Mini mesék XIV.

A békaporontyok közül Salamon volt a legcsibészebb. Mindig járt az agya, valami turpisságon. Egyszer rekkenő nyári napra ébredt a békasereglet. Máskor, ilyen esetben elugráltak az erdei pocsolyához és egész nap strandoltak. Fogták hát a csíkos törölközőiket és irány a fürdőzés. Amikor odaértek, óriási csalódás érte őket, ugyanis a hőség kiszárította kedvenc szórakozásuk színhelyét. Szomorúan ücsörögtek a sivár parton. Salamonon látszott, hogy megint kattognak a fogaskerekek koponyájában. Egyszer csak felpattant és elviharzott. Kisvártatva Elefánt Fanni társaságában tért vissza.
– Azt ígérted játszani fogunk, mi lesz az, olyan izgatott vagyok? – mondta Fanni.
Először labdáztak, majd fogócskáztak egy nagyot, aztán pihentetésképpen, körbe ülték a kiszáradt medret. Történeteket meséltek, régmúlt időkről, különös állatoktól. Amikor Salamonhoz ért a mesélés sora, egy szomorú történetbe fogott bele. Szem nem maradt szárazon. Fanni egy ideig csak hüppögött, aztán kitört belőle a zokogás. A békák lapogatták a hátát, vigasztalták, de Fanni csak sírt és sírt. Végül elszégyellte magát azon, hogy ilyen állapotba került, felpattant és elszaladt. A békák szomorúan néztek utána, de annál vidámabbak lettek mikor visszafordultak, mert azt látták, hogy Fanni könnyei feltöltötték a medencét, kezdődhetett a fürdés…

Az erdei koboldok közül Boldizsárnak jutott a feladat, hogy elrejtse a töménytelen kincset, amit az évezredek során összehordott a nemzetség. Nagyon jó volt benne, soha nem találta meg senki a rejtett értékeket. Egy nap, kétlábú érkezett egy furcsa bottal a kezében. Boldizsár figyelte a tevékenységét. Egyszer csak megállt benne az ütő, mert az egyik rejtekhelynél lecövekelt a keresgélő, majd ásni kezdett. Azonnal telefonált az ijesztő manónak, aki éppen időben érkezett, már nem sok hiányzott, hogy előkerüljön a féltett vagyon. A kétlábú iszonyatosan megijedt, mindent hátrahagyva elmenekült. Boldizsár biztos helyre menekítette az aranyat és tanulmányozni kezdte az idegen által hátrahagyott szerkezetet. Az interneten kiderítette, hogy ez egy fémdetektor és kimutat mindenféle fémes anyagot. Rövid gondolkodás után körvonalazódott fejében a megoldás.
Néhány nap után, újra kimerészkedett az erdőbe a kutatgató. Boldizsár figyelte az eseményeket. Először a nagyi leharcolt bilije került elő, utána a halál használt kaszája, végül egy még működőképes második világháborús taposóakna.
Soha többé nem láttál arra bóklászni a kétlábút…

Ödönke, a legkisebb nyuszi, Duracell nyulat kapott karácsonyra. Nagyon szerette, mindenhova magával cipelte. Nappal vele játszott, éjjel ő volt a hálótársa. Egy nap, vadászkopók kiszimatolták a nyúlüreget. Ásni kezdtek és csak idő kérdése volt, hogy eljutnak hozzájuk. A családfő éppen azon gondolkodott, hogy kiugrik a veremből és magára vonja a figyelmet, ezzel megmenti a többieket. Ekkor megjelent Ödönke, félretolt mindenkit és kiengedte kedvenc játszópajtását. A műnyúl iszonyatos tempóban elviharzott, a kopók utána. A kutyacsaholás egyre messzebbről hallatszott, majd csend lett. Másnap kimerészkedtek, úgy nézett ki, hogy megúszták a kalandot. Ödönke, három napig kereste a társát. Egy bokros részen akadt rá, alig ismert rá, szétmarcangolták a vérebek. Nyúl mama nagy gonddal összefércelgette, a legügyesebb nyúlfi pedig megjavította a mechanikus részét, végül nyúlpapa új elemet hozott bele. Ödönke, újra indította. Egy kicsit sántított, de egyébként olyan volt, mint régen…

Az évszaktestvérek mindig szakítottak időt arra, hogy egy kicsit együtt legyenek. Ilyenkor, mint mindig a Tél vitte a szót, hiszen vele kezdődött és fejeződött be az esztendő. Egyébként is erőszakos, ellenmondást nem tűrő természete volt. A többiek egy ideig hallgatták dicsekvését, de aztán beleuntak.
– Ugyan már, kedves bátyám mi szép van a Télben, csak fagy, jég, és didergés. – szólalt meg Tavasz.
– De ott van a hógolyózás, a szánkázás, a hóember építés, meg a sok-sok varázslatos ünnep. – védte meg testvérét a Nyár.
– Ne vitatkozzatok, mindenkinek jutnak jó pillanatok. Tavasznak a kikelet, meg a nyuszi ünnep, Nyárnak az önfeledt vakációzó gyermekarcok. De rólam mindenkinek csak az elmúlás jut eszébe. Persze, hogy a halottaikra is nálam emlékeznek. – szólalt meg szomorkásan az Ősz.
– Ne kezd megint a depressziós ömlengésedet, Öcsi, senki nem tudja olyan sokszínűvé varázsolni a világot, mint Te. –vigasztalta a Tél. Inkább beszélgessünk arról, hogy ki mivel töltötte a háromnegyed éves szabadságát. Kezdem én: tavasszal a családdal a Húsvét-szigeteken töltöttük az ünnepeket. Nyáron az Antarktiszon üdültünk, ősszel pedig az Északi-sarkra utaztunk jégtábla szörfözésre.
– Mi, nyáron a Zöld-foki szigeteket látogattuk meg, ősszel Hollandiában jártunk a tulipán fesztiválon, télen pedig, sorba látogattuk Európa legnagyobb üvegházi arborétumait. – csatlakozott a beszámolókhoz Tavasz.
Nyár következett:
– Ősszel, Afrikában nyaraltunk, télen Ausztráliában karácsonyoztunk, fürdőruhás partin, tavasszal nem hagyhattuk ki Haitit.
Végül az Ősz is beszámolt a többieknek:
– Mi télen megnéztük Kínát, tavasszal festőiskolában voltam Párizsban, nyáron elvittük a srácokat, egy hamisítatlan spanyol narancsszüretre.
A testvérek, késő estig tartó élménybeszámolókat tartottak, fényképeket mutogattak egymásnak az útjaikról. Aztán elbúcsúztak, ment mindenki a saját dolgára. Mivel most az Ősz volt soron folytatta ott ahol abbahagyta, avarszőnyeggel borította be a tájat…