Mesék a gyerekszobából 2. Frottentotten galibát okoz

Másnap Julcsi szomorúan ült le az ágya szélére és pityeregni kezdett.
– Mi történt? Miért sírsz? – érdeklődött Linzi.
– Azért, mert ma képzeld összekeveredtek a betűk. Nem tudtam jól olvasni. Pedig úgy akartam! De sehogy sem akartak értelmes szavakká összeállni a betűk! – zokogott most már hangosabban Julcsi. Piri néni meg azt mondta: „Julcsi! Gyakorolj többet!”Pedig én…-hüppögte-, eddig mindig tudtam a tanult betűket.

– Én tudom miért történhetett ez! – jelentette ki Linzi. Ez bizony Frottentotten műve.
– Tegnap róla kezdtél mesélni, hogy ő szeret mindent összekavarni-keverni. Ugye? Tényleg az ő keze lehet ebben a dologban? – kérdezte szipogva a kislány.
– Szerintem igen. Ma olvass nekem! Én szívesen meghallgatom, amit tanultál. A varázspálcámmal majd segítek. Csiribiri, csiribába, Frottentotten tűnj el mára!
Amikor anyu benyitott a szobába, örömmel látta, hogy Julcsi a babájának olvas.

– Jól van Julcsi! Holnap Piri néni biztosan megdicsér majd! – mondta.
– Julcsi este lefekvéskor ezt mormogta magában: Csiribiri, csiribába, Frottentotten tűnj el mára!
Álmában Piri néni nagyon elégedett volt vele, megsimogatta a fejét, és ezt mondta: „Csak így tovább Julcsi!”
Másnap az iskolában Piri néni valóban megdicsérte Julcsit, hogy milyen szépen olvas.
– Látszik, hogy gyakoroltál. Ügyes vagy!

Julcsi vidáman készülődött az írásórára. Amikor írni kezdett, valami furcsa dolog történt. Az „o” betű olyan sovány lett, hogy rossz volt ránézni, és folyton orra akart esni. Az „a”, az meg kilógott a vonalközből. Hiába próbálkozott, a betűk dőltek előre-hátra, jobbra-balra. Egyre jobban szorította a ceruzáját, de a betűk nem akartak engedelmeskedni neki. Szegény ceruzája már alig kapott levegőt, annyira szorította. Julcsinak eszébe jutott, hogy biztos Frottentotten lendült újabb támadásba. „Bárcsak itt lenne Linzi!”Ő biztosan segítene. Szomorúan adta be a füzetét, tudta, hogy dicséretre nem számíthat.

Este mindent elmesélt Linzinek.
– Valamit ki kell találnunk, hogy Frottentotten ne tudjon újabb galibát okozni- mondta Linzi. Úgy látszik a varázsige, csak rövid ideig hat. Na, megállj Frottentotten! Elbánok én veled! Julcsi, te most csak gyakorolj, ne szorítsd a ceruzát! Nem kell sokat írni, de amit írsz, az szép legyen! Addig is: Csiribiri, csiribába, Frottentotten tűnj el mára!
Amikor anyu lekapcsolta villanyt, Julcsi így szólt:
– Ki is tulajdonképpen ez a Frottentotten? Mesélj róla!
– Már említettem, egy köpcös, pápaszemes, csokornyakkendős, kalapos figura, aki szeret galibát okozni. Abban leli a kedvét, hogy másokat, bosszant, piszkál, és ez mulattatja őkelmét.
– Nagyon undok! – suttogta Julcsi. Jó éjt Linzi! – köszönt el a tündértől, azzal álomra hajtotta a fejét.

Amikor már elcsendesedett a gyerekszoba, akkor lépett elő Frottentotten.
– Hihihi! Ma nagyon ügyes voltam! Julcsit jól megizzasztottam. Szegény, hogy próbálta a betűket szépen írni, de azok úgy táncoltak, ahogy én fütyültem. Hihihi! Csak az a pipaszárú lábú tündibündi ne lenne! Ő, mindig ráveszi Julcsit, hogy gyakoroljon, így hatástalanná válik a munkám. No, meg az az eltüntető varázsige! Azzal is csak borsot tör az orrom alá. De semmi pánik! Harcra fel ez ellen a kis tünci ellen! Ha harc, hát legyen harc! Majd kiderül ki az erősebb!
Azzal eltűnt Frottentotten.
folyt. köv.