába, mondjuk a tűzpiros Ferrariba, mert az amúgy is illik a tengeri környezethez, és leautózott volna utánuk.
Palkó próbálkozott mindenféle viccel, pofákat vágott, cigánykerekezett, de a királykisasszony csak unottan ásítozott. Látta, hogy ez így nem fog menni, ezért aztán úgy döntött, hogy nem is próbálkozik tovább. Csak úgy elkezdett mesélni mindenfélét az életéről, hogy hogyan élnek a tanyán a szüleivel, meg hogy hogyan telt el az egyetlen esztendő, amikor minimálbérből kellett megélnie. A királykisasszony, aki a Ferrarihoz volt szokva, soha nem hallott még ilyeneket. Azt hitte, hogy ez is vicc, de másféle. Olyat kacagott a Palkó meséjén, hogy az egész palota rázkódott belé. Nézett is nagyot a Palkó, hogy ez a királykisasszony fordítva működik, mert a szomorú dolgokon nevet a vidámak helyett.
Jött a király nagy örömmel, hogy a királykisasszony nevetését hallhatja. Azt mondja Palkónak:
– Palkó fiam, megmérettél a második próbán is, és ha rajtam múlna, akkor máris hozzád adnám a lányomat, de a törvények előírják azt a fránya harmadik próbát is. A legnehezebb próbát.
Palkó várta, hogy milyen lesz az a legnehezebb próba.
– A helyzet az Palkó fiam – kezdte a király –, hogy nekem nagyon sok birtokom van, nagyon sok ingatlanom van, nagyon sok pénzem van, mégis az ország, amit vezetek, eladósodott. Ezt az adósságot kell felszámolnod. Hogy segítsek neked, beíratlak az egyetemre, ahol kitanulhatod gazdaságot, a jogot meg a kereskedelmet.
Palkó majdnem tíz esztendeig tanult, amíg a három szakot elvégezte, aztán odaállt a király elé:
– Felség, én kitanultam, amit felséged kért tőlem, de ez a sok minden mit sem ér, ha nincs mellé józan ész. Ha nincs munka, akkor annak nincs is semmi eredménye. Ha végignézek felséged udvarán, annyi a léhűtő és az ingyen élő, hogy azt nézni is fáj. Azok, akik meg dolgoznak, alig kapnak valamit. Ennek a sok embernek, akik felséged mellett vannak tanácsadóként, igazi munkát kell adni.
Palkó egy teljes esztendeig tervezte, intézte, hogy minden ember tisztességgel kivegye részét a munkából. Bár ez sokaknak nem tetszett. El is hagyták azonnal az országot. Az ország meg elkezdett felvirágozni, az adósságot kifizették, az emberek vidámabbak lettek. A király Palkónak adta a lányát és fele királyságát. Nagy lakodalmat csaptak, ott voltak a Palkó szülei, rajtuk kívül meg a fél ország, de már léhűtők és talpnyalók nélkül. Palkóék pedig boldogan éltek, míg meg nem haltak. Itt a vége, fuss el véle.
5 hozzászólás
A mese eléggé realisztikus, bár a vége inkább fordított mesére hajaz.
Azokat kellene visszahozni az országba, akik elmentek, s úti lapút kötni a talpuk alá azoknak, akik mindezt előidézték. 🙂
Jó a mese, sok valós elemet tartalmaz. Tetszett!
Üdvözlettel
Ida
Jó kis mese, érthetné, akinek értenie kellene – de hát más mozgatja a rugókat!
De a meséknek az a dolguk, hogy reményt csepegtessenek a csüggedés idején.
Jó volt olvasni!
Ylen
Köszönöm a hozzászólásokat!
Örülök, hogy tetszett a történet!
Üdvözlettel:
Sanyi
Kedves eszesg!
Aki meg nem hiszi az járjon utána!
🙂
Élő szerencsém, hogy elhiszem!
Üdvözletem!
Kedves Sanyi!
Ennyi próba alatt ugyancsak megöregedett az a királykisasszony, már próba nélkül sem biztos, hogy elkelt volna… 🙂
A királyság, mint intézmény sem egy olcsó mulatság, így aztán elsőként saját királyi jövőjét kellene felszámolnia Palkónak, ha a mese igaz volna. De ha a mese igaz volna, az már a mennyország volna! 😀
Judit