Miből lesz a cserebogár?

A felnőttek gyakran faggatják a gyerekeket, mi leszel, kicsi fiam, ha felnősz? Ganganáth a helyi kiskirály fia volt, mindenki jóban akart lenni vele, ezerszer is föltették neki ezt a buta kérdést. Ganganáth már annyiszor elmondta, ha felnövök, felnőtt leszek, hogy már maga is megunta. A legközelebbi kínzójának ezt válaszolta: Isten leszek. Om namo Visnu padája, mondta erre gyorsan a földbérlő, hogy elejét vegye a sértésnek, talán azt akartad mondani, hogy Isten szolgája leszel? – Nem leszek szolga, mondta elutasítóan a gyerek, az apám se szolgál senkinek. – Mindenki szolgálja Istent, jegyezte meg ájtatosan a földbérlő, de a gyerek nem változtatta meg a véleményét. Én pedig Isten leszek, és mindenki előttem fog orra esni.

Egyelőre nem úgy nézett ki, hogy megvalósul ez a vakmerő terv. Ganganáth nem akart tanulni. Minek az egy istennek, aki eleve mindent tud? Nem akart elmenni a templomba, mert egy isten mindenütt jelen van. Nem akart böjtölni az előírt napokon, mert egy istenre semmilyen szabály nem vonatkozik. Egyáltalán semmit sem akart megcsinálni, különösen ha az apja parancsolta. Bápudzsi megelégelte a makacskodást, és kihajította Ganganáthot a házból. Eredj, amerre neked tetszik. Istenkedj valahol másutt. – El is megyek, mondta dacosan Ganganáth. Csak azért sem vitt el semmit a szülői házból, még a fülbevalóit is kikapcsolta, és odadobta az apja elé.

A helyzet nem volt éppen rózsás. Indiában elég sokan képzelik magukat isteneknek. Csavaros filozófiai érveléssel vagy anélkül, de mind azt a nótát fújják, amit Sankarácsárja a 8. században: Isten az egyetlen valóság. Semmi sem létezik Isten nélkül, vagyis mindenki Isten. Minden egy. Én vagyok Nárájana, te Nárájana vagy, Nárájana a kutya és minden, amit maga után hagy a földön. Minden különbség csak látszólagos, vagyis illúzió.

A mindentudó és mindenható istenek bandákba verődtek, és úgy járták a vidéket. A ruhájuk hamarosan leszakadt róluk, és még a gyomrukat sem tudták minden nap megtölteni. Régen ez is másképpen volt, az emberek szívesen adtak a koldusoknak, mert az adományozás nagy érdem; a kisebb érdemeket is össze lehet gyűjtögetni, szép lassan megnyitják Indra mennyországának a kapuját, és a lélek örök boldogságban él majd a földi test halála után. Sőt néhány nagy szent, például Trisanku vagy Sibi még a földi testüket is magukkal vitték a mennybe. Nem egészen világos, hogy minek az ott nekik. De manapság az emberek úgy néznek a koldusokra, mint a közeledő sáskarajra. Bezárják, beszögezik az ajtajukat előttük. Nem etetjük a csavargókat. Menjetek el dolgozni. Különben is, a király adószedői már mindent elvittek, ami mozdítható.

A sok daridra Nárájana, szegény isten meg szagolhatta kívülről az édesrizs vagy a sülő szamósza illatát. Az éhesebb istenek már nem is koldultak. Egyenesen a kert végébe mentek, kifosztották a répaföldeket, letördelték a mangót és a banánt. Néha alaposan elverték őket, de a verés nem annyira lealázó, mint a munka.

Ganganáth nem egészen így képzelte az istenek életét. Hogy jön egy isten ahhoz, hogy könyörögjön? Az embereknek az lenne a kötelességük, hogy a hódolatukkal együtt az anyagi javaikat is felajánlják: ételt-italt, házat, pénzt, mindent. Tolvaj istenek vannak Indiában, Krsna például vajat és joghurtot csent, aztán odaadta a majmoknak és a madaraknak; de amikor nagyobb lett, felhagyott a lopkodással. Az istenek nem lopnak, legföljebb Csórdéva, aki a vajúdó asszonyok lelkét rabolja el a házból. Ganganáthnak azonban szerencséje volt, legalább is ő azt hitte. Megismerkedett egy asztrológus szépséges feleségével. A kikapós asszonyka ellátta őt minden jóval, és nem kért egyebet, mint amit ingyen is megkapott volna Ganganáthtól. A reménybeli isten nem vonult tovább a koldusok tettre kész seregével, hanem szépen ott maradt Csandralekhá közelében.

Ganganáth egészen kigömbölyödött a nagy szerelemtől. Csandralekhá éjjel-nappal hordta neki az ételt, még a csapáti és a lencsefőzelék is olyan édes volt, mint a nektár. Az édes ételeket még édesebb csókok kísérték, és a párocska szinte állandóan a mennyekben érezte magát. Sajnos ebben a világban semmi sem tökéletes. Az asztrológus férj gyanút fogott, és ahelyett, hogy a csillagokkal konzultált volna, nem restellt személyesen utánajárni, mi folyik az erdő szélén. Heves természetű asztrológus volt, már az első rajtakapásnál agyonverte Ganganáthot, majd kisebb habozás után a bűnbánó és zokogva fogadkozó feleséget.

Ez a legjobb alkalom, hogy megszabaduljak ettől az asszonytól, gondolta Ganganáth, egyébként is torkig vagyok a nektárral. Egyelőre rendkívül gonosz kísértet leszek, és addig zaklatom a jónépet, amíg nem kapok férfiemberhez méltó ételeket. – Így is történt, Ganganáth igazán kellemetlenül viselkedett, kikövetelte magának a fekete kakasokat, kecskéket, és nem utolsó sorban a jó házi pálinkát. Csupán az asztrológust kímélte meg, mert úgy érezte, neki mindenképpen hálával tartozik. Egy indiai faluban senki nem olyan nagy úr, mint a negyed- vagy félistennek előléptetett kísértet.

Gyorsan híre ment annak, hogy Ganganáth milyen veszélyes; a legkisebb sértést is megtorolja, ha valami mulasztást követnek el az imádatában. Már nem is havonta, de hetente istentiszteltette magát, és különösen rossz néven vette, ha kevés volt a pálinka. A teljes jogú istenséghez már csak egy lépés hiányzott; csodákat kellett volna tenni, de Ganganáth ehhez nem értett. Nagy bajban volt, amikor egyre több beteget, vakot, sántát, meddő asszonyt, ütődött gyereket hoztak el a szentélyéhez. De nem kellett sokáig aggódnia, mert a legtöbb beteg magától is meggyógyul, és akkor világos, hogy Ganganáth kegyéből sikerült a kúra. A meddő asszonyok sem panaszkodhattak, mert vagy született gyerekük, vagy nem, de Ganganáth valami mást is tudott, mint a férjük. Kerülő úton, az igaz, végül is elérte a célját; ezért nem árt, ha komolyan vesszük a gyerekeket. Még az is előfordulhat, hogy úgy lesz, ahogy elképzelik.