Minden a pénzről szól

Vérzik a kézfeje és a füle erősen zúg. Szinte fel sem fogta mi történt, mégis egyből tudta, nagy baj van. Félelmetes a csend. Csak az övfeszítő visszajelző szirénája szól nagyon halkan és az eső ver be az oldalsó ablakon. Szakad odakinn. Korom sötét van, már nem szól a klasszikus a 17 hangszóróból, a klíma melege helyett is csak a jéghideg esőt érzi. Körbenéz, de alig lát. Csak pár másodperc telt el. A krómozott karhoz nyúl, ami nyitja az ajtót. Simán nyílik. Bal kézzel oldja az övet, megint körbenéz, mostmár minden neszt hall. De csak az éjszaka hangja szól és néhány zaj a gépből, csak némi zaj és gőz. Kimászik a kocsiból. Fel tud állni, nem sérült meg. Az eső hamar lemossa a vért a kézről, csak karcolás érte, valószinüleg az oldalsó üveg szilánkjai. Becsukja az ajtót maga mögött. Megint körülnéz, talán már egy perc is eltelt. Szörnyű a látvány. Mintha ezer és ezer müanyag szilánkot látna, néhol nagyobb darabok. Ahogy fordul körbe észreveszi, az indexei villognak. Nem emlékszik, hogy bekapcsolta volna. És tényleg nem. A PreSafe rendszer kapcsolt be, baleset esetén önmüködően. Meglepődik, pedig tudta, hiszen ő volt az aki a sorokat elemezve válogatta össze ezeket az autóhoz. A fekete öltönye már teljesen átázott. Visszafordul, és azt a kis zöld autót keresi. Messze van. Az övé mögött vagy 20 méterre. Oda indul, lassan, majd egyre gyorsabban. A feje már tiszta, nem érez semmi fájdalmat, ösztönösen egyre jobban siet arra. Ahol máskor csak üggyel bajjal, vagy talán sehogy, ott most futva gázol át az olasz bőrcipőben. Pedig nagy a sár. Talán 5-6 méterre lehetett a másik kocsitól, mikor lassúlni kezdet, majd hamarosan megállt. Kicsit összegörnyedve nézett be a kocsiba. Fehér gőz szállt fel belőle. Nem volt szélvédője és nem voltak oldalsó üvegek sem, jól beleátott. Hárman ültek benne. Egy férfi, egy nő és hátul egy kisfiú. Senki sem mozgott. Megtette az utolsó 2 métert is. Amint odaért az autóhoz, az ajtót akarta kinyitni. Nem nyílt. Ő is látta, hogy erősen deformálódott, de mégis feszítette. Hiába. Körbemegy, mindenhonnan benéz az autóba. Nagy a sár, még csak fű sincsen sehol, hogy felfogja azt a rengeteg esővizet. Senki sem mozdul. Mindhárman halottak. Látja, hogy a férfi és a nő be vannak kötve és azt is látja, hogy nem nyílt légzsák. Kereste, pedig már a tipusból is tudta, hogy nem látták el légzsákkal. Még érzi az öltönyén azt a jellegzetes szagot, ami annak a fehér pornak a szaga amivel az ő autójának légzsákjait bevonták. A kisfiút nézi, közelebb lép, benyúl hozzá, mozgatja és közelebb is huzza az ajtóhoz, megtapogatja, nagyon fél és csak remél. Ő sem él. Csak egy test élettelenül. A látványtól összeroskad. Legugol és a homlokát fogja. Sír mint egy kisgyerek. Feláll, kiveszi a tárcáját és elhajítja olyan messze amennyire csak tudja. Hatalmasat ordít. visszaszalad az útra, két kezével az autója csomagtartojára támaszkodik. Csak zokog. Egy családot lát maga elött, egy boldog családot, látja az arcokat maga elött, látja amásik autó utasait, az érzés csontig hatol benne. Mégjobban zokog. A földre roskad, leül. Egy másik autó érkezik, messziről csillognak a szilánkok, óvatosan jön csak közelebb, felismeri a helyzet súlyát. Ebből a fehér autóból egy középkorú férfi száll ki, sietve rohan az utón álló még mindig villogó autóhoz. Közben elnéz hátra a másik autót keresve. Meglátja, azonnal megáll. Ugyanolyan autó mint az övé, csak zöld. Megrémíti a felismerés. Meglátja a férfit az uton ülve, odasiet és rádobja a kabátját, Ön jólvan? – Kérdezi az öltönyöst. A férfi felnéz, semmit sem szól. Otthagyja a kabáttal az öltönyöst és a zöld autóhoz rohan. Ö is körbejárja, ő is ugyanazt a képet látja, ő is felismeri, hogy már nincs jelen az élet. Visszamegy az öltönyöshöz,
megérinti az arcát és annyit mondd neki: maga nagyon szerencsés ember. Az öltönyös felnéz, majd kis idő múlva remegő hangon: A pénz tartott életben, őket pedig a pénz ölte meg. E pár szó után mindketten csak hallgattak..