4.
Az egyetemen, ahol a professzor tanított, nagy volt a nyüzsgés. Gondolom az év végi vizsgákra készültek a hallgatók. Ha belegondolok, hogy négy éve még nekem is ez volt a legnagyobb problémám…
– Üdvözlöm, professzor úr.
– Örülök, hogy eljött kisasszony. Rendkívül fontos mondanivalóm lenne a maga számára. De talán menjünk az irodámba. – Hosszú folyosókon csörtettünk végig, mire elértük azt a kicsinyke lyukat, amit a professzor az irodájának nevezett. Csupán egy könyvespolc, egy íróasztal és két szék állt benne, de azt hiszem, másnak már nem is igen jutott volna hely. Körbe a falakon néhány bekeretezett papíros függött, sejtésem szerint mind diploma. Az asztalán a papírok egy kupacba rakva az egyik oldalon, a másik oldalon egy tetszetős kis kerámia: a Szent Korona hasonmása. Ez volt minden dísztárgy az irodában.
– Szóval, miben lehetek a segítségére? Mi az a fontos, amit mondani akar?
– Nem is tudom, hogy kezdjem… – rágódott. – Tudja, én holnap indulok egy ásatásra. Ma még vizsgáim vannak, de holnaptól szabad leszek. Jelenleg is folyik a munka, az egyik neves kollégám és jó barátom, Dr. Magyar Ágnes is ott segédkezik. És… nos, szóval találtak valamit, ami talán érdekes lehet az ön számára ebben az ügyben.
– Igazán? Mit?
– Nos, egy csontvázat, amelynek az ujjai végén különös csontkinövés található. Bár én magam nem láttam, de Ágnes elmondása szerint ezek a kinövések, olyanok, mint a párnán látható lenyomat. Négyágú tulipánvirágok formái. – Furcsa izgalomhullám söpört végig rajtam.
– Valóban? Hol folyik az ásatás?
– Aquilejában, Olaszországban. Ismerősen cseng a neve? – Bár a professzor reményekkel teli szemekkel tette fel a kérdést, én mégsem tudtam, miről is lehetne ismerős.
– Sajnálom – szabadkoztam, mire a professzor leintett.
– És, ha azt mondom, Flagellum dei?
– Bár egyiptológus vagyok, azért Attila hun király latin nevét megjegyeztem még a középiskolából. Illetve a beceneve volt az „Isten ostora”, ha egészen pontos akarok lenni. Talán valami köze volt ahhoz az olasz városhoz? – Kérdeztem.
– Még szép! – Felelte Teleky. – Az utolsó városok egyike volt, amit az uralma alá hajtott. Tudja, ez a helyszín azért is jelentős, mert Aquileját nagyon nehezen sikerült bevennie, és mert neki köszönhetően alakult meg Velence. Abban az időben azt a területet a longobárdok lakták, akik lenézték őt és a hunokat, és ő ezt nagyon jól tudta. És mellesleg igen nagy terület volt. Úgy volt vele, hogy ha nem hódítja meg ezt a területet, nincs is értelme az olaszországi hadjáratainak. Jó idejébe tellett, a források szerint három hónapba, de végül sikerült neki. Porig rombolta az időszámításunk szerinti 452-dik évben.
– És gondolja, hogy az a csontváz…
– Ó, dehogy! Szó sincs róla, ő nem ott halt meg, legalábbis egy fennmaradt forrás sem oda helyezi a halálát, és nem is arra az évre, hanem egy évvel utána, 453-ban fulladt bele a saját vérébe álmában, vagy inkább részegen-állítólag. Ráadásul a temetése körülményei és annak helyszíne is igencsak homályos.
– Akkor meg miért mondja ezt el nekem, professzor? – Kérdeztem türelmetlenül. Kissé idegesített, ha magamtól nem tudtam rájönni valamire, márpedig a hunokhoz cseppet sem konyítottam.
folyt.köv.