Mindenkinek a maga keresztje 7

Részeges apa

Nagyon nem szerettem volna visszakerülni az intézetbe, ezért, ha nehezemre is esett, mindig megembereltem magam, egy időre.
Emlékszem egy ilyen alkalommal pont nem vasaltam ki a ruhákat, és ezért volt a fenyítés.
Könnyező szemekkel vasaltam, és takarítottam. Anyu nagyon sokat dolgozott, és mindig csak akkor volt otthon, amikor már aludtunk, illetve, sokszor volt, amikor nem mertünk haza menni, és vártuk, hogy a 23 órás busszal hazatérjen a munkából.
Ennek oka egyszerűen az volt, hogy az apám minden nap részeg volt, és akkor, ha otthon voltunk, mindig előbb énekelni kellett vele, később meg elvert minket. Édes istenkém! Mennyire utáltam!
(Részeg apa gyerekszemmel)
Sosem gondoltam, hogy valamikor erről írni fogok, csak Szheminél olvastam a részeg férjről, és megelevenedett bennem az apám rémes emléke.
Gyűlöltem!..
Ma sem tudok rá gondolni, csak keserűséggel, mert annyit ártott életében a gyermekeinek, hogy amikor meghalt, kevésnek találtam a 24 órán keresztül tartó szenvedést, amit magának köszönhetett.
De nem vágok a dolgok elébe.
Mindent eladott, csakhogy ihasson. A párnát is a fejünk alól. Nem véletlenül kerültünk akkoriban intézetbe.

Rendszeresen kellett lopni, menni vele.
Sosem bocsátom meg neki! Emlékszem arra a napra mikor leszállt a sötétség, és vele kellett menni, mert nem volt mit enni. Megkezdődött az oktatás.
Gyerekek, ha jön a csősz, a szélrózsa minden irányába fussatok, nehogy elkapja valamelyikőtöket is.
A Micsurinba mentünk. Akkor még nem volt megélhetési bűnözés…..
És mire is fel, hiszem csak elivott mindent. Élhettünk volna rendes családi életet is..
Neki csak az alkohol volt fontos, semmi más.
Bólogattunk szorgalmasan, hogy futunk, és minket bizony senki sem kap el.
Magamban pedig azt mondtam.
– Én bizony nem fogok futni, és csak szégyellje magát, és kapjon csak el!.
Még a nevem is megmondom, és azt is, hogy kényszerít a lopásra.
Ma már csak mosolygok, mert szerintem pontosan ismertek minket
Azt is tudták milyen az apám.
Elsősorban szerintem elvertek volna, és el is engedett volna a csősz.
Vagy amikor lucernát kellett lopni a nyulaknak, mert nekik sem volt ennivalójuk.
Vagy amikor esett, és fújt, papírt kellett árulnunk, házalni kellett..

Nem tudok rá szeretettel gondolni.
Egy alkalommal, szintén részegen jött haza, nem volt idő elillanni.
Sorba állított minket, és valamiért nagyon mérges volt, mert végigpofozott minket.
Én mindig a sor végére álltam, mert mire odaért a keze, addigra sokat vesztett a lendületből.
Így is volt csattanója.
Ez nem volt elég, akkor meg is akart gyilkolni minket.
Na de ezt már nem vártuk meg. Fellöktük, és mindenki amerre látott rohant.
Emlékeszem, én az ablakon ugrottam ki, a részeg apám, meg a késsel hadonászott.
Persze egyikünket sem érte el.
A kishúgommal a nagybátyámhoz szaladtunk, akkor már az udvarról nyílt a szobája. Egy nagy négyszögletes asztala volt, a dupla lapja alatt kuksoltunk, abrosszal letakarva.
Mikor az apám bezörgött, a nagybátyám elzavarta, de olyan erőszakos volt, hogy beengedte, nézzen körül, nem vagyunk ott.
Mi ott reszkettünk az asztal alatt, és szörnyen féltünk.
Apu annyira részeg volt, hogy az eszébe sem jutott, hogy oda is bekukkantson, hanem morogva kiment. Mi még sokáig nem mertünk előbújni.
Mikor hallottuk a hangját a konyhából, akkor merészkedtünk elő.
A családi fotót levette a falról, és a képnek magyarázott, és amikor felhevült, a késsel szétdarabolta a képet.

Nagyon féltem, és nagyon gyűlöltem!
Hányszor kívántam! Bár csak meghalna!
De az istenek vele voltak.
Amikor elütötte részegen a busz, megverte a sofőrt, és haza jött.
Másik alkalommal a gyönyörű szép kutyusunkat akarta agyon csapni, és előre bejelentette. Fogtam Buksit, és elvittem sétálni. Egész éjjel csatangoltam vele. nem mertem hazavinni. /Már nem emlékszem, csak arra, hogy valakit megkapott, és ezért kellett volna meghalnia/.
De ezzel csak elódáztam a bekövetkezhetetlent, és még nekem is kijutott a verésből, hogy elmentem vele.
Még ma is a fülemben cseng szegény Buksi sírása, ahogy hogy a szeneslapáttal ez a részeg "dög” elvegye az életét.
/bocsi, de most megint nem tudok parancsolni az érzéseimnek/.
Mai ésszel visszagondolva, nem értem anyut miért nem vált el tőle. Én rég elváltam volna ennyi megaláztatás, és szenvedés után, amit okozott.

Másik alkalommal, szintén nem voltunk otthon, alig vártuk, hogy anyu haza jöjjön.
Szegény mama, semmit sem tudott tenni az apuval szemben. Nem tudott megvédeni. Egyedül anyu, mert vele szembe szállni.

Az utcában lakó barátnőm anyukája is délutános volt, én meg nála voltam, vártuk az időt, mikor jön anyu haza.

Mikor itt volt az idő, elindultunk a buszmegállóba. Már az ajtót zárta, mikor a holdfényben megjelent az apám imbolygó árnyéka.
A vér is megfagyott bennem, de akkor már nem volt visszaút.
Csak reméltem, hogy annyira részeg. Hogy nem ismer fel.
Köszöntünk neki, hogy szép estét, és ő visszaköszönve tovább szédelgett hazafelé.
Ha akkor hangjelzés kísérte volna a megkönnyebbülésemet, bizonyára visszafordul.
A saját apám nem ismerte fel, sem az alakom, sem a hangom. /szerencsére/.

Folyt köv.