Holtaknak iszolygató hajnalán,
Élt egy kislány hajdanán,
Látta a jót és érezte a rosszat,
Tudta ez az élet neki mit hozhat.
Harc lesz egész élete,
Ez lesz az Ő végzete,
Anyját, apját a holtak vitték el,
Harcol hát ellenük a hitével!
Fogyott a nép, fogyott az ember,
Nem elég már ide hit, kell a fegyver!
A rémek csak öltek, öltek, de egyszer…
Feltűnt a kislány szemében a hittel.
Az emberek csak nevettek
Mondván: Ez nem elég!
Ha oda állsz elibük menten
felfalnak kicsikém!
Volt ott egy vándor,
Ki már sok szörnyet látott
Sokat is hányt kardélre,
-Hadd menjen a vesztére!
Ők ketten így összefogtak,
Szörnyet ölni megindultak,
Nem jutottak messzire
Jött is egy szörny elékbe.
Menten meg kell ölni,
És testét a tóba lökni,
Had eméssze izzé, porrá,
A népnek többé nem árthat már!
Nem is kellett ezt kétszer mondani
A vándor a szörnyet halántékon döfi,
Testét a hideg tóba löki,
De háta mögött a kislányt már nem leli.
Visszatér a vándor a faluba nagy búsan,
S látja, hogy ott vigalom van,
A kislány ott ül középen,
Kezében a szörny fejével.
A vándor odalép elibe,
-Ez a szörnyek vezére?
-Ez ha mondom, s ha nem hiszed,
Fejed forgasd mögibe!
Rajta volt a jel!
A háromk ágú villa,
S midőn ő halott volt,
Társai is vele mentek a sírba!
Ez itt most a mese vége,
Nem kiállt a hazugságom égbe,
Mert bár tényleg ő szörnykirály,
Ki tudja visszatér-e tán?