Mindennapi kenyerünket 3.

„2008. február 19. Kedd
Azt mondja az a lökött doki, hogy írjak naplót. Hát ez megbuggyant! Hát mi vagyok én, egy Hamlet? … Vagy hogy is hívták azt a híres meseírót. Én bizony nem! Mondtam is neki, hogy én nem írok, de azt mondta, akkor nem ad tablettát. Azt hittem, csak viccelődik. De tegnap tényleg nem adott. Azt mondta, mutassam a noteszom. Én mutattam, de abban egy deka írás se volt, hát nem adott tablettát.
Az éjjel lekapartam a falat az ágyam mellett. Rohadt disznó! Ő biztos csak röhög ezen. Ma már nem szúr ki velem! Nem szúrhat ki, hiszen írok, csak estére adja oda a tablettámat.
Tudtam én, hogy itt is csak átverik az embert. Tegnap jöttem ide be önként és dalolva, de lehet, hogy holnap sírva megszököm. Bejöttem, mert azt mondta a doki, hogy itt meggyógyítanak. Majd itt kapok olyan finom kis tablettákat, és akkor a szervezetem nem hirtelen áll le a szerről. De azt nem mondta az a lódoktor, hogy naplót kell írni, ha kell a tabletta. Az meg kell! A rohadt életbe… a nagyon kell. Bár nem olyan jó, mint a kinti anyag, de azért egy kicsit feldob, és ez a lényeg. Szóval tegnap bejöttem, és reggel kaptam is három rózsaszínű tablettát. Aztán az a lökött doki meg behívott, és azt mondta, hogy a tabletta előleg volt, mert holnaptól naplót kell írnom. Azt hittem, csak kamuzik, de nem, ez komolyan gondolja! Hát jó, én mindenre képes vagyok, csak adják azokat a nyamvadt tablettákat.
Ja, még azt is mondta, hogy nem kell megijedni, Ő nem fogja elolvasni, amit írok, (azt mondta, Ő körülbelül úgyis tudja, hogy mit írok. Hogy ez milyen okos, mi?) csak messziről meg kell mutatni neki, hogy írtam, és akkor már kapom is a tablettát.
Hát most már írtam, remélem, megtartja a szavát!

2008. február 20. Szerda
Azért belevaló ürge ez a doki! Tegnap este bejött, és én megmutattam neki a noteszt. És mindjárt kaptam is három szem tablettát. Az éjjel úgy aludtam, mint a sír. Marha jó volt! Bár gyengék ezek a vacakok, de azért azt hiszem, mégis itt maradok, hiszen ez nem kerül egy fillérembe se. Írok egy kicsit minden nap, és akkor megkapom az adagomat.

Azt hiszem, azért túljártam az eszén, hiszen abban nem állapodtunk meg, hogy mennyit kell írni. De nem baj, jobb is, ha nincs minden megszabva, hiszen jogállamban élünk, minden embernek van beleszólási és döntési joga. (Jó mi? Ezt tegnap hallottam itt a tévében. Érdekes, azelőtt kint ilyet sose figyeltem meg. Azt hiszem, itt nem csak meggyógyulok, hanem megokosodok is. Még miniszter is lehetek, ha kimegyek innen!)
Na jól van, most már eléggé elzsibbadtam. Abba is hagyom, mert a végén még migrént, vagy mi az Istent kapok.

2008. február 21. Csütörtök
Hát ez disznóság! Tegnap csak két tablettát kaptam. Mondom a dokinak: „Mi van, kevés, amit írtam?” Azt mondja: „Nem, de az adagot csökkenteni kell.”
Na erre aztán kivertem a balhét.(Elmondtam neki is azt a jogi marhaságot, azt hiszem erre begyulladt, mert adott még egy tablettát, de az piros volt). Mindegy, gondoltam azért beveszem. Közben a doki már elment, és rám zárta az ajtót, csak a kémlelő ablakot hagyta nyitva. Hát bevettem, és jól kiszúrtak velem! Okádtam, mint a sarki róka! Az ápoló meg ott kukucskált az ablakon, szembe is köptem, bár azt hiszem, nem a legjobban sikerült. Szóval átverték a búrámat. Még azt a rohadt két tablettát is kihányatták velem, úgyhogy az éjjel megint a falat kapartam. Most már jobb valamivel, de ha ma is ilyen disznó lesz ez a doki, én megfojtom, esküszöm!

2008. február 22. Péntek
Megint át akart verni az a rohadt disznó! Megint két rózsaszínűt, meg egy pirosat akart adni, de én a pofájába vágtam a gyógyszereket. Erre persze Ő mentegetőzött, meg azt mondta, hogy nem tudta, hogy hogyan reagál a szervezetem a piros tablettára. Mondtam neki, hogy oké, most az egyszer még hiszek neki, de ha ma megint okádni fogok, akkor feldugok valamit a fenekén, és ott felejtem. Ő csak nevetett, ez azt hiszi, hogy viccelek! Aztán a végén mégiscsak bevettem a pirosat is, de nem volt semmi se, úgyhogy lehet, hogy tényleg igaza volt neki. Azért, ha mindenbe belegondolok, itt mégiscsak jobb, mint kint. Kint nagyon sok lóvé kellett, és sokat kellett lopni, meg lejmolni. Itt mindent a fenekem alá raknak, csak lennének egy kicsit erősebbek azok a rohadt tabletták!

2008. Február 23. Szombat
Mi a jó frászt írjak már megint? Ma szombat van, de azt mondta a doki, hogy estére azért bejön, és csak akkor lesz tabletta, ha írok.

De mi az Istent írjak? Zsibbasztó dolog ez! Kint lopnom kellett, hogy legyen anyagom, itt meg véresre körmölhetem a kezem, ha azt akarom, hogy kapjak tablettát.
Rá is jöttem egy nagy igazságra (mondom, hogy eszesedek!): mindenhol sz.r, de a legsz.rabb ott, ahol éppen vagyok. Jó, mi? Esküszöm, ezen eddig nem is gondolkodtam. A doki is csak biztat, hogy javul az állapotom, meg hogy minden rendben van, de szerintem Ő is csak tojik az egészre. Talán Ő is a tablettákért csinálja az egészet, mint én. Talán Őneki is csak akkor ad a főnöke tablettát, ha engem először levizsgált, vagy hogy is kell mondani. Ilyen rohadt ez az egész élet. Mindannyian gürizünk azokért a nyamvadt tablettákért! Hajtjuk magunkat, kihozzuk magunkból a maximumot, vagy mi a fenét (ezt is itt hallottam), de csak azért, hogy minden nap meglegyen a tablettánk. Na de ennyi elég is lesz. A mai adagért már megdolgoztam.
És holnap… Holnap majd lesz másik.”