-Mér’ vagy té szomorú fiam?
-Hát, apám, azér’, mer’ neköm nem adatott mög a boldogság.
-Aztán mé’ nem?
-Mer’ én bizony mindig szomorú vagyok, annak mög hát hogy örüljek?
-Ennek fiam nincs értelme!
-De van, apám, van…
-Aztán, ha boldog lönnél, örülnél?
-Örülnék én, de mennyire!
-Akkor mér’ nem vagy boldog?
-Mert biz’ én szomorú vagyok.
-De minek vagy té szomorú, az Isten ággyon mög!
-Hát apám azér’, mer’ neköm nem adatott mög a boldogság.
Mi volt előbb?
By BeAn
1 hozzászólás
Igen, látom… hogy a sok "e" miért zavart! (Le is vették a versemet… mert "spéci karakterek" voltak benne… hogy sorok beljebb kezdődjenek…)
Egy régi barátom szokta kérdezni: "Na, és hogy vagy, amikor jól vagy?"
Az öröm is, a "jól vagyok" is… kegyelem, ajándék. Képesség. Ha tetszik: Istentől ered, vagy, a "természetünk része".
Vajh, én tudok-e örülni, átélve annak minden szárnyalását? És tudok-e fájdalmat átélni, hogy az széttépjen… A félelmem az utóbbitól … gátolja az előbbit.
Ha most azt írom: örülök az írásnak… akkor ez az öröm… öröm?
Citron